13. Hegyalja Fesztivál (1. rész)

(2012. 07. 18-22.)


Nem írok le vele nagy titkot, hogy mi kedveljük a Hegyalja fesztivált, a hangulat, a helyszín és a pihenés miatt is. Fotós kollégám, aki korábban nem járt még a fesztiválon, már az elején megjegyezte, hogy neki úgy tűnik, ez a rendezvény azoknak szól, aki anyagi vagy akár kulturális okokból a Sziget fesztiválról kiszorultak. Ezzel a véleménnyel én is egyetértek. A programok legalábbis ezt tükrözik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kisebb(?) fesztiválok – RockMaraton, Metal fesztivál Zánkán -, megszűntek, így szinte csak ez a júliusi hétvégi programsorozat marad a kicsit más stílusokat is kedvelőknek.

2012. 07.18. (szerda)

Nagyon kellemes idő volt, a korábbi évekre jellemző elviselhetetlen hőség elmaradt, így viszonylag korán támadásba lendültünk. Az első furcsaság a kártyás fizetési rendszer bevezetése volt, amit tavaly ugyan már teszteltek, de idén már csak ez a fizetési módszer maradt. Bevallom őszintén, elég nehezen szoktuk meg és jó sokat is beszéltünk róla – persze a profitszerzés témakörön belül. Azért csak arra jutottunk, hogy ez egy üzleti vállalkozás is, és valahol az alacsonyan tartott jegyárakat és az átlátható pénzforgalmat muszáj megoldani, hogy a fellépők és a szolgáltatások finanszírozhatók legyenek. Szóval, a végére csak kibékültünk vele, kivéve a 30 méteres sort, amikor vissza szerettük volna váltani a megmaradt aprót. Oké, ez még azért belefér! A másik furcsaság az AXE Rádió1 Party sátor volt, ezt meg fogjuk fel paletta szélesítésnek, igaz mi azért ezt a részt kerültük rendesen.

Az első koncertet a bejárat melletti Borsodi Malátabárban, egy jó hideg sör mellett remek ülőhelyen néztük végig. Ez pedig a Yellow Spots volt, amit még korábban nem láttam élőben. Azt kell, hogy mondjam, nagyon jól szórakoztunk. A szövegeken és a shown is nagyon nagyokat röhögtünk. Remek fesztiválkezdés volt, bár este is elfértek volna, mert pont oda való lett volna a produkció.

Tettünk egy sétát, belenéztünk a Vad Fruttikba és a Magna Cum Laude-ba. Egyik zenekart sem kedvelem, de néhány szám erejéig azért belefüleltünk. Ezután sem lesznek a kedvenceim, de hát ízlések és pofonok…

Sajnos két külföldi fellépő is egyszerre ment a Pepsi Nagyszínpadon és a Malátabárban, így a kettő között ingáztunk, de aztán hamar lecövekeltünk az egyik produkciónál. A Malátán az Egyesült Államokbeli Set Your Goals játszott. A srácok a most divatos melodikus hardcore-t nyomják, ami még érdekelne is, de nekem egyáltalán nem jött be a produkciójuk. Hiteltelen volt, nem is szólt jól, pedig ezen a színpadon a koncertek nagy része jól megszólalt. Tinédzser HC zenekarnak tűntek, akik még otthon megkérdezik, hogy tetováltathatnak-e. Nem dobtam el magam tőlük!

Szóval átléptünk a Pepsire öreg honfitársaik, az EXODUS koncertjére. A trash metal legenda híréhez méltóan gyalulta a fejeket, már az első napon. Bevallom, nem vagyok metál rajongó, de amit láttam belőlük, az bejött. Tökös volt, energikus, súlyos, kemény, és úgy egyáltalán: rendben volt.

Utánuk a svéd ARCH ENEMY következett. A trasht és a dallamos death metalt játszó banda, Angela Gossow énekesnővel és az alapító Amott fivérekkel nem viccelt. Amennyiben nem tudom, akkor kapásból azt hiszem, hogy egy fickó üvölt. Egyébként nagyon jól szólt és vette is a közönség a lapot, ahogy kell. Bevallom, azért közben sétálgattam egy-két kört, mert nekem ez sok volt, főleg a gitárosok szólózgatásai nem jöttek be. Ettől függetlenül tényleg jól tolták, még ha a szövegek kivetítésén jókat is derültem.

Körözés közben belenéztem a FISH!-be. Marha nagy buli volt! Szenzációs mókát csináltak a srácok, teljes mértékig a fesztiválra való volt, rendesen dolgoztatták a közönséget, lejött a színpadról az egész műsor. Nagy buli volt, szóval gratuláció, srácok!

Fish!

A zúzások után célba vettük a Nagyszínpadot, ahol a ’80-as évek szintipop slágerzenekara, az Alphaville következett. Leginkább azért érdekelt, mert életem első műsoros kazettáinak egyike – még igen fiatalon – az ő Forever Young-juk volt. Már most leírom: az elmúlt évek leggyengébb koncertje volt, amit láttam. Az áthangszerelés is hagyott némi kívánni valót maga után, a srácok se lettek fiatalabbak, de eszméletlen unalmas és vérszegény volt. Hiába volt Big in Japan (amit, persze, mindenki „Bikicsunájként” üvöltött), Sound Like a Melody és a végén Forever Young, amit ugyan üvöltött a közönség, de akkor is: Felejthető! Nagyon!

Itt be is fejeztük az első napot, és egy hangulatos sétával a szállás felé vettük az irányt.

2012. 07. 19. (csütörtök)

A szokásos kellemes pihenés és ebéd után ismét megindultunk a programok irányába. Kezdésnek a lányokat választottuk. Egészen pontosan a budapesti lány rock banda, a CHERRY BOMB koncertjét néztük meg. A zenekar négy hölgytagja leginkább feldolgozásokat játszik, nem is rosszul, jó kezdőlökést adva a második napnak. Azért én hiányoltam a saját számokat, mert az árul el sokat egy zenekarról. De szépek, ügyesek és szórakoztatóak voltak.

Ugyanitt a Malátabárban az Anna and the Barbies volt a következő fellépő. Nem láttam még őket, így igazán kíváncsi voltam rájuk. Az énekesnő, Pásztor Anna egyedi tollas szerelésében, sminkjében már alapból felkeltette a figyelmemet. Egyébként, nem mellékesen, hihetetlenül jól énekel és viszi a hátán a produkciót, bevonva a közönséget is az őrületbe. A Something to Do Depeche Mode-szám feldolgozása is rendben volt, a saját számok is rendesen ültek, ahogy pedig bevonták a játékba a nézőket, az zseniális volt. Lassan el kellene kezdenem belehallgatni a lemezeikbe is!

Anna and the Barbies

Innen séta a Furmint Klub Kisszínpadra, ahol a HANGMÁS nyomta. Két szám után nekem csak egy zenekar név ugrott be: New Order. Őszintén bevallom, nekem tetszett, mert eleve szeretem a ’80-as évek gitárzenéjét, amit ma csak indie-nek hívnak. A zenekar számaiban pedig mindig éreztem innen-onnan csípett hatásokat azokból a bandákból, amiket szeretek (The Smiths, Joy Division, New Order, The The, régi Nick Cave and the Bad Seeds stb.) a mai napig. Élvezetes, hangulatos koncert volt.

Hangmás

Később belenéztem az Ektomorfba is (elég nagyszámú közönség nézte őket), majd a Nagyszínpadon Kowalsky Meg a Vega Big Bandjébe, Funkadelivel kiegészülve. Sok dalt nem láttam, meg nem is annyira szeretem, de egy fröccs mellé elment. Igaz, akik végignézték, határozottan állították, hogy nagyon jó volt…

Estére jött egy kis vívódás. Mi legyen? A kanadai Danko Jones vagy az Államokbeli Everlast? Vettünk egy sört és elkezdtük nézni az akusztikus programot prezentáló EVERLAST-ot. Eric Schrody nekem nagy meglepetést okozott.  „Kis” színes bőrű barátjával közösen, két akusztikus gitárral olyan hangulatot varázsoltak, hogy csak néztem ki a fejemből végig. Nem volt Jump Around, meg hip-hop, de kellemes és szép dalok sorakoztattak fel egymás után, még a kis szellő is jól esett közben. Majd nem sokkal a vége előtt leszakadt az ég és a szél is megvadult. Így ráadás nélkül mentek le a srácok. Jó választás volt a sok zúzás között. Örülök, hogy megnéztem őket!

Az Everlast alatt azért néha parázgattam, hogy a vihar miatt az esti zúzda a HATEBREED-el elmarad… Volt ugyan egy kis csúszás, de az USA Connecticut államából érkező hardcore-metal csapat éjfél körül elindította az úthengert. Félelmetesen jól szólt az egész koncert, rázkódtak a belső szervek az energiától, meg szétvetett szinte mindenkit, aki nézte a srácokat. Pihenésre nem volt idő, mert jöttek egymás után a keményebbnél keményebb slágerek: Before Dishonor, In Ashes They Shall Reap, Straight to Your Face, Live for This, Defeatist, persze a legvégére a Destroy Everything. Bevallom, nem igazán követtem a számok sorrendjét, mert annyira elkapott a zenéjük ereje, hogy az erőteljes ugrálás és bólogatás rendesen lekötötte az energiámat a HC-metal királyok teljes koncertje alatt. Csillagos ötös egy óra!

Séta vissza a Nagyszínpadhoz, gondoltam, a Bécsből érkező Parov Stelar Band-be még belenézek. Ott is jó buli lehetett, mert nagyon sokan táncoltak. Annyi lejött nekem is, hogy Stelar úr (Marcus Füreder) nagyon jó kis zenész csapatott szervezett maga köré. Kicsit erős volt a kontraszt a két zenei stílus között, így hirtelen, de nem volt rossz az utolsó három szám, amibe bekapcsolódtam.

Jött a kérdés! Mi legyen még? Elmentünk a Pendulum DJ setje felé, ahonnan gyorsan menekülőre fogtuk, mert ott meg ment a dubstep ezerrel. Biztos öregszem, de ezt a divatot nem tudom bevenni. Majd a következő két napnál még visszatérek erre egy kicsit.

Komótosan hazaballagtunk és elraktuk magunkat a következő estére.