Frísztájl elektronika from Pisti…

Pisti, a budapesti fiú, aki megunva a családi zűröket és a nyolcvanas évek elejének itthoni punnyadtságát úgy dönt, hogy meglép a legvidámabb barakkból. Átmegy Jugóba, majd a mai Szlovénia „legutolsó falujából”, Koperből egy zöldhatáron át angolosan Olaszországba, majd kisvártatva Hollandiába távozik, ahol épp virágkorát éli a foglaltház-kultúra, él és virul a punk mozgalom és a new age. Talán nem meglepő, hogy a növénytermesztéséről híres országban a fű, a gomba és más zöldségek kultúrája is magával ragadja a kelet-európai idegent. Kipróbál, átél mindent, ami jöhet, mindent, ami kipróbálható: bulik, ház crackelés, csajok és – ami talán a legfontosabb – a zene.

Aztán eltelik vagy tíz év, elmúlnak a nyolcvanas évek. Ahogy a legtöbben teszik ebből a generációból, Ő is valamelyest lenyugszik. Állampolgárságot szerez, így vége az állandó bujkálásnak a hatóságok elől. Legalitásában Hágából Amszterdamba mozdul, ahol még marad az éjszakai élet. Néhány évig egy klubban dolgozik, ahol olyan bandák fordulnak meg hetente, mint a Massive Attack vagy a Red Snapper…

Végül belefárad a súlyos dolgokba, családot alapít és a gyereknevelésen kívül napjai nagy részét a bolhapiacok lemezes standjainak és a secondhand zeneboltok polcainak módszeres kutatásával tölti. A súlyos punk darabok, piaci egzotikák, pschyhotróp-, jazz- és acidjazz bakelitek, Red Snapper, Monkey Maffia, James Hardway, Terminal Head, Mouse On Mars és minden elektro és nem elektronyikus zene, ami arra érdemes, hogy a gyűjteményében helyet kapjon.

Közben idehaza megtörténik a rendszerváltás. Már nem „Persona Non Graták” az egykori disszidensek, így Pisti előtt is megnyílik az út, hogy hazalátogasson az egykoron megunt óhazába. Ám azóta a pesti anyuka (sokak szerencséjére) vidékre költözött, méghozzá egy poros kisvárosba a Dél-Dunántúlon. Itt találkozik a cikk írója és baráti köre Pistivel…

Ugyan nem akartam, de mégis ezzel a közhelyszerű monológgal indítom ezt a kis irományomat. Bosszant, hogy itt a szoft balkánon és főleg itten vidékön mennyire, de mennyire a béka segge alatt van még ma is az egész lemezpiac… Na mindegy.

Aztán különben is: aki nagyon akar, annak azé ott van az internyet meg az empéhárom. Helyes, csak tudni kell, mit keress. Én nem is tudom milyen zene után kajtatnék a hálón, ha nem találkozok egy Pisti nevű arccal néhány évvel ezelőtt.

Az ember hajlamos betokosodni, elhinni, hogy csak az létezik, amit ismer, amiről hallott, és mindent bekategorizálni úgy, hogy fingja nincs róla. Engem például meg lehetett őrjíteni a techno szóval és a hozzá kapcsolódó (legalább is a képzeletemben hozzá kötött) feelinggel. Rave meg house, Atya úristen!

Aztán egy szép nyári nap, mindenféle pschyhedélia, anarcho és alterock katyvasz közepette szembesültem először az elektronikával, mint olyannal. Az egész talán Red Snapperrel és a Squarepusher-rel kezdődött, mikor is Pisti, a Hollandiába származott és az évente egy-két hétre hazatérő barát beállított egy teli szatyor másolt kazettával. Csak kamilláztunk az ismeretlen előadói neveket és lemezcímeket olvasva, és közben hallgattuk a zenét. Súlyos volt azzal szembesülni, hogy itthon (számomra és haverjaim zöme számára) még csak hírből sem volt ismeretes egyik sem. Aphex Twin, Amon Tobin, Squarepusher, Two Lone Swordsmen vagy a Tosca nem túl sokat mondott egy átlagos kisvárosi csókának, még akkor sem, ha nem Ideál bálba jár Mozsgóra szombatonként.

Sznobizmus ide vagy oda. A viván meg danubiuszon edződött és finom kis balatonos magyar andergrandon szocializálódott társaság hamar rákattant a dologra. Pisti pedig csak hozta és hozta az általa módszeresen ránk szelektált zenéket: A.C.C., Dj Vadim, James Hardway, Terminal Head… Warp-os és Ninja Tunes-os cuccok, minden, ami itt csak jó utánjárással terem. Megnyílt a kapu. Az elektronikus pokolé vagy a mennyei elektronikáé. Mindegy.

Bugge Wesseltoft, Nils Petter Molvaer, Visit Venus, Micronauts vagy Steve Reich egyre megy. Mindegyik súlyos a maga nemében. Keveredik a jazz az elektronikával, kütyük gitárral vagy anélkül, fúvósok kimódolva vagy csak úgy lazán elengedve. Hip-hop vagy tört ütemek, jazzdobok vagy puttyogás. Minimálegzotika, technojazz, breakbeat, trip-hop, dub, freestyle lounging vagy drum and bass: belefér. De kit érdekel ez a sok szájber technikusz terminusz…

A lényeg nem is ezen van.

Egyáltalán! Hogyan kattan rá valaki itt a magyar ugaron Amon Tobin vagy Jimi Tenor ópuszaira Basal és Pécs között félúton?

A cikk a 2000-es évek elején látott napvilágot shamanow tollából, és eredetileg a Vol.10 fanzine számára íródott, amelyben aztán helyhiány miatt soha nem jelent meg. Szűk egy évtizeddel később, azóta az internet széleskörű elterjedésének köszönhetően nosztalgikus hangvételű és felettébb szórakoztató irománynak tartottuk, ezért is szerepel nálunk. Elvégre mi ilyen romantikus lelkek vagyunk…


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.