Airtist – On Air (Live @ Ozora Festival)

(Aural Records, 2013)

airtist_on_air_coverAz AIRTIST triója azzal az elhatározással látott neki a közös zenélésnek még 2007-ben, hogy pusztán természetes emberi hangok és olyan egyszerű, ősi, akusztikus hangszerek segítségével hozzon létre elektronikus hatású tánczenét, amelyek megszólaltatásához “csak” kézre, tüdőre, szájra és oxigénre van szükség. Zenéjük Döme beatbox alapjaira épül, aki a ritmusok, ütemek és változatos dobtémák mellett párhuzamosan prezentál basszus sávokat, és mindezek mellett nem rest néha MC-zni vagy énekelni sem. Erre a magával ragadó sodrásra kapaszkodnak fel Szilágyi Áron fémes-spaces-es hangzású dorombjai, és a Bécsben élő Markus Meurer didjeridoo hullámai. A kísérlet egészen elképesztőre sikerült: a formáció három tagja (a didjeridoo-kat leszámítva) lényegében hangszerek nélkül megy fel egy teljesen üres színpadra, és a döbbenet már a hangpróbánál elkezdődik. Áron dorombja a füledbe hasít, Markus basszus-bugyborgását a gyomrodban érzed, Döme pedig amikor kinyitja a száját, olyan, mintha elindítanál egy lemezt, vagy mintha egy kisebb zenekar kezdene hirtelen játszani.

Az Airtist első lemeze, a Wireless még 2008-ban jött ki, és azóta az a különös helyzet alakult ki a formáció körül, hogy évi 25-30 koncertjüknek mindössze a töredékét játsszák Magyarországon. Ezt persze nézhetjük onnan, hogy végül is egy nemzetközi trióról van szó, de ez sem állja meg a helyét, hiszen a zenekar kétharmada magyar. Az igazi ok talán az lehet, hogy egyrészt az Airtist által használt hangszereknek sincs akkora kultusza, mint Nyugat-Európában, másrészt pedig az általuk látogatott rendezvények és fesztiválok jellege és üzenete is ismeretlen errefelé. Ők természetesen nem tétlenkednek, hanem koncerteznek masszívan Európa-szerte, annyira sokfelé, hogy bele sem megyek, majd megnézitek a honlapjukon.

Nekem már jó néhányszor volt szerencsém élőben hallani őket, legutóbb az idei Ozora Fesztiválon. A gyakran törzsi hatású, kíméletlenül daráló kompozíciók ezúttal is lebilincselték a közönséget, én pedig két megállapítást tettem. Az egyik, hogy az Airtist sokkal dinamikusabb színpadon, mint a Wireless lemezen, a másik pedig, hogy amit Döme művel, az nagyon durva. Az emberi teljesítőképesség határait feszegeti, mint az élsportolók. Már az felfoghatatlan, hogy hogy a túróba képes ennyi “hangmintát” tárolni az agyában, és azokat a megfelelő helyen elő is hívni, de hogy mennyi réteget szólaltat meg párhuzamosan, az tényleg nagyon nehezen érthető.

Ez az élmény sarkallt arra, hogy írjak az Airtist második albumáról, ami egy koncertlemez, és milyen véletlen: épp az Ozora Fesztiválon rögzítették, csak egy évvel korábban, 2012 nyarán. A zenekar nem tervezte a fellépés anyagának megjelentetését, inkább saját célra szánták, már csak azért is, mert a koncert azon ritka alkalmak egyike volt, amire MC Fantom is elkísérte őket, hogy részben tudatosan, előre felépített, részben pedig rögtönzött szövegelésével rátegyen még egy lapáttal az őrületre. A CD borító leírása szerint a felvétel olyan lett, mint egy tisztességes bootleg: hangos, zajos és nyers. De sikerült elkapni a megfelelő pillanatot, az energia átjött rendesen. A hangzást végül Áron testvérének, Szilágyi Barnabásnak sikerült úgy finomítania és políroznia, hogy a dinamika ne vesszen el, majd a master változatot meghallgatva megszületett a döntés: lemez lesz belőle.

Az elmúlt évek során az Airtist zenéje sokat változott. A koncepció letisztultabb, az anyag egységesebb. A Wireless lemezzel szemben számomra az egyik legfeltűnőbb változás, hogy mostmár minden jó ötletet alaposan körbejárnak, és komplett számot építenek köré. A Wireless-en ugyanis helyet kapott több rövidebb, vázlatosabb kompozíció, itt azonban már szerkezet és időtartam szempontjából is helyére kerültek a dolgok. Az improvizatív szóló-betétek is könnyedén beépülnek a számok fix részei közé, a felvétel tanúsága szerint remek a kommunikáció a színpadon a zenészek között. MC Fantom jóvoltából szavakkal telik meg az Airtist alapvetően instrumentális zenéje, és a Beastie Boys vagy épp az Asian Dub Foundation húzását idéző közreműködése abszolút előnyére válik a produkciónak.

Az On Air már az első pillanatoktól maximumon pörög, nem sajnálja a tempót a táncoló tömegtől. Ettől függetlenül jó ötlet, hogy nem került fel a korongra a teljes koncert, hanem hagyományos lemez hosszúságúra szabták, az elhangzott számok legjobbjainak szerepeltetésével. Azért tartom mindezt fontosnak, mert az otthoni zenehallgatás annyira homlokegyenest más közeg, mint egy nyári fesztivál, hogy nem feltétlenül működnek ugyanazok a reflexek. Ez az 50 perces esszencia azonban képes végig fenntartani a figyelmet, és folyamatosan tartogat meglepetéseket, fordulatokat, váltásokat, különös hangokat (amelyek gazdáját nem mindig egyszerű beazonosítani), sőt még humort is (a Squareology c. számban), amely jó érzékkel világít rá az Airtist zenéjének jó értelemben vett abszurditására és egyben a saját maguk által állított kihívására. A hangzás különösen tetszik, abszolút lejön, hogy a zene egy nagy teljesítményű hangrendszeren, egy nagy térben szólal meg, ez az érzés stúdióban nehezen lenne visszaadható. Érezni, ahogy Döme ütemeibe beleremeg a föld és hogy minden hangszer kellő hangerővel szabadult rá a közönségre.

Az On Air bevezető szakaszából a Take a Deeper Breath pumpálása a legkiemelkedőbb, majd a Galaxy Dhaulagiri pszichedelikus űrutazása után a csúcsát a Wireless Vibes-ban éri el. Itt aztán tényleg mindenki elengedi a fantáziáját, a dinamikával és a szóló részekkel való játék nagyon üt, a doromb hangja pedig különösen sajátos és érdekes. És innen nincs is megállás, jönnek a tört ütemek: a Downtown Woodoo, a Below Surface és a Las Dalias Grande szeleteli végig a következő 15 percet. Még ha a befejező tételben a tempóból vissza is vesznek a srácok, a súlyból nem. Az Air Bummer méltó zárása a lemeznek.

Habár az On Air a véletlen műve, nagyon szerencsés véletlen ez. Nagyon kemény, nagyon dinamikus, nagyon lendületes tánczene, amely egyszerre táplálkozik az ősi törzsi szertartások közösségi élményéből és a kortárs elektronikus zene széles palettájáról.