Kreatív Mámor – Interjú Douglas P.-vel, a Death In June alapítójával (2010)


endhits: Az új album kislemezén (Peaceful Snow / Maverich Chamber 7”) az 1944 Varsó Felemelkedése nevű szoborcsoport képe látható. A kiváló szobor (Wincenty Kućma és Jacek Budyn munkája) a londoni emigráns lengyel kormány által létrehozott Honi Hadsereg (Armia Krajowa) harcosait ábrázolja, akik a németek mellett a szovjet hegemónia ellen is küzdöttek. A szobrot 1989-ben leplezték le, abban az évben, amely döntően befolyásolta Európa történelmét. Az ex-jugoszláv háború során Horvátország mellett álltál ki, műveidben többször utalsz e háborúra. Miért választottad a varsói szobrot a kislemez borítójához? Fontos számodra Közép-Kelet-Európa kulturális hagyománya?

Douglas P.: Különféle okokból használtam fel azt a fotót. Az egyik az, hogy tetszett az ellentmondásossága: a Lengyel Honi Hadsereg német egyenruhában, méghozzá a Waffen-SS köpenyekben! Természetesen, ezeket a ruhákat a foglyokról, illetve a meggyilkolt németekről kobozták el a felkelés során. Azt hittem, többen kezet emelnek majd, panaszkodva, hogy a “Rosszfiú” óriási Náci-szobrok előtt pózol a hóban – de nem így történt. A fotón látható környezetet meglepően gyorsan beazonosították. Ez elrontotta a szokásos Death In June „mókát”. Legalábbis számomra! A másik ok Andrzej Wajda Csatorna (1956) című filmje volt a 1944-es varsói felkelésről, ez az egyik kedvencem. Amikor a Death In June Varsóban játszott 2001 végén, lenyűgözött a Honi Hadsereg tagjainak nagy emlékműve, több hasonló szobor is díszíti a város felújított részeit, s mindegyik lengyel katonán német egyenruha van. Nem tudtam ezekről a szobrokról. Eléggé szürreálisnak hatottak több szempontból is. Érdekesnek, izgalmasnak és ösztönzőnek találtam őket. Jól éreztem magam a hóborította Varsóban. Kedves emlékeim vannak arról a sétáról, melyet napnyugtakor tettünk meg a hotelünktől indulva a fagyott, hóborította mezőn át, levágván az utat a domb csúcsán lévő kastélyig, ahol felléptünk. A háború során a kastély kórházként működött, ám a végére teljesen lerombolták. Szerencsére, akárcsak a város nagyobb részét, azóta újjáépítették. Amikor felnéztem erre a baljós környékre, több száz varjú sziluettjét láttam a mező és a kastély fölött elrepülni. A varjúsereg megáldotta a Death In June-t arra az estére. Nagyszerű emlék!

endhits: Hallgatsz-e közép-kelet-európai zenét? Pl. Bartókot? Eljutott-e hozzád Angliába az itteni punk és újhullám?

Douglas P.: Nem, leszámítva az éttermekben hallott népzenekarokat, melyeket Horvátországban, illetve itt Ausztráliában hallottam a horvát lakomákon. Nem igazán hallgatok zenét Európa említett vidékéről. Évekkel ezelőtt az utazásaim során beszereztem némi román és magyar zenét, továbbá grúz felvételeket, de nem mondanám, hogy gyakran hallgatom őket. Azt hiszem, ahhoz nagyon vágyakozó hangulatban kell lennem.

Ami pedig a helyi punkot és újhullámot illeti, fogalmam sincs, milyen volt az a kommunizmus idején. Amikor 1982-ben először jártam az egykori Jugoszláviában, pontosabban Szlovéniában, Horvátországban, s Boszniában, nem láttam semmi bizonyítékát annak, hogy létezne efféle szcéna. Akárcsak Kelet-Berlinben 1980-ban, ahol emlékeim szerint minden és mindenki militarizálva volt. Úgy tűnt, a fiatalok egyenruhában járnak, felkészülve a kapitalista Nyugat elleni háborúra. Nem is beszéltek szívesen a nyugatiakkal, nem azért, mert nem akartak, hanem inkább azért, hogy ne kerüljenek bajba, ha meglátják vagy besúgják őket. Ezt párszor megtapasztaltuk, amikor megálltunk, s útbaigazítást kértünk stb. Amennyiben nem zavarták meg a rádiójelet, akkor azt hiszem, a punk, illetve az újhullám csak a BBC World Service-en volt elérhető a vasfüggöny mögötti Európában, ám ez sem ment könnyen az embereknek. Eddig kevés szó esett arról, hogy közvetlen kapcsolataim voltak a ’80-as évek végétől egészen a berlini fal leomlásáig és a háborúkig Oroszországban és abban az országban, amit egykor „Jugoszláviának” hívtak. Ezek izgalmas fejlemények voltak és nyilván újabb jelei annak, hogy a kommunizmusnak ütött az órája egész Európában. Noha be kell vallanom, én akkoriban ezt nem észleltem. Pár héttel a fal leomlása előtt jártam Nyugat és Kelet-Berlinben egyaránt, s az embereket még mindig lelőtték, ha megpróbáltak átszökni a Keleti oldalról. Ekkor még semmi sem jelezte, hogy a kommunizmus az utolsókat rúgja. A fegyverek, az aknamezők és az őrtornyok még mind a helyükön álltak.

endhits: Ha jól tudom, először dolgoztál együtt szlovák művésszel, a ma Londonban élő Miro Snejdrrel. Ez azonban a „véletlen” műve volt: valaki elküldte a DIJ yahoo csoportjára a Snejdr által zongorára átírt The Rule of Thirds lemez egyik számát. Ennek köszönhetően az új lemez domináns hangszere a zongora. Tudtom szerint, eddig nemigen használtál zongorát a lemezeiden (csak az 1989-es Wall of Sacrifice nyitó kollázsszámában hallunk pár zongorahangot…). Mennyire befolyásolta a zongora hangzása a dalszövegek születését, illetve az énekstílusodat?

Douglas P.: „Véletlen”, Végzet, Sors, ki tudja minek nevezzük az együttműködésünket? Úgy éreztem, ha valaha is lesz egy újabb Death In June album a 2008-as The Rule of Thirds után, nem lenne „helyes” rajta játszanom. Tudom, ez furcsán hangzik! Tovább akartam dolgozni a zene lecsupaszításán és dekonstrukcióján, ez a The Rule of Thirdsön érte el a csúcspontját. Személy szerint úgy gondoltam, ha új albumot írnék, akkor másra bíznám a feljátszását, mint pl. a svéd Down In June. Nem láttam előre, hogy a szlovák lehetőség ott vár rám az interneten. Ám a Miro által feldolgozott dalaim YouTube-os verziói annyira lenyűgöztek, hogy úgy döntöttem, felveszem vele a kapcsolatot néhány DIJ rajongó segítségével a Death In June Yahoogroup-on keresztül. Igazából én 1985 óta játszottam fel zongorás részleteket, illetve motívumokat a különböző Death In June számokban, pl. a Break the Black Ice-on. Ezek az én „Euro-giccs” billentyű-futamaim! A zongora nem új hangszer a Death In June-ban, noha ezen az új lemezen ténylegesen az egyedüli hangszer, melyen olyasvalaki játszik, aki nincs is a zenekarban, ráadásul meg sem jelent abban a stúdióban, ahol én dolgoztam, és sokkal jobb zenész, mint amilyen én valaha is leszek ebben az Életben. Miro néhány DIJ-klasszikus feldolgozása kétségtelenül ösztönzően segítette a két kislemezes szám szövegének létrejöttét (Peaceful Snow és The Maverick Chamber). Ezek az instrumentális interpretációk a tervezett Lounge Corps című lemez anyagát képezték, amely a Peaceful Snow CD és letölthető változat része lett. Elálmodoztam Miro játékára, nevének lehetséges jelentéseit latolgattam, s ismét rátaláltam a kreatív Mámorra. Viszont a zongorajátéka nem befolyásolta az album többi részének keletkezését, sem zeneileg, sem szövegileg. Egyáltalán nem vettem azt figyelembe, miután tudtam, hogy Miro „Mágikus Zongora”-érintéssel szorosan fogja követni a feldemózott gitárjátékomat és vokálomat. Én akkor ismét felénekeltem a vokálomat az új felvételekhez, szigorúan betartván az előírásaimat, hogy ne adjak hozzá újabb hangszert. A „kevesebb több” szabálya alapján valósítottam meg ezt a munkát.

endhits: Az új lemez címe: Peaceful Snow – Békés/Nyugodt hó. A hó és a tél a DIJ-szimbolika állandó elemei közé tartoznak. A hó és a tél transzcendens jelképek számodra? Ezt minden esetben pozitívan éled meg, a télnek nincs pusztító oldala?

Douglas P.: Nem vagyok biztos benne, hogy ezek tisztán “szimbólumok” lennének, esetleg egy olyan realitás, amelyben jól vagyok. Kellemesen érzem magam otthon hóban és télen. Mindig is ez volt a kedvenc időszakom az északi féltekén. Másmilyen atmoszféra uralkodik ilyenkor a Földön. Ez az, ami Ausztráliában hiányzik. Idén, a befejezett albumot ünnepelve, 12 órás útra indultunk Keletre, az ausztráliai hómezőkre, ahol a társammal kibéreltünk egy fakunyhót a hegyekben, egy mérföld magasságban. Ragyogóan éreztük magunkat a hóviharokban, a veszélyes, jeges utakon, a méteres hóval takart utakon, amelyeken csak állatnyomokat láttunk, szarvas vagy erszényes medvék nyomait. Egy órát töltöttünk ott, Death In June promófotókat készítve a tökéletesen Békés Hóvilágban. Délutánonként gitároztam a kunyhó erkélyén, a hófödte, csodás eukaliptuszerdőt nézve, míg túl hideg nem lett, s esténként esni nem kezdett a friss hó. Akkor beljebb húzódtam némi vegetáriánus ínyencségért, amit a német Von Thronstahl csapatból Josef K küldött nekem fizetségül azért, hogy zenekara feldolgozta a Runes and Men című számomat. Elképzelni sem tudom az efféle ügyek civilizáltabb és bajtársibb elintézését. Ez az ételcsomag oly hatalmas volt, hogy még mindig, három hónappal utána is falatozzuk a finomságait!

endhits: Nietzsche a Túl jón és rosszon című művében azt írja, hogy: „A béke körülményei között a harcias ember önmagára támad.” Az új dalok retro-és introspektívek. Sok az elmúlással kapcsolatos dalszöveg (Liefe Under Siege, Peaceful Snow, Murder Made History, Cemetery Cove, My Company of Corpses stb.). Kompenzálható a halálfélelem a költészettel? Félsz a haláltól?

Douglas P.: Az igazi béke feltételei olyan ritkák, hogy amikor a “harcias ember” kiáll a hite mellett, s megfizeti a létezés árát, sohasem talál időt arra, hogy magára támadjon. Hacsak, természetesen, meg nem őrült magától az örök küzdelemtől, mint Nietzsche? Az Isteneknek túl nagy a füle és a szeme, ahhoz, hogy gőgösen prédikáljak arról, ami elkerülhetetlen minden élőlény számára ezen a bolygón. Ez óvatosságra int. Problémákat vonz be. Elegendő azt mondani, hogy tavaly, röviddel azelőtt, hogy átitatott a Mámor, ami megalkotta a Peaceful Snowt, én és a Death In June elveszítettünk egy újabb nagyon közeli barátot és bajtársat Angliában. 2009 egy szomorú, szorongással és töprengéssel teli év volt. És az Élet, lévén olyan, amilyen, további dolgokat tartogat még számomra. Hagyjuk is ezt ennyiben. Legjobb, ha nézzük és hallgatjuk a Békés Havat.

Heilige!

Douglas P.

10.XII.10.

Az interjút Orcsik Roland készítette (kontroll-fordító: Vad Zsolt).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.