endhits

derTanz – White Party (demo)

(2012, Szerzői kiadás)

Mindig kedveltem az egyszerűségre törekvő zenekarokat, akik a saját útjukon, és nem a sztárság felé haladnak. Náluk marad a szerény, de valamelyest egyéni hang, meg a tisztelet! A derTanz egy 2009-ben Balassagyarmaton alakult zenekar, amelyik folyamatosan formálódva érte el mai alakját. A trió tagjai: Tornyos Ákos – dob, Gulyás Árpád – basszus, Kovács Gábor – ének, a stílus pedig a srácok szerint lo-fi/punk. Az előbbi mindenképpen igaz, ezt már most elárulom; hogy punk-e, azt viszont nem tudom, de ha van olyan, hogy free-punk, akkor inkább nevezzük annak.

Nem véletlenül írtam, hogy demo anyag, de erre mindjárt kitérek. Az első 1, 2, 3 című nyitó darab megszólása egyből megfogott, a basszustémáról nekem a Primus ugrott be (nem technikailag, hanem hangzásilag), az ének kellően figyelemfelkeltő, a dob pedig elég feszes, hogy megmozduljon az emberben valami. Valahogy erről nem jött át annyira, hogy megszólalásban vannak gondok. Gyanítom, hogy próbahelyi felvétel mind a négy darab, mert első hallgatásra nagyon zavart a dob és a cinek hangzása, de ezt megpróbáltam később elfelejteni. Szóval a harmadik hallgatáson vagyok túl, amikor ezt írom. A második tracknek (Death is the Shit) is tetszik a tempója, valamilyen szinten a megszólalása is, de itt is zavart a cinek hangzása és túlcsengése. Ami viszont nagyon tetszett mind a négy számban, az az énekes őrületbe kergető, néha hisztérikus hangja, a dob és a basszus nem sablonos, együttes játéka, és az egész zenekar kompromisszummentessége. Az utolsó tételt valahogy nem tudtam a másik három mellé rakni, de annyi biztos, hogy a legbetegebb az összes közül…

Érdemes meghallgatni! Nem csak azért, mert ilyet magyar zenekartól nem igazán hall az ember, hanem mert ebből igen csak kinőhet még valami egészen frankó zenei őrület, főleg, ha ezeket a témákat ki is érleli a derTanz legénysége.

Szóval tessék belehallgatni!

http://dertanz.bandcamp.com/