Brain and Buckethead – Pho’ Hu’ynh Hie^P 1 / Kevin’s Noodle House

(TDRS Music, 2007)

A két öreg cimbora ismét összeállt, hogy meglepje a sokat tapasztalt hallgatókat. Az első meglepetés, hogy ezen a lemezen Brain Mantia valójában nem is dobol… Pontosabban ő diktálja a ritmust, csak dobok helyett MPC-t (Music Production Center) használ. Ez egy elektronikus akármi, ami rendelkezik némi billentyűzettel, vagy inkább érintőkkel, amikhez hangokat, ritmusokat, dallamokat lehet hozzárendelni. Ezek ütemes nyomogatása különböző motívumokat vagy dobalapokat generál. Azt hiszem nem ez volt Brain legszerencsésebb döntése. Az egy dolog, hogy a használt hangminták nem különösebben érdekesek, de a ritmusok sem ötletesek. Biztos lehet virtuóz módon játszani egy ilyen cuccon, de ez ezúttal nem jött össze. Buckethead viszont maradt a kaptafánál és gitározik bőszen. És hogy fokozza a megpróbáltatásokat, a betegebb ötleteit pakolta rá Brain írógépkattogás szerű alapjaira.

Ez az a típusú lemez, amit a gyanútlan hallgatók nagy százaléka az első egy perc után kikapcsol. Valóban durva a nyitány, de aztán beáll némi egyensúly: egy káosz, egy megnyugvás. A “Leg warmer” egészen pofás darab lett, a maga módján abszolút sláger, a sorrendben negyedik, “Thin crust”-ban pedig Buckethead nem bírja tovább és bedobja a tőle megszokott hangzást és figurákat. Aztán az anyag utolsó harmadában elszabadul a pokol: nagyon idegen, nagyon rideg, kaotikus, ufo-zene. Ha a “First steps” nem lenne a kollekció végére pakolva, azt hiszem én sem adtam volna második esélyt a Kevin’s Noodle House-nak.