π – Till the Sun EP (2012)

A Píként elkeresztelt zenekar, a Texas állambeli Austinban működik.  A csapat trió felállásban nyomja. Név szerint:  Sean Lochridge- dob, Trent Langley- gitár, ének,  Brandon Fawks – basszusgitár. Címkézhetjük a zenéjüket pszihedelikus bluesnak/rocknak, garázs hangzással, mert a zenéjük ténylegesen egyfajta lenyomata  a ’70-es évek amerikai stílusba vágó bandáinak és azok hatásának. Alapvetően én nem szeretem az ilyen zenéket, még ha van a ’70-es évekből egy-két favorizált bandám, zenészem. Jogos a kérdés, akkor meg mi a francnak írok róluk? Válasz egyszerű: azért mert jó!

Az első dalon még mosolyogtam, mert néhol olyan volt, mintha szétesne, mint az ősök felvételei, de a gitározás már abban is komolynak tűnt. A második és a harmadik szám, pedig két olyan dal, ami igazán megmozgatott. A hangulat továbbra is ’70-es évek, amire hangzásban is tényleg a garázs jelző illik, de amit művelnek, az valahogy mégis egyben van. Megbocsájtható minden, mert a gitározásra igazán érdemes oda figyelni, elszállt egy valami. Érdekes, hogy a nem szét effektezéstől, hanem a dallamoktól. Nekem a karcos múltidéző ének is bejön. Szóval szórakoztató két nóta!

Aki szereti a ’70-es évek pszihedelikus blues-rockját (Ami szintén egy eröletett kategorizálás.), Annak nagyon tetszeni fog, mert nagy múlt idézés – vagy mégsem – , de piszok élvezetesen!

Hallgassatok bele, hátha bejön:

http://piordie.bandcamp.com/album/till-the-sun