A STRANGE PARTY ORCHESTRA Szabadkán és Kecskeméten / benyomások két merőben különböző koncert kapcsán

STRANGE PARTY ORCHESTRA

2014. január 23. Subotica (SER) / Kosztolányi Dezső Színház / Factory

2014. január 30. / Kecskemét / Kilele Music Café / szabad improvizációs koncert

Sokadik alkalommal érkezett a térségbe egyik dán favoritom, a Strange Party Orchestra. 7 évvel ezelőtt egy véletlennek köszönhetően akadtam össze velük, és azóta nemcsak munka-, hanem baráti kapcsolat is kialakult közöttünk. A méltatlanul alulértékelt trió ontja magából a kreatív ötleteket és a zenekar szervezett, kiszámítható, skandináv hozzáállású működése és eklektikus zenei világa mind arra sarkall, hogy én is aktív részese legyek a folyamatnak, de ez most nem tartozik ide.

spo_subotica_01

A Strange Party Orchestra bő 2 éve kezdett el dolgozni új anyagán, vagy inkább műsorán. A téma ezúttal a gyár, és a kapitalizmus hataloméhes vagyonszerzői által kizsákmányolt, meggyötört munkás. Persze a munkás élete nem kizárólag a gyár falai között értelmezhető, az élettörténetek, az érzések, a titkok és a vágyak messze átlépik annak mocskos falait.

spo_subotica_02

A kiindulópont és az első zenei vázlatok alapján lassan körvonalazódott a megjelenítés formája is: a zenekar Szerbiában megismerkedett egy táncospárral és egy fotóssal, majd elkezdődött egy hosszas próbaidőszak, a zene, a koreográfia és az egészet körbeölelő látványelemek összehangolása, készre gyúrása. Tavaly szeptemberben volt szerencsém belelátni a próbákba Szabadkán, az eredmények már akkor is sokat ígérőek voltak, de mivel a novemberi főpróbákon már nem vettem részt, számomra is kérdés volt: mit rejtenek a Strange Party Orchestra Gyárának falai.

spo_subotica_03

A Factory-t 2014 elején 5 teltházas helyszínen mutatta be a 7 fős társulat, mi Szabadkán néztük meg az előadást, január 23-án. A Kosztolányi Dezső Színházban előző este még pótszékeket is be kellett vinni, de a létszámra ezúttal sem lehetett panasz, a nézőtér kezdésre teljesen megtelt. A helyszín barátságos atmoszférája nagyon tetszett. Az érdeklődők szépen csordogáltak, a személyzet pedig totál nyugis volt: senki nem volt ideges, nem kapkodott, senkit nem zavart, hogy a fél 8-as kezdéskor még szinte mindenki a bejárat előtt bagózott. Legfeljebb késik egy kicsit az előadás. A ruhatár ingyenes, a néni aranyos. Az első sor közepére kaptunk 4 jegyet, ennél jobbat nem is kívánhattunk. Már a beengedéskor szólt a háttérből a gépek zaja és a szerszámok csattogása, a színpadon pedig egymásba gabalyodva feküdt a két táncos: Debrei Dénes és Varga Henrietta. A díszlet minimalista: az egyik sarokban egy darab megmunkálásra váró vasdarab, a másikban egy piros játékzongora, és egy tűzpiros munkavédelmi sisak. A táncosok mögött egy hatalmas áttetsző lepel, a vetítővászon, annak takarásában pedig a hangszerek.

spo_subotica_04

A Factory alaphangulatát Orfeas Skutelis vetítése alapozta meg, aki szerbiai gyárépületekben készített fotósorozatából hozott létre mozgó, plasztikus képeket, így mind a 14 rész vagy szín saját karaktert kapott. A monumentális fotók nemcsak betöltötték a teret, hanem a zenéhez igazodva megmozdultak: vagy a tárgyak vándoroltak, vagy az egész tér mozgásba jött, irányt váltott. Nemcsak a gépek zaja rázta a székeinket, hanem szemtől-szembe találtuk magunkat a gőztől majd szétrobbanó kazánokkal. Orfeast Boris Butorac fénytechnikus segítette, és az ő kettősük együttműködése nagyon hatásos atmoszférát eredményezett. A zenei rész az előre rögzített hangszőnyegre, a felvételről megszólaló hangok és az élő hangszeres játék hajszálpontos összjátékára épült. Az előadás első 10 percében a Strange Party Orchestra tagjai, Kare Elers, Anders Vestergaard és Kristian Vilmann még nem is voltak a színpadon, a zene mégis elkezdődött. Folyamatosan kapcsolódtak be a zajos, elmosódott hangképekbe, és hullámokban törtek elő belőlük darabokra tördelt vagy épp lágyan hömpölygő, jazz-es, cirkuszi vagy vásári hangulatot idéző kompozícióik. Zaj, dübörgés, fémek, dobok, recsegő szaxofon, gyomorba vágó basszus a Hammond-ból és tisztán csengő harangjáték – mind egy hatalmas masszában, azonban precízen és tudatosan rendezve. Szervezett káosz, csakúgy, mint egy valódi gyárban. Dénes és Henrietta eltáncolták a dolgozók aktuális érzelmi állapotát vagy a gyártól messze távolodó képzeletét: elváltak, majd újra egymásra találtak, sőt volt, hogy saját alteregójukkal mozogtak együtt – egyikük a vetítővásznon, másikuk ott helyben élőben.

spo_subotica_05

A Factory 70 perce gyorsan elszaladt és a szokatlan audiovizuális élmény rendesen a székbe szegezett bennünket: nem volt egyszerű rendezni a gondolatainkat, és összepakolni a részleteket, hisz az előadás során sokszor azt sem tudtuk, hogy mi ami a csak a vásznon létezik, és mi az ami ott élőben zajlik. Mi az, ami a hangfalakból szól, és mi az, amit a zenészek játszanak. Sajátos, zseniális darab, mély érzelmekkel, pátosztól mentesen. Nagyon tetszik a végeredmény, érdemes volt kiugrani megnézni!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Pontosan egy héttel a szabadkai út után Kecskemétre érkezett a Strange Party Orchestra triója, hogy szabad improvizációs koncertet adjanak a Kilele Music Café-ban. A színpadra csak a legfontosabb dolgok kerültek: lecsupaszított dobszerkó, szinti, szaxofon, néhány öreg rádiókészülék és egy ősrégi lemezjátszó, néhány zajkeltésre alkalmas random tárgy és egy laptop, amelyből időnként előre felvett zajok szivárogtak be a hangképbe. A koncert elképesztően érdekesre sikerült, és ismét egy új arcát mutatta meg a zenekarnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bevezetésként a dobos, Kare elmesélt néhány rövid történetet, amelyek központjában a kommunikációs zűrzavar és a különböző kultúrák találkozása állt, konklúzióként a másság elfogadásának örömével. Ezekből a sztorikból folytak át rögtönzött zenélésbe és a nyitó tétellel kiválóan reflektáltak a dobos monológjának legfontosabb kérdéseire. A koncert nem egy véget nem érő massza volt, hanem egységekre tagolódott. Ha már nem volt mit kezdeni az adott témával, lezárták, majd némi megbeszélést követően újra nekiindultak. Azt hiszem az volt a legérdekesebb dolog az estében, hogy rendeltetésszerűen lényegében egyetlen percig sem játszott egyik zenész sem a hangszerén. Inkább hang- és hangulatfestésre koncentráltak. Ismét meg kellett állapítanom, hogy Kare rendkívül szórakoztató színpadi figura. Hiperaktív, féktelen, csillapíthatatlan kísérletező. A koncert az idő előrehaladtával egyre jobban elzajosodott, de végig megőrizte sajátos humorát. A közönséget teljesen lenyűgözte a Strange Party Orchestra produkciója: bekapcsolódtak, bekiabáltak, együtt tapsoltak-nevettek a zenekarral. Várható volt, hogy a különösen felkavaróra sikerült, minimalista záró szám után nem engedik még el a dán triót. Ők pedig vissza is jöttek és olyan brutális témával zárták a koncertet, hogy kész. Sajnálom, hogy nem vettem fel a koncertet, de Kare azt mondta, hogy sosem rögzítik ezeket az improvizatív agymenéseket. Ezeknek az itt és most a lényege, nem biztos, hogy máskor és máshol ugyanúgy működne a dolog.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kecskeméti koncertnek volt egy nem elhanyagolható aspektusa is: a zenekar csak a színpadra lépés előtt árulta el nekem, hogy pont most van a fennállásuk 30. évfordulója és a Kilele-ben játsszák majd születésnapi koncertjüket. Ezt én el is árultam a közönségnek, akik meglepődéssel vegyes tisztelettel hallgatták végig a trió másfél órás agymenését.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hatalmas élmény volt ilyen rövid időn belül kétszer is látni-hallani a zenekart, ráadásul két ennyire eltérő nézőpontból: óriási térben, fények, füstök között, vászon mögött, szinte érinthetetlenül, majd egy barátságos pinceklubban, testközelből. A Strange Party Orchestra 50 év körüli tagjai régivágású fejek, szóval nem egyszerű megtalálni őket a neten. De higgyétek el megéri a kutakodást, sőt határozottan ajánlom, hogy vegyétek fel velük a kapcsolatot, és rendeljetek tőlük lemezt, mert ők még mindig kizárólag konceptalbumokban hajlandóak gondolkodni. Milyen jól teszik!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA