Atoms for Peace – Oval Space, London, 2013.02.22.

amok104:24 Northampton. Aludnom kellene, de még egy kicsit zugnak a füleim, és az izmaim sem nyugodtak meg a bőrömön át rezonáló basszusok után, pedig  mögöttem egy hosszú, szinte néma autóút Londonból. Most érkeztem az Atoms for Peace koncertjéről.

Két héttel a koncert után ez az első emlékem, ami felvillan az Oval Space-ben tett látogatásról.  Amikor február 20-án felébredtem, nem figyeltem melyik lábammal lépek ki az ágyból, pedig talán voltak előjelei annak, hogy ez a szerdám más lesz, és fordulatot vesz a hetem. Úgy 11 körül telefonált az egyik legközelebbi barátom párja érdeklődve, hogy mit tervezek a hétvégére, merthogy a barátomnak születésnapja lesz és valami csoda folytán szerzett két jegyet Thom Yorke koncertjére, péntekre, és szeretné, ha én kísérném el szerelmét, hiszen mi „fanatikusak vagyunk” és „akármit csinál ez a fickó”, ha ő nem is, mi úgyis szeretjük majd. Hát persze, hogy nem sokat haboztam. Thom Yorke és Nigel Godrich albumát csaknem olyan lelkesedéssel vártam, mintha egy új Radiohead lemez érkezne. Repülőjegy-vásárlás, illetve nyomtatás és jöhet a boldog várakozás, már csak kettőt kell aludni.

Northamptonba 22-én négy óra magasságában érkeztem, nem volt köd és nem is esett, de irtózatosan hideg volt. A barátom hat órakor ért haza, semmit sem sejtve sem a koncertről, sem az én látogatásomról. Érkezése után felocsúdva, mi is történik vele/velünk aznap este, autóba ültünk és célba vettük Londont. Az egyik honlapon az Oval Space épületét régi színházépületként ábrázolták hatalmas neon feliratokkal. Azt gondoltam, ezt Londonba érve nem okozhat gondot megtalálni. A GPS koordináták alapján a helyszínnél nem a várt látvány fogadott. Ez egy kelet-londoni ipari zóna. Egy kétszintes ház hatalmas vasredőny kapuja előtt pár hőmegtartó fóliába tekert lány álldogált, ebben az utcában nyoma sem volt színháznak. A nagy redőnykapu előtt kis tér, rajta néhány betört szélvédőjű leszerelt kerekű autó és pár, még üresen maradt parkolóhely. A sorban álló lányokat megkérdezve kiderült, hogy a koncert valóban itt lesz, és ők sem valamiféle titkos esküvői ruhavásár miatt állnak sorba. A vasredőny felemelkedése után mintha egy elhagyatott tűzoltóság garázsába léptünk volna, amely a mennyezetig ki volt tapétázva a zenekar új albumához készült borítótervekkel, plakátokkal. A fogadórészből lépcső vezetett fel a koncert helyszínére. Mintha az A38 hajó tetején lennénk, amit a szigetes színpadi sátorépítők fedtek be. A viszonylag kis helyszínen ezernél többen nem fértünk volna el. A gépi füsttel terített terem fokozatosan telt meg emberekkel. A közönség londoni fiatalokból állhatott 25-40 év között. Végül pár, a bárban mért ital és két egészen jó, az estét felvezető DJ után elkezdődött a koncert. Az agyonanalizált Radiohead zenekar frontembere szerzőtársával és producerével Nigel Godrich-al lépett a színpadra. Nigel felhajtotta laptopját, Thom pedig egy gitárt akasztott a nyakába. Már korábban, az albumot hallgatva kiderült, hogy az AMOK „érdemes” folytatása lesz Yorke előző szólóalbumának a The Eraser-nek, melyben a mitikus zenekar frontembere kilépet a Radiohead jelentette kötelékek közül és saját képére formálta az OK Computer-rel teremtett világot. Kicsit mintha „Dexter” zenei laboratóriumot kreált volna magának. No de sebaj, hiszen John Lennon is – szerelmük hajnalán – otthon gyártott elektronikus absztrakcióival próbálta elcsábítani Yoko Onót. Az Atoms for Peace valóban folytatás, az előző szólólemez lecsupaszított változata. És nem, de csak, mert ez a vélemény így pejoratívnak tűnhet. A The Eraser és az AMOK között a különbség épp csak annyi, mint amit az In Rainbows és The King of Limbs között érezhettünk. Szóval annyi történt, hogy ami letisztult volt, még letisztultabb lett. Újra egy jól, talán még jobban összerakott albummal találkozunk, amely ritmikusan bonyolult, és simogatóan közömbös. Egy posztapokaliptikus világ ez tele lerombolt gyárépületekkel és néhány reménybe vezető úttal, melynek dubstep kövei elkoptathatatlanok.

Szóval itt álunk ebben a zenei forgatagban és én azon gondolkodom, hogy átengedjem-e magam a tömeg ütemes hömpölygésének vagy inkább az ágyamat képzeljem ide, mely megtart és enged összeolvadnom a zenével. A dalok egymásba mosódnak. Thom a koncert elején Black Swan és a The Eraser idézi fel az előző album pszichikumát. Aztán az AMOK opusai egyenként tízpercesre nyújtva teszik teljessé a közös áhítatot. Egységes és gyönyörű.  Aznap volt a Pablo Honey (az első Radiohead album) megjelenésének 20-dik évfordulója és igen, ha a Radiohead egy mítosz, akkor Thom Yorke koncertek azért kellenek, hogy találkozhassunk azzal az emberrel, aki leveti legendába burkolt köpönyegét és megmutatja, egyáltalán nem felejtette el, közülünk, halandók közül való. A koncert 2,5 órája végén Thom és Nigel egymásra néz, majd meghajol, olyan atmoszférát és intimitást teremtve ezzel, mintha csak egy egyetemi buli ért volna véget az ismerőseinkkel a színpadi komputer, gitár és mikrofon mögött.

A koncertteremből kiérve egy szűk teraszra érünk, a szemben lévő jellegzetes angol gáztároló henger épp a föld alatt van, még nem szólalunk meg, egy brit srác préselődik el mellettünk, aki, mint láttuk, nem várva meg a WC előtt álló sort, levizelt a teraszról, ránk néz, és azt mondja: „Tehetséges faszkalap ez a Thom Yorke.”

 

http://www.youtube.com/watch?v=__OjhKUlqMI

 

Setlist a meghallgatáshoz: http://www.setlist.fm/setlist/atoms-for-peace/2013/oval-space-london-england-63db2677.html

Beszámoló: Váradi István – Köszönjük!