Dudich Ákos – Pótolhatatlan Halhatatlanság! A Vágtázó Halottkémek életereje

(2011, Silenos Kiadó)

Ez egy könyvajánló lesz!

A VHK-ról sok minden jót és rosszat lehet mondani, de hogy Magyarország egyik legkultikusabb zenekara, az biztos. Leginkább, ha tudjuk, kik a VHK külföldi rajongói: Iggy Pop, Jello Biafra, Henry Rollins, a Neurosis és még sorolhatnánk, de nem ez a lényeg!

Legát Tibor a könyv egyik részében egy kerekasztal-beszélgetés során a következőket mondta: „Egy VHK-koncert olyan esemény volt, amelyre a „megszokod, vagy megszöksz” mondás illett, tehát vagy beszippantott, vagy kilökött magából. Vagy magával ragadott vagy nem.”

Jómagam először 1989-ben láttam a békéscsabai Ifjúsági Ház nagytermében a Halottkémeket. Alig fejeztem be az általános iskolát, félve mentem a koncertre, de nagyon érdekelt, kik is Ők, és mi is ez, amit a név takar. Leterített, amit ott láttam! Az atmoszféra, ami a káoszból, üvöltésből, zajból született, de legfőképpen a közönség megőrülése. Megmozdulni sem mertem, mert nem értettem mi történik. A barátaim, akikkel mentem, önmagukból kivetkőzve  tomboltak, fetrengetek a földön, nem hittem, hogy ilyen eksztatikus hatást lehet egy koncerten elérni. Akkor még nem bírtam feldolgozni, amit láttam, napok kellettek hozzá. Azóta eltelt néhány év és tucatnyi VHK koncert van mögöttem, amin részt vettem, megéltem, megtapasztaltam. A Szigetes koncertek ’95-ben, ’97-ben hatalmas élmények: szellemidézés, hangzás, bepörgések, értetlenség. Annak az értetlensége, hogy mi történik velünk, amitől üvöltünk és üvöltünk és megszűnik minden arra a kis időre valamitől.

Az is bevillant, hogy egy Miskolcra stoppoláskor felvett bennünket két német srác. Egy kukkot sem tudtunk beszélni egymással nyelvtudás hiányában, kérdezték, ismerjük-e a Galloping Coroners-t, igaz, kellett vagy 5 perc, mire rájöttünk, mit is kérdeznek. Onnantól A semmi kapuin dörömbölve című lemezt üvöltöttük együtt magyarul Miskolcig.

Nem felejtem az „Új VHK” koncertjét sem Vécsi Tibivel a Szigeten, ami hatalmas csalódás volt. Valami nagyon hiányzott! Akkor kezdődött az sms-falas üzengetés, ahol valaki ezt kérdezte: „Hol vannak Grandpierre démonai?” Akkor eltemettük szerintem többen a VHK-t.

A csend után a 2009-es Vágtázó Életerő VHK idéző PECSA koncertje! Hihetetlen háromórás koncert egy legendás buli, majd Biafra-val a West-Balkános fellépés ismét tiszta őrület másfél órában…

Na! Ez a könyv ilyesmiről szól, csak a zenekar tagjai számolnak be a saját történetükről. Dudich Ákos, mint VHK rajongó, nagyon jó interjúkat készített, és beleláthatunk az egykori VHK és jelenlegi Vágtázó Életerő történetébe 303 oldalban. A zenekar egykori és jelenlegi tagjai mesélnek, megszólal a két nagyhírű rajongó, Henry Rollins és Jello Biafra is. Érdemes belekukkantani!

Egy biztos. Amennyiben valaki a VHK-t, csak, mint zeneként, primitív, zenélni nem tudó emberek őrjöngésének tekinti, az semmit sem ért az egészből! Ez a világ – a VHK világa – több ennél!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.