• Nincsenek kategóriák


A.C.T.U.S. – Esszencia koncert és lemez – 2011.11.04. A38

Posted by | Egyéb | hétfő 7 november 2011 12:45

Utoljára öt évvel ezelőtt írtam az akkor megjelent Mandala című lemez koncertbemutatója alkalmából az Archaic Cultic Traditions United in a Society-ről (itt olvasható). Az a fellépés – minden körítés ellenére – valahogy nem volt az igazi számomra, ezért az írásom végén ígéretet tettem, hogy egy utolsó esélyt adok a Kulcsár Attila által vezetett csoportnak. Ennek az új esélynek a lehetősége most jött el!

A koncert előtt már bele lehetett hallgatni a neten az új lemezbe, ami nem is annyira új… Igaz, a hálón hallgatva csak az jött le nekem, hogy a korábbi dalok lesznek újraértelmezve, kissé populárisabb felfogásban. A koncertbelépőhöz minden látogató kapott egy új nagylemezt is, amelyen tíz feldolgozott korábbi A.C.T.U.S. darab szerepel, de nem úgy, ahogy az interneten hallottam, hanem inkább a koncertverziókhoz közelítve. De milyen is volt a koncert?

Erős meglepetéssel szolgált. Az Intro nagyon hatásos volt, majd a kezdésnél a Sacro Santum nagylemez Bábel gödör című száma egyszer csak megdörrent. Ami egész pontosan azt jelentette, hogy a megszokott programozott dobhangok helyett egy dobos, egy külön ütős hangszereken játszó kisegítő zenész, és egy basszusgitáros adta a zene alá a ritmusokat. Elég sokan össze is néztünk a meglepődéstől! Korábban is érezhető volt, hogy ezek a dalok elbírnának egy vaskosabb alapot, és ahogy az írtam a 2006-os koncert kapcsán, akár más hangszerelést is. El is bírták, sőt szerintem még ezen túl is bírnának! Több számnak kifejezetten jót tett, ilyen volt a már említett Bábel gödör, a Bevezetés a halál tudományába, a Róma vagy a Lilá. A Lilá hangsúlyosan egy táncosabb darab lett az ütősöktől és az új megszólalástól, de valahogy minden szám könnyebben emészthetővé és energikusabbá vált. A Sacro Santum dalainak abszolút jót tett az újragondolás. Viszont az első lemez – az Egy Út az Erő és a Rendszer Birodalmába – két tételének, az Aktusnak és az Apokalipszisnek nem igazán sikerült átvinni a lényegi erejét. Nem voltak rám olyan hatással, mint a lemezverziók, valahogy kiveszett belőlük az eredeti feszültség.

Néhány negatívum azért akadt. Az első, hogy a gitározás nagyon sablonos volt, lehetett volna sokkal elszálltabb, pszichedelikusabb, mert néha sablon-rock témáknak tűnt, amiket a gitáros játszott. Véleményem szerint meg lehetett volna kicsit jobban bolondítani a hangzást és a hangulatokat vele. Érdekes, hogy a kapott Esszencia Vol.1 nagylemezen nem zavart ennyire a gitárok ötlettelensége, mint az élő fellépés alatt. Látványban egyébként visszahozhatták volna a vetítéseket, illetve játszhattak volna többet, mivel a műsor nem sokkal volt több egy óránál, amit én keveselltem. Persze „éles logikámmal” kikövetkeztettem, hogy az áthangszerelések gyaníthatóan csak az eljátszott dalokra korlátozódnak.

Összességében nekem tetszett az „Ősi Kultikus Hagyományok Egyesítése Egy Társadalomban” koncertje. Amit kértem öt éve: több hagyományos hangszer bevonása, ne a zene szolgálja a látványt, hanem fordítva, kapjak valamit vissza abból, ami nekem korábban az A.C.T.U.S jelentett. Azt hiszem ezen a fellépésen, ha nem is 100%-osan, de mindegyiket megkaptam valamilyen formában. Szóval továbbra is figyelemmel fogom kísérni Kulcsár Attila munkáit és fellépéseit!

Így végezetül: kíváncsian várom, hogy az Esszencia kettő lemezen és koncerten milyen változások lesznek még. Hajrá!

http://actus.hu

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem engedélyezett a hozzászólás.

e-wallet Wordpress Theme