• Nincsenek kategóriák


Justin K. Broadrick [Jesu, Godflesh] interjú (2005)

Posted by | Egyéb | kedd 7 december 2010 22:59

2005. március 27-én, a fölöttébb profin megszervezett és igényes előadókkal kényeztető budapesti Ultrahang Fesztivál leggitárosabb napján számos pionírvállalkozásnak lehetett szem- és fültanúja a kedves zenerajongó közönség a Trafóban. Az eseményen tiszteletét tette a feedback zajok egyik legnagyobb brit mestere is, kinek neve védjegyként szolgál az extrém, borult hangulatú zenék világában. Justin K. Broadrick és Jesu nevű legfrissebb formációja másodikként lépett színpadra aznap este (előtte az izgalmas performance-koncertet adó Thighpaulsandra, utána a szintén zseniális és meghatározó The Flying Luttenbachers). A végtelenül szerény és közvetlen úriemberrel kalandos módon, a fellépés után, szállodájuk csendes halljában sikerült beszélgetnünk, ahol is a portásfiú már megágyazott magának éjszakára. Legalább háromnegyed óráig volt még kénytelen ébren maradni, mivel ennyi ideig tartottuk vissza Mr. Broadrickot és társát, Dermot Dalton bőgőst is a lefekvéstől.


endhits: Úgy tudtam, a Jesu háromtagú csapat, ehhez képest ma csak ketten léptetek fel… Hol volt Ted Parsons (Prong, Godflesh, Foetus, stb), a dobos?

Justin K. Broadrick: Igen, ő is tagja volt a zenekarnak, de van egy új dobosunk a koncertekre, ő viszont nem tudott ma itt lenni. Eredetileg a svájci Knut tagja, és Ted Parsons-t helyettesíti, aki nagyon beteg. Ez most egy meghívásos fellépés volt, de amikor később megindulunk turnézni Európában, az Isis társaságában, lesz dobosunk… majdnem mindenütt.

endhits: Másképpen szóltok élő dobokkal?

J.B.: Igen, teljesen más dinamikája van a zenének az élő dobokkal, közelebb áll a lemez hangzásához is szerintem. Dobos nélkül egy kicsit mechanikus a zene, Godflesh-szerű, vele sokkal emberibb hangzású.

endhits: Persze neked ez a dobgépes verzió sem szokatlan, hiszen vannak ilyen jellegű zenei tapasztalataid a Godflesh-sel…

J.B.: Pontosan, nem esik nehezemre hozzászokni. De valójában sohasem szerettünk volna így játszani G.C. Green-nel (a Godflesh basszusgitárosa volt – a szerk.), mindig is akartunk egy dobost magunk mellé. A Jesu-val nem szeretnénk semmit megismételni, amit már korábban csináltunk, úgyhogy eléggé kiábrándító volt ez a mai helyzetünk, de nem volt mit tenni.

endhits: Mi késztetett arra, hogy feloszlasd a Godflesh-t és elkezd a Jesu-t?

JB: Úgy érzem ez volt a természetes lefolyása a dolgoknak. G.C. kiszállt, amikor a Fear Factory-vel közösen turnéztunk, egyből a Hymns lemez elkészítését követően, és már akkor érezhető volt, hogy vége lesz a dolognak, jóllehet zenéltünk még együtt egy keveset, mégis nyilvánvaló volt, hogy az lesz az utolsó Godflesh lemez.

endhits: Melyen ráadásul az utolsó szám címe: Jesu.

J.B.: Igen, ez vicces, mert amikor kitaláltam a címét annak a dalnak, valahol éreztem, hogy a következő zenekaromnak is ez lesz a neve. Volt egy ilyen megérzésem. Szóval, amikor elkészítettük a Hymns-et, és már valamivel korábban is, a fejemben összeállt egy ilyen project, amiből gyakorlatilag később kinőtte magát a Jesu; a csapat, amely mellőzi a Godflesh dühét és haragját. Úgy gondolom, hogy ha G.C. nem is lépett volna ki, akkor is befejeztük volna valószínűleg. Szerintem nem volt már eléggé lelkes, nem működött számára a dolog többé. Ez érthető is, mivel a Godflesh egy meglehetősen beszabályozott és szándékosan korlátolt dolog volt. Ebből kifolyólag már csak önmagát ismételte újra és újra.

endhits: Green játszik most valahol?

J.B.: Nem, ő most rendőrként dolgozik. Miután kiszállt a zenekarból visszament befejezni az egyetemet, majd elhelyezkedett, és a feltételes szabadlábon lévő személyeket őrzi.

endhits: Te miből élsz?

J.B.: A zenélésből. Szerencsésnek mondhatom magam abban az értelemben, hogy mivel én rendelkezem a zenéim tulajdonjogával, a jogdíjakból is bejön némi pénz. Az elmúlt pár évben azonban nem igazán éltem eleresztve a zenélésből, hiszen nem is voltam aktív túlzottan. Ez talán változni fog hamarosan, mivel most elkezdtük a Jesu-t, és ez elég nagy tevékenykedéssel, folyamatos szervezéssel jár.

endhits: Változott valamelyest az anyagi helyzeted azáltal, hogy a nagyobb Earache-től átszerződtél a független Hydra Head Records-hoz (az Isis énekesének, Aaron Turnernek a kiadója – a szerk.)?

J.B.: Igen, ebben lehet némi igazság… Amikor a Godflesh az Earache-nél volt, rengeteg lemezünk fogyott, és ez elég jó fizetéssel is járt. De ez akkor volt, amikor a zeneipar meglehetősen aktív volt. Manapság majdhogynem térdre kényszerült. Látszólag úgy tűnik, hogy a rock színtér igen felkapott, de a valós lemezeladások ebben a műfajban valójában nagyon alacsonyak.

endhits: Ez minek köszönhető, az mp3-nak, internetnek?

J.B.: Nyilvánvalóan ez is közrejátszik, de ekörül sok vita folyik… Én magam is használok mp3-t, és látom azt is, mennyien csinálnak belőle üzletet.

endhits: Te melyik oldalon állsz?

J.B.: Egyiken sem. Az mp3-mal kapcsolatban tartózkodom, hiszen látom a jó oldalát is, hogy szélesebb körben megismerteti az embereket a zenéddel, ugyanakkor egy egész generációnyi lusta embert nevel fel, akik úgy gondolják, hogy rendben van az, ha ingyen veszed el a zenét. Szóval igen, kisebbek a lemezeladások, de tény, hogy ez a fajta zene eleve szűkebb réteget vonz. Nincsenek illúzióim afelől, hogy mi leszünk a következő Korn vagy Limp Bizkit vagy valamelyik „nagy rock zenekar”… (nevet) De persze soha nem is akartunk az lenni, sohasem volt ilyen célunk, pusztán a véletlen műve volt, hogy a Godflesh-t szakmailag és szélesebb körben egyaránt elismerték. Az is hihetetlen volt, hogy ott voltam 16 évesen a Napalm Death-ben és lemezek ezreit adtuk el…(a legendás Scum albumról van szó – a szerk.)

endhits: Az évek során pedig komoly elismerést vívtál ki, és tulajdonképpen hírnévre tettél szert, már ami a kollegáidat illeti…

J.B.: Így van. A kritikusok és a zenészek is egyaránt pozitívan bírálták el a dolgaimat. Nos, a lemezvásárlók már kevésbé… Haha! Ez az egész történet vicces és nevethetünk rajta, de még mindig jobb, mintha egy egyslágeres csapat lettünk volna, akik hirtelen több millió lemezt adnak el, később pedig mindenki leszarja őket, és feledésbe merülnek. Amit mi játszunk az erőteljes, feszültséggel teli, ugyanakkor tartalmas, érzelmi töltettel bíró zene, aminek a végeredménye extrémként írható le – a fogyaszthatóság szempontjából.

endhits: És szerinted miért tart különlegesnek, egyéninek a többi zenész?

J.B.: Talán a gondolkodásmódom miatt, ahogyan a dolgokra tekintek… Úgy gondolom, hogy amit csinálok és az egész csapat velem együtt, nem valamilyen szabálykönyv alapján működünk, nincsen profi előírásszerű hangszeres tudásom egyik hangszeren sem, amivel eddig zenéltem, minden autodidakta módon történt, szóval a zenénk nagyon ösztönös és nagyon szenvedélyes. Ugyanakkor furcsa, absztrakt dolgot művelünk, közel sem tiszta és világos, inkább a normától eltérő, és ebben rejlik a vonzereje.

endhits: És van ez a tipikus „Justin Broadrick hangzás”, a gitárzajok réteges egymásra mosása, ami, úgy hiszem, valóban a Te védjegyed.

J.B.: Igen, ez az ún. szenny. A hangok piszokként valló kezelése. Ezt a hangzást még a dobolós korszakomban kezdtem kialakítani. Talán ennek köszönhetően hívták a Godflesh-t modern heavy metalnak a 80-as évek végén, 90-es évek elején, ez a mocskos hangzás volt az az újítás, ami valamelyest elősegítette a zene megváltozását – pozitív és negatív irányba egyaránt. Van ebben a hangzásban valami ijesztő, félelmetes, nem csupán a riffeket, a szerkezetét tekintve is. A zenét, amit játszok többnyire nagyon primitívnek tekintem, nem hiszem, hogy különösebben technikás lenne, viszont a hangsúly az érzésen van. Minimálnak hangzik, de a maximumot nyújtja. A szövegek pedig meglehetősen többértelműek. De mindez a véletlen műve, hiszen egyikünk sem valamilyen tudományos, felsőfokú vagy hasonló világból jön, sorsszerű, empátiával teli természetes hátterünk van, amit általában egy kicsit idegennek tekintenek az emberek.

endhits: Mi minden változott a Godflesh óta, amitől a Jesu más lett? A zene mintha pszichedelikusabbá vált volna…

J.B.: Igen, a Jesu lemezt hallva észrevehető, hogy sok eltérés van a Godflesh-hez képest. Talán élőben, ahogyan ma este is hallható volt, közelebb áll a Godflesh-hez, míg a lemez alapján több a változás. Egy olyan szám van igazán az albumon, amely a régi időket idézi, ezt leszámítva az egész sokkal finomabb, kevésbé brutális hangzású, inkább elszállós, de a szokásos szennyes megszólalással. A Godflesh összes dühétől és haragjától, kiüresedésétől lett megtisztítva a zene, de továbbra is jelen van a frusztráció és a bizonytalanság, amiről ez az egész szól.

endhits: Erről szólnak a Jesu számok?

J.B.: A Godflesh inkább globális és általános dolgokat dolgozott fel, míg a Jesu sokkal személyesebb, befelé forduló, főként a veszteségről és további frusztrációkról szól. Amolyan többértelmű lelki dolgokról, de nyilvánvalóan mindenféle vallási kontextus nélkül; kizárólag szellemi témák merülnek fel: transzcendens és ehhez hasonló dolgok. Olyan, mint egy önelemzés, önmagadba tekintés.

endhits: És a név az valamilyen szójáték, mintha lemaradt volna az „s” a végéről?

J.B.: Sokan így gondolják… Nos, valójában arra utal, ahogyan a Jézus nevet a legkorábbi időkben ejtették. Kétségtelenül az eredeti kiejtést igyekszik utánozni, bármi is legyen az…

endhits: Utalsz valamire ezzel a névvel?

J.B.: A mártírokra. Végeredményben a Jesu valahol a mártírok tanulmánya és önmagunk mártírságának feltérképezése. Ahogyan Jézus Krisztus volt az egyetlen eredeti és alapvető.

endhits: Vallásos személy vagy?

J.B.: Megvetem az összes szervezett vallást, de mindenképpen spirituális embernek tartom magam, sokkal személyesebb kiterjedéssel bíró hitem van.

endhits: Számos projected volt a fő zenekaraid mellett. Van-e olyan, amelyik különösen közel állt hozzád?

J.B.: Azt hiszem a Final… amit manapság igen nehéz beszerezni sajnos. Lesz egy új Final lemez, egy dupla CD hamarosan a Neurot Recordings (a Neurosis saját kiadója – a szerk.) gondozásában, ami alapján sokan megismerhetik majd ezt a projectet. Az egész olyan, mintha a Godflesh és a Jesu szerkezete le lenne csupaszítva, és rengeteg hangminta veszi körül, nincsenek ütemek és riffek. Néha elektro-akusztikus, máskor gitár-központú, de főként éteri, térrel teli zene, melyen Brian Eno és a korai Kraftwerk hatása egyértelműen érezhető. Nevezzük ambientnek. Rendkívül minimál, lehet háttérzene is. Ez mellesleg a Jesu-ra is igaz… Mint említettem, lemezen sokkal csendesebb és visszafogottabb, akár pihenni is lehet rá, ha halkan szól.

endhits: A koncerten használtatok kivetítőt, ami még hatásosabbá tette az előadást. Ezt mindig alkalmazzátok?

J.B.: Igen, a hamarosan induló turné nagy részén is lesz majd. A képek többnyire kedvenc régi szürrealista filmjeimből vannak összevágva és belassítva, hogy passzoljanak a zene tempójához. A képek által megjelenített összevisszaság és szimmetria kettőse jobban kiemeli a zenét. A mai koncert ideális volt, mert hatalmas kivetítő volt mögöttünk.

endhits: A 90-es évek első felében közreműködtél John Zorn Painkiller csapatában is? Ez milyen élmény volt?

J.B.: Akkor jártam először Amerikában, éppen a Napalm Death társaságában turnéztunk a Godflesh-sel 1991-ben. Korábban már találkoztam John Zorn-nal, és említette, hogy szereti a Godflesh-t, őt is a szerkezete és a szennyes hangzás fogta meg. Mivel Mick Harris is kéznél volt, hiszen ő akkor a Napalm-ban dobolt, egyébként pedig a Painkiller hivatalos dobosa, és a turné végén éppen New Yorkban kötöttünk ki, Zorn meghívott minket jammelni Bill Laswell stúdiójába, ahol ott volt ő maga, Laswell, a teljes Godflesh, és Mick Harris. Sőt még a Jungle Brothers nevű hip-hop csapat egyes tagjai és Sensational (szintén hip-hop előadó, ma az Ipecac-nél jelennek meg lemezei – a szerk.) is jelen voltak; az egész olyan volt, mint egy házibuli a stúdióban, amelynek két dal lett a végeredménye, melyek később rákerültek a Buried Secrets lemezre. Szinte egyáltalán nem volt hangom, 2 és fél hónapig egyfolytában turnéztunk, úgyhogy azon a Painkiller számon teljesen tönkrement, darabokra téptem… tulajdonképpen a valaha létező legjobb énekesi teljesítményemet nyújtottam szerintem! (nevet) Elvégre a korai Godflesh időkben nem is énekeltem, csak üvöltöztem… a Streetcleaner egy horror lemez volt!

endhits: Mellesleg melyik a kedvenc Godflesh lemezed?

J.B.: Ez állandóan változik. Általában egyiket sem szeretem. Pillanatnyilag talán éppen a Streetcleaner áll hozzám legközelebb. Nagyon régen hallgattam, inkább csak emlékezetből mondom. Akkor tetszett, amikor rögzítettük.

endhits: És mit szeretsz jobban, stúdióban dolgozni vagy élőben játszani?

J.B.: Egyértelműen stúdiózni. Azt hiszem az olyan embereknek, mint mi, erről szól az egész: lemezkészítés a stúdióban és producerkedés, keverés, az összes kísérletezés végeredménye. Határtalan lehetőségek tárháza. Koncerten rengeteg különböző dolog akadályoz, és sok minden a szerencsén múlik. Egy élő fellépés sohasem kizárólag arról szól, hogy hozod a legjobb formádat, számos dolog elronthatja az adott estét. Gyakorlatilag a kontrollról van szó: a stúdióban mindent magam irányíthatok. Ez a Jesu lemez majdnem 3 évig készült, ami nevetségesen hosszú idő. Most van legalább 20 új Jesu szám, 2 és fél lemeznyi anyag.

endhits: Ezt mikor rögzítitek?

J.B.: Remélhetőleg az év végén. Az Isis-szal közös európai és az utána következő amerikai és japán turné után. Új lemez jövő év elejére várható, és elég nagy eltávolodás lesz az első albumhoz képest. Tulajdonképpen sokkal „poposabb” hangzása lesz. Még zeneibb és dallamosabb anyag várható.

endhits: Mi történt a hip-hop projecteddel, a Techno Animal-lal?

J.B.: Befejeztük. Vicces, mert sokan érdeklődnek iránta most, hogy vége lett, holott amíg működött, senkit sem érdekelt. Sok lemezt készítettünk, rengeteg remek zenésszel dolgoztunk együtt, számos pozitív kritikát is kaptunk, mégsem volt jó a lemezeladás. Nagyon kevesen értékelték igazán. De most valahogy mindenki azt meséli, milyen remek dolog volt a Techno Animal. Úgy tűnik egy legendává vált! (nevet)

endhits: Hogyan vélekedsz erről az információs technológiával túlfűtött társadalomról, amelyben manapság élünk? Az internet korában jó az, hogy mindenki tud mindenkiről mindent?

J.B.: Ez egy bizarr dolog. Teljesen negatív és pozitív egyaránt. Problémának tekinthető, mivel ad is és el is vesz, és az emberiség nyilvánvalóan túl sokat vesz el. Hatalmas üresség van ma az emberek életében ennek az információ túláradásnak köszönhetően. A valódi énünk tudata hiányzik az életünkből és egész generációk életéből, üresek vagyunk. Az emberi kommunikáció látszólag halott. Sokat gondolkodom ezen a témán egyébként. Engem amennyire elképeszt a technológia, annyira meg is fojt. Amit zeneileg művelünk azt is a számítógépes hóbort egészíti ki, hiszen minden amit a Jesu-ban csinálunk, az Mackintosh gépeken fut keresztül, és ez a technológia szabja meg a működésünket. Ugyanakkor szívesen használom, mert sokkal előbbre lehet jutni vele, új dolgokat biztosít. Ahogyan ma a zenét manipulálni tudjuk az már szinte futurizmus, ahhoz képest, hogy milyen primitív módszerekre voltunk képesek 20 évvel ezelőtt. Mi a Jesu-ból a 60-as években születtünk, és emlékszem, amikor életemben először láttam egy számítógépet 1981-ben, nem gondoltam, hogy hová fog ez fejlődni. Zeneileg ma akár saját nagyzenekarod lehet; teljesen nevetséges…

endhits: Érdekes belegondolni, mi lenne, ha a Pink Floyd ma is létezne…

J.B.: Pontosan, ők is számítógépesítettek lennének. Egyébként a Jesu egyik legnagyobb hatása ők, az egész lemez valahogy egy visszaemlékezés a The Wall lemezükre – a valaha írt egyik legdepresszívebb lemezre! (nevet)

endhits: Kik voltak még hatással Rád mostanában?

J.B.: Főként a Compact nevű techno kiadó anyagai, elég sokat hallgatom azokat, a Stars of The Lid zenekar a Kranky kiadótól, néhány kísérleti, nyugis, meditatív zene, emellett a modern rhythm and blues és hip-hop. Az utolsó metal lemez, ami tetszett a Meshuggah Nothing-ja volt. Van valami különleges a stílusukban és hangzásukban. Nem nagyon hallgatok már metalt, de amikor meghallottam a Nothing-ot, teljesen lesöpört.

endhits: Apropó, Te a Godflesh-t metal zenekarnak tartottad?

J.B.: Rock zenekarnak. Mindig is úgy gondoltam rá, mint egy rock csapatra. De az elejében valóban úgy szólt, mint egy indusztriális death metal zenekar. Bizonyos mértékben úgy is lett megalkotva, hogy a legtaszítóbb, elutasítóbb hangzásokat ötvözze magában: a primitív death metalt a Throbbing Gristle-féle hangokkal.

endhits: Talán a death metal sem véletlen, hiszen már 15 évesen a Napalm Death-ben zenéltél…

J.B.: Hát igen, ez is egy fura dolog. Nem veszed igazán komolyan, amikor olyan fiatal vagy, talán csak egy évre rá, amikor beindul a lemezeladás és eleinte 2-3000, majd több, mint fél millió fogy a lemezedből. Nevetséges. Abból a Scum nevű lemezből, amelynek fele 6 óra alatt készült el társadalombiztosításra szánt pénzből egy kis szaros birminghami stúdióban, ahol végig röhögtük és hülyéskedtük az egészet. Egy vicc volt az egész, hiszen még mindig Action Man bábukkal játszottam otthon… (nevet)

endhits: Haverok vagytok még a Napalm tagokkal?

J.B.: Ismerem őket, de a mai tagok közül már nincs senki az alapítók közül. Évekig jóban voltunk Shane Embury-vel és Barney-val, de nem tartjuk szorosabban a kapcsolatot, persze ha összefutunk, leülünk dumálni. Nick Bullen-nel és Lee Dorian-nel a mai napig haverok vagyunk, Lee mindig is követte a dolgaimat, és viszont.

endhits: Végezetül, ha meg kellene fogalmaznod, hogy mi a létezésed és művészeted lényege (ars poeticád), mit mondanál?

J.B.: Nehéz definiálni azt, amit a zenénk által fejezünk ki, de biztosan van valamilyen konkrét állítás. Az első zenekarok, akiket hallgattam mind punk-rock és anarcho-punk bandák voltak, mint pl. a Crass. Az ő koncertjeikre jártam először, az első nagy hatást ők gyakorolták rám, és ebből vezethető le a mi művészetünk, ami hozzájuk képest hiper-érzékeny és már szinte hiper-részletes, ugyanakkor triviális. Tele van fekete humorral és öniróniával, képesek vagyunk nevetni magunkon. A Godflesh és a Jesu inkább Woody Allenhez közelít, mint pl. Ingmar Bergmanhoz, mégis egy teljesen szenvedélyes komoly dolog. Egy tragikomikus tükörkép.

http://www.avalancheinc.co.uk/jesu.html

http://www.myspace.com/jesu

http://www.godflesh.com

fotó: _Les

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Hozzászólás most!

e-wallet Wordpress Theme