Erőmű-szerenád / a VAZ koncertje Szegeden

Erőmű-szerenád / a VAZ koncertje Szegeden

2014. október 10. péntek / Jazz Kocsma

Ezen a parányi helyen az élmény és főleg a hangerő olyan hihetetlenül letaglózó volt, hogy azóta is nehezen térek észhez. Mintha munkagépek dolgoztak volna, vagy mintha egy erőmű száz százalékon kihajtott központi egységénél álldogáltam volna. Pedig ez csak a VAZ volt az Egyesült Államokból.

vaz_02

A koncert nemcsak a zenekar miatt volt nagyon fontos, hanem azért is, mert egy olyan társaság esett be ezúttal Szegedre, akik az általunk (is) egekig magasztalt és tisztelt, nagy múltú Amphetamine Reptile Records köréből nőtték ki magukat. Miért jelentős annyira ez a lemezkiadó? Mert ők karoltak fel olyan fontos és nagy hatású bandákat, mint a Helmet, a Mudhoney, a Jesus Lizard, a Melvins, a Killdozer, az Unsane, a Today Is The Day és még sorolhatnám. Az Amphetamine Reptile-nál jöttek ki a Minneapolis-ban alakult Hammerhead lemezei is, és ennek a bandának egy elágazásaként alakult meg a VAZ is. Szóval a trió nemcsak önmagát reprezentálta ezen az estén, hanem valahol a teljes Amphetamine katalógust, a hozzájuk kötődő hangzást és attitűdöt. Mi, lelkes rajongók legalábbis ezt éreztük, és ha becsuktuk a szemünket rögtön valami poros amerikai pinceklubba képzeltük magunkat, a zaj-rock mérföldkőnek számító ’80-as, 90-es évek fordulóján.

vaz_03

A VAZ épp csak megkezdte európai turnéját, amikor Szegedre ért, bár ez csak látszólag igaz. Ugyanis szeptember közepétől október 4-ig a srácok kétharmada már lenyomott egy masszív kört a Hammerhead-del, majd két nap pihenő után ismét elindultak a VAZ-zal (és szünet nélkül tolják még egy hónapig). Ettől függetlenül a fáradtságnak jelét sem mutatták a tagok, odatették magukat rendesen. A közönségre nem lehetett panasz. Oké, nem voltunk sokan, mindenkinek jutott hely, de jutott meglepetés is. Volt aki jobban bírta, volt akinek megfeküdte a gyomrát.

vaz_05

A Jazz Kocsma színpadát roskadásig rakták brutális teljesítményű erősítőkkel és tekintélyes méretű ládákkal, illetve egy érdekesen összeállított dobszettel. Az egész megjelenés nagyon puritán, nagyon punk volt, leszámítva az alumínium gitárt. Az errefelé még mindig nagyon érdekes és nemcsak a hangja, hanem értelemszerűen a külseje miatt, a nyitott, keretes feje a hangolókulcsokkal egyszerűen megunhatatlan látvány. A koncert menete is nagyon egyszerű volt, minimális konferálás és kíméletlen hangzás. A hely majd széthasadt. A VAZ kérlelhetetlenül tolta egymás után monumentális zaj-erődítményeit, zaj-tömbjeit. Az „első sorban”, Tyler Nolan gitáros előtt állva közvetlen közelről figyelhettem végig Jeff Mooridian Jr. dobos energikus, felpörgött játékát. Az ő betétjei miatt, de úgy általában a gitár-témák és az ének hangszíne miatt is, nekem folyton a régi (Andy Kerr féle) NoMeansNo ugrott be róluk. Jeff kezében tulajdonképpen folyamatosan jártak a dobverők, és bekirándulták a tamokat. Nagy ritkán adott magának egy kis pihenőt, amíg valami „hagyományosabb” dobtémát hozott, de aztán gyorsan vissza is zökkent a zakatolásba. Nagyon erőteljesen ütött, de az egész banda nagyon hangos volt. Nemcsak az érzékszervekre, hanem a belső szervekre is hatottak. Szó szerint átjárt a zenéjük. Paul Erickson gitáros-énekes amellett, hogy korosodó töritanárnak néz ki, nagyon vicces figura is. A kedvenc jelenetem az volt, amikor az egyik szám vége felé bevitte a mikrofonállványt a közönségbe, és ott nyomta tovább. Végül pedig az egyik srác nyakába aggatta a gitárját és rábízta a befejezést. Talán egyetlen szellős szám volt az egész koncerten, de az is durván feszes volt, főleg ahogy Jeff lesújtott a dobokra. Jó volt látni, hogy a VAZ mennyire magabiztosan és türelmesen vezette elő a kompozícióit, soha egy pillanatra nem volt kérdés egyik tag számára sem, hogy monoton, erősen repetitív témáik melyik betétje következik. Pont ez tette az egészet még érdekesebbé, hogy némely számot szinte már a tűréshatárig húzták, a változtatás vagy témaváltás kényszere nélkül. A koncert végén pedig meglepő módon elcsendesedtek, majd rituálisan lekapcsolták az erősítőket. Ez is nagyon meglepő volt, mert én simán azt gondoltam, hogy a vége egy kakofón zajtámadás lesz.

vaz_01

A koncert után kellemes, családias hangulat alakult ki a Jazz Kocsmában, én pedig hosszan beszélgettem a bárpultnál a dobossal, Jeff-fel. Kiderült, hogy nagypapa (!), ezen megfeküdtem! De dumáltunk a melójáról, az amerikai italozási szokásokról, meg arról is, hogy hogyan lett dobos a főiskolán teljesen véletlenül. Aztán összekapartam a társaságot és tűztünk haza a pályán.

Az alábbi linken meghallgathatók a VAZ lemezei, ide most a legutóbbi lemezt, a Visiting Hours-t szúrtam be, de nagyon ajánlom tőlük a kedvencemet, a Demonstrations in Micronesia-t is!

http://vazmusic.bandcamp.com/

fotó: papagei cri cri