Joe4 – Enola Gay EP

( Woshbrain Records, 2011)

Ismét kaptunk egy jó kis linket, innen a szomszédból, Horvátországból. Eddig is sejtettük és valamilyen szinten tudtuk is, hogy jó bandák vannak Dél felé.  No, a Joe4 az egyik, akikről már biztosan tudjuk!

A trió felállásban játszó zágrábi zenekar tagjai – név szerint Antonio Zavada, Damir Šimunović és Josip Kudumija – nem sok esélyt hagytak, hogy ne hallgassam végig az öt számos, 2011-ben kiadott kislemezt. Miért is?

Azért, mert ez első taktustól egyből beugrottak a noise-rockból a kedvenc bandáim, sőt az ednhits.hu minimál tagsága nevében mondhatom, hogy bandáink. Ezek a teljesség igénye nélkül: Big Black, Shellac, Jesus Lizard United Sons of Toil, Unsane. A hatásokat tekintve, ha valaki belehallgat az EP-be, nem marad kétséges, hogy ezt a vonalat nagyon jól tolják a srácok. Itt Európában! Feszes, mesterien torzított és ritmizált az összes szám. Annyira húz mind az öt nóta, hogy a játékidő negyed órája alatt folyamatosan tekertem fel a hangerőt. Hatalmas nagy piros pont!

Ja! Ezek után miért csodálkozom rajta, hogy Steve Albini-vel készítik az új nagylemezt, ami szeptemberben vagy októberben fog megjelenni? Nem tudom!

Annyi negatívum, hogy az EP címe nem tetszik, de kit érdekel, amikor olyat adnak negyedórában, amit kevesen! Tiszta noise-rock sallang nélkül, újítás ugyan nincs, de így is rendben van.

Várjuk az új lemezt együtt!

Meghallgatni nagyon ajánlott: http://joe4.bandcamp.com

Íme egy 2010-es koncert részlet: