’A Funny Pairing’

I met up with this very unique and original quartet of multi-instrumentalists in 2005 in Budapest performing before Michael Gira’s (ex-Swans) The Angels of Light – which happens to be the same band as Akron/Family completed with the bandleader & main songwriter M. Gira himself. Back then The Akron guys were touring with their self titled debut album, and The Angels were playing mostly off the The Angels of Light Sing ‘Other People’ material. Both shows were uplifting, ethereal and remain one of the most amazing concert experiences ever to me!

(tovább…)

(self-released, 1997)

A netes zeneletöltésnek-zenelopásnak hála sokkal kevesebb kiadvány marad észrevétlen, ez a tendencia másfelől azonban lábbal tiporja a kuriozitást.

Így van ez a Shellac szóban forgó szűk félórás kakukktojás anyagával is. A The Futurist szerzői kiadásban és kizárólag vinylen jelent meg anno 10 számos formátumban. Eredetileg egy kanadai tánccsoport használta a korong tartalmát egy előadáshoz, Albini-ék azonban gondoltak egyet és személyes ismerőseiknek ajánlva nem hivatalosan kiadták a felvételeket. A lemez borítója 779 barátjuk nevét tartalmazza, akik mindannyian kézhez kaptak egy-egy példányt, amelynek csomagolásán a zenekar tagjai előtte gondosan bekarikázták az illető nevét. (A Shellac gondolt az elfelejtett cimborákra is: nekik ott egy üres rubrika, ahová beírhatják magukat.) (tovább…)

(Dim Mak Records, 2001)

Erre a remek Minneapolisi bandára úgy akadtam rá, hogy nagyon bírom a Seattle-i Minus The Bear lemezeit és különösen méltányolom Erin Tate dobos játékát. Utánanéztem, hogy kikkel zenél(t) még együtt vagy milyen lemezeken hallható, és így dobta ki a gép a csóka első jelentős zenekarát, a Kill Sadie-t, akik a Dischord Records körül csoportosuló bandák útját járva serénykedtek az ezredforduló táján (azaz fennállásuk 4 éve alatt szakadatlanul turnéztak, számaikat pedig hc alapokról indulva úgy kicsavarták, ahogy csak bírták). (tovább…)

(4AD, 2009)

Pontosan 25 évvel ezelőtt jelent meg a Dead Can Dance első EP-je, ami még akkor nem emelte sehová a zenekart, de amit az azt követő tíz évben csináltak, az már igencsak. Akiknek adott valamit a DCD, azok szerintem mind követik az egykori tagok, így Lisa Gerrard munkáit is.

Bevallom, én nem vagyok elfogult a lemezeivel kapcsolatban. A filmzenéket kifejezetten nem szeretem, a korábbi lemezein meg főleg a túlzott elektronika nem győzött meg száz százalékosan.

Ami viszont tény, hogy Gerrard nagyon mély és nagyon fontos érzéseket tud a hangján keresztül tolmácsolni a hallgatók felé. (tovább…)

(Bauhaus Music, 2008)

Nem hiszem, hogy a Bauhaus-t bárkinek is be kellene mutatni. A gothic-rock megteremtőinek 2008-ban megjelent lemezéről lesz szó. Az utolsó stúdió lemezük 1983-ban jelent meg, majd hosszú hallgatás után a zenekar összeállt egy koncert erejéig, amiből több is lett, és végül elkészült ez a lemez. (tovább…)