A kanadaiak már a spájzban vannak, avagy a plafonra köpés művészete!

TRIGGER EFFECT, PASSIVISTS, KILL WITH KINDNESS koncertbeszámoló 

2012. május 31. Club Noir, Szeged

Közel 3 évet kellett arra várni, hogy az őrült kanadaiak ismét felforgassák Szeged városát. Az első már-már kultikus státuszban emlegetett vérengzésüket a mostanra jobb létre szenderült Garaboncziásban tartotta a banda, azonban annyit elárulhatok, hogy az idő mit sem fogott rajtuk!

 

Az estét az eddig ismeretlenségbe burkolódzott Kill With Kindness nyitotta, akik valamiféle kaotikus punk szemétséget zúdítottak ránk. Az igazat megvallva, nem tudom, milyen sors vár erre a fiatalokból álló csapatra, de véleményem szerint egyelőre jobb lenne még a próbateremben finomítgatni az apokalipszist! Ami viszont feltétlenül becsülendő, hogy lelkesen tolják a punk azon válfaját, ami a valódi klasszikusokhoz köthető, úgy, mint a Black Flag (el is játszották tőlük a Depression-t!). A frontemberé volt az este legjobb felkonf szövege: „A Tetvek című számunk után most következzen egy Szabó Lőrinc versátdolgozás.”

 

A folytatásban súlyosodtunk tovább. Állítólag a Passivistsnek ez volt az első hivatalos koncertje, leszámítva egy próbatermit, de a kezdeti botlakozásoktól eltekintve ígéretes a kompánia szárnypróbálgatása. Nagy megfejtésekre nem kell számítani náluk, azonban a szegedi színtérből hiányzik egy igazán mocsok, ám előremutató punk banda és talán ők meg tudják adni, amire várunk. Az, hogy a frontemberi poszton egy hölgy ordibál torkaszakadtából, továbbá, hogy a dalok ösztönösen hatnak az emberre, mindenképp pozitív irányba dönti a mérleget.

 

Rövid átszerelés, és egy bolyhos pálinka elfogyasztása után következett az, amire oly régóta vártunk. A totális megsemmisülés, a végítélet. Akiknek esetleg semmit nem mond a Trigger Effect neve, azok kedvéért röviden vázolnám a helyzetet. Öt srác másfél perces számok formájában zúdítja rád a punk, a thrash, a metal minden mocskát. Hazai téren a – legnagyobb sajnálatunkra a munkásságukat jó időre szüneteltető – Chief Rebel Angel volt képes még ilyen teljesítményre. Várható volt, hogy a koncert nem lesz több fél óránál, azonban itt beigazolódni látszik a mondás, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség az, ami számít. A közönség vette a lapot és nem volt rest egy megvadult bivalycsorda képét magár ölteni, aminek irányítását az énekesnek, Nick Babeunek sikerült probléma nélkül megoldania. A faszi egyébként önmagában is megér egy misét, hiszen kimeríthetetlen energiakészletekkel rendelkezik, és ezt képes a közönség felé is közvetíteni. Kiszúrja azt az egyetlen embert a sarokban, aki mondjuk csak figyelőként vesz részt az eseményen, és beindítja! A színpadon egy percet sem hajlandó eltölteni végig az emberek között cikázik fel alá, úgy, hogy még a plafonra köpködni is marad ideje, persze az onnan visszacsorgó nyál aztán újra a szájában végzi. Hát nem minden anya egy ilyen vőt szeretne otthon a leánykájának?! Amúgy Nick mellet a másik meghatározó személyiség a zenekarban a dobos, Mike Niro. Hatalmasakat perget a csávó, nem beszélve arról, hogy javarészt ő próbál egységes képet formálni a gitárosok által gerjesztett „riffkáoszból”. Teljesítménye mindenképp figyelemreméltó.   

TE - Portrait - Photo by Bryon Miller

Ahogyan azt korábban is írtam, a show nem tartott tovább huszonöt percnél, max. félóránál, de ebben az időintervallumban mi mindent megkaptunk, amiért jöttünk. Mintha 3 gyorsvonat zakatolt volna végig rajtam, úgy, hogy a kormányfülkében ott ült a Slayer, a Chief Rebel Angel, a Napalm Death, a Motörhead meg mindenki, aki a „színpadi zűrzavar” nagymestere.  A kanadai ötös nem okozott nekünk csalódást, és ezért, plusz még számtalan pozitív tulajdonságuk végett, tárt karokkal várjuk őket vissza!

 

Líviusz