Meshuggah interjú (2002)

A sok „kacatom” között ismét rábukkantam egy régi (lassan 10 éves) interjúra, és mivel még mindig nagyon szeretem a Meshuggah-t, álljon itt és most egy beszélgetés egy manapság is felvállalható és izgalmas metal bandáról, annak pedig – számomra – legjobb időszakából, a Nothing lemez idejéből. Az eredeti bevezető így szólt:

Svédország, komplexitás, extrémitás, Tool. A srácok, akik szigorú zenét gyártanak, de szerencsére nem veszik magukat túl komolyan (gondoljunk csak a New Millenium Cyanide Christ klippjére)… Általában ezek a dolgok ugranak be a Meshuggah névről kb. ebben a sorrendben. Mindezek természetesen szóba is kerültek a 2002 szeptemberében Marten Hagström-mel, a zenekar ritmusgitárosával megesett telefonos interjúnkban, mely azon kívül, hogy kellemes és barátságos perceket okozott – remélhetőleg – mindkét félnek, egyben egy újabb fejezetet jelenthet mindazok számára, akik a gitárorientált, tömény hangzású zenékről folytatnak tanulmányokat. Reméljük ezúton is tudunk segíteni némileg a korrepetálásban.


endhits: Először is szeretnénk gratulálni, hallottuk, hogy 60.000 példány fogyott az új lemezetekből a megjelenés napján!
Marten Hagström: Hát, köszi, erről nem sokat tudok mondani, nem hallottam semmilyen eladási statisztikát, de azt hiszem, tényleg elég jól fogy. Amerikában felkerültünk a Billboard listára.
endhits: Igen, a Billboard 200-ban benne vagytok. Hát ezt meg hogy csináltátok?
M.H.: Fogalmam sincs, nem csináltunk semmit! (nevet) Csak felvettük az új lemezt, meg aztán elmentünk az Ozzfestre… ami, nos, Amerikában a legnagyobb metal fesztivál, igen nehezen találni nagyobb turnét a stílusban arrafele. Az egy nagy élmény volt számunkra.
endhits: Gondolod, hogy ennyi évig tartó underground státusz után széles körben is ismertek lehettek az új albummal, előléptek mainstream bandává?
M.H.: Erre nehéz válaszolni, de ha jobban megnézed, underground bandának lenni előnyös is néha, mivel sokan az újonnan feltörekvő, kisebb bandákra kíváncsiak, akiket még senki nem ismer. Így amikor lett egy kis hírnevünk – mivel Amerikában elég jól fogytak a lemezeink – még mindig underground banda maradtunk, hiszen nem állt mögöttünk semmilyen multi-kiadó, Sony, Universal vagy ilyesmi, ami az ottani bandák 90%-ának megadatik. És akkor ott voltunk mi, kicsit agresszívebb zenével, mint az átlag, és minden srác a legkeményebb bandákra volt kíváncsi, olyanokra, mint a Hatebreed vagy a Meshuggah.
endhits: És mi a helyzet Európával?
M.H.: Ó, hát Európában nem tudom, mivel még nem nagyon turnéztunk errefelé. A lemezünk tegnap jelent meg, nem tudom, hogyan fogy, de úgy gondolom, hogy egy kis szerencsével meglendít minket az, hogy Amerikában jól megy a dolgunk.
endhits: Mi inspirált Benneteket a Nothing készítése során?
M.H.: Hát, úgy mondanám, hogy egymást inspiráltuk. Furcsán hangzik, de ez így volt az utóbbi pár évben mindig. Gyakorlatilag az történik, hogy amikor egymásnak elküldözgetjük az ötleteinket, hangmintákat, kezdeményeket, ilyesmiket, ezek adják a további ötleteket és ihletet. Persze rengeteg ihletet nyerünk különféle könyvekből, filmekből és hasonlókból, ezekből kapjuk a zene megfelelő atmoszférájához szükséges ötleteket.
endhits: És milyen ez az atmoszféra?
M.H.: Furcsa, szokatlan, fenséges, ugyanakkor kicsit titokzatos is, mégpedig sötét értelemben. Ez az új lemezre vonatkozik, nem akartunk olyan hullámvasútszerű hangulatot teremteni, mint a Chaosphere-en volt. Az egy kísérletezés volt az agresszió világában, és nagyon boldogok vagyunk, hogy azt megalkottuk, de ezúttal egy kicsit mást akartunk csinálni.
endhits: Sokak szerint a Chaosphere amolyan fércmunka volt, gyorsan rántottátok össze, és a végeredmény gyengébb lett…
M.H.: Nos, igen, ugyanakkor ez a lemez is legalább olyan gyorsan készült, ami a zenét illeti, mivel ezúttal sok minden mással is foglakoztunk a zene feljátszása mellett, vettünk egy stúdiót, ahol elmahináltunk egy kicsit, aminek nem sok köze volt magához a zeneíráshoz. De a Chaosphere a maga idejében… szóval, akkor úgy éreztük, hogy csak a zenéléssel akarunk foglalkozni, kiállni és zenélni, most ennél valamivel többre vágytunk.
endhits: Ezek szerint ez a fő különbség az új és az előző lemez között?
M.H.: Hát, a fő különbség elsősorban a hangzás, a kivitelezés. Az újon mindez erősebb. A másik fontos különbség, hogy most sokkal tudatosabban álltunk a lemez elkészítéséhez, pontosan tudtuk, hogy milyennek akarjuk. Tisztában voltunk vele, hogy milyen atmoszférát és kisugárzást akarunk neki biztosítani. És úgy érzem, hogy ez sikerült megvalósítanunk, jól teljesítettünk. Ha a Destroy Erase Improve-hoz kéne hasonlítani, azt hiszem, az sokkal inkább egy thrash metal lemez volt, mint a Chaosphere vagy a Nothing, de mégis dinamikusabb, lendületesebb, mint az új lemez, több gyorsabb résszel. A Nothing-on van néhány – de azért nem túl sok – olyan rész, ahol fellélegezhet az ember.

endhits: Az új albumon nyolc húros gitárokkal játszottatok. Mennyire változtatta ez meg a hangzásotokat?
M.H.: Nagyon! Azt mondhatom, hogy igen nagymértékben. Először is, a nyolc húrosok esetében teljesen újra kellett hangolnunk mindent, új stratégiát kellett kiépíteni a közös gitározást illetően. Azért, mert a hagyományos old-school thrash metal riffelés már nem volt helyénvaló többé, mivel eléggé átálltunk a külön húros játékra, tudod, mint a basszusgitáron. Ez eléggé megváltoztatta a hangzást. A másik dolog, annak a módja, ahogyan a gitárokon játszunk. Azt mondhatom, hogy a 8 húrosok igen sokban közrejátszottak a lemez másféle hangzásának létrehozásában.
endhits: Mit gondolsz, mik a fő alkotóelemei a tipikus Meshuggah-hangzásnak?
M.H.: Elsősorban a ritmikai minták. Egyszerűen így működünk, olyan ritmikai mintákban gondolkodunk, amik túlmennek a 4/4-es ütemen. Ez az első dolog. A másik, ami meghatározza a Meshuggah zenéjét, úgy gondolom, hogy valamilyen szinten a meglepetés, mint alkotóelem. Mindig vannak, akik egy kicsit kiakadnak a zenénktől… Úgy mondanám, hogy ezek együtt a hangzással a védjegyeink.
endhits: Van-e alapvető különbség Fredrik és a Te gitárjátékod között?
M.H.: Nincs, tulajdonképpen meglepő, hogy mennyire hasonlóan zenélünk. Még annak ellenére is, hogy ha ő hoz egy dalkezdeményt, és én is hozzáteszem a magam gitárrészét, kicsit más sül ki belőle. Nagyon közeli a játékstílusunk, tekintve a tényt, hogy mindketten elég kattant dolgokban gondolkodunk.
endhits: De Te például sohasem szólózol…
M.H.: Nos, én sohasem voltam szólógitáros, amúgy semmi bajom a szólókkal – úgy gondolom, hogy Fredrik egy kitűnő szólógitáros –, de én mindig az a fajta csávó voltam, aki riffelni akart, azokat a bazikemény gitárrészeket játszani, ezt részesítettem előnyben. Úgyhogy sohasem ültem le és gyakoroltam szólózni vagy ilyesmi. Tudok szólót játszani, de az sohasem volt az én asztalom.
endhits: Tényleg, mit gondolsz Fredrik szólólemezéről, a Sol Niger Within-ről?
M.H.: Imádom! Szerintem nagyon-nagyon jó, rendkívül különleges és rengeteg király nóta van rajta.
endhits: Két dalt írtál a Destroy lemezre, aztán néhány dalszöveget a Chaosphere-re. Ezúttal mi a helyzet?
M.H.: Most egy szöveg és a dalok kb. fele tőlem származik.
endhits: Még mindig Thomas (dobos) írja a dalszövegek nagy részét?
M.H.: Igen, a legtöbbet ő írta.
endhits: És miről szólnak?
M.H.: Ez kemény kérdés, tőle kellene megkérdezned… De egy biztosat tudok mondani a szövegeinkkel kapcsolatban: azt szeretnénk, hogy mindenki értelmezze őket a maga módján, mert ily módon lesznek a legjobbak. Ekkor válnak személyessé. De általánosságban főként az ésszel-értelemmel foglalkoznak. Egy megfontolandó dologról van szó, aminek köze van a félelemhez, halálhoz, gyűlölethez, és a perspektívák szélesítéséhez, az értelemhez nyíló kapu megnyitásához. Tulajdonképpen az életről szólnak, és hogy emberi lények vagyunk.
endhits: Gitárosként istenítesz valakit?
M.H.: Már nem. Úgy értem, rengeteg remek gitáros van, de ez már nem olyan, mint amikor 15 évesesen rajongtam ezért meg azért a fickóért. Akkoriban imádtam Alex Lifesont a Rush-ból, ő az a típus, aki igen keveset csinál technikailag, de a hangzása olyan kibaszott nagy! Szerettem James Hetfield-et is (még mindig bírom), ő és Scott Ian az Anthraxből szerintem a legjobb thrash metal ritmusgitárosok a világon. Annyira ritmikusak és együtt vannak, azonkívül remek hangzásuk van. Szóval ezek a fickók voltak igen nagy hatással rám, amikor kölyök voltam. És azt hiszem ez még mindig igaz.
endhits: Mesélj arról, hogyan kerültetek kapcsolatba a Tool-lal!
M.H.: Nem mi, hanem ők kerültek velünk kapcsolatba! (nevet) Ez érdekes volt, mi semmit sem tettünk, egyszer csak kaptunk egy hívást a menedzsmentjüktől, hogy felkérnek bennünket az előzenekari szerepre a 3 hetes amerikai turnéjukon, és persze igent mondtunk. Szeretjük a Tool-t, és úgy gondoltuk, hogy egy remek lehetőség lesz bemutatkoznunk ott, azonkívül kiderült, hogy mint emberek is nagyon jó fejek. Nagyon jól éreztük magunkat, és most két hétre ismét együtt megyünk turnézni. Remek lesz, tudod, a Tool az Tool, nagy tömeget vonzzanak Amerikában, számunkra ismét egy remek lehetőség megmutatkozni, ugyanakkor jó haverokkal is együtt lenni.

endhits: Tudtad, hogy sok magyar zenész említ Benneteket hatásaként, zenei stílustól függetlenül?!
M.H.: Hú, ez király! Sajnos – és ez igen szomorú – eléggé elhanyagoltuk az európai rajongóinkat, két okból kifolyólag: lusta dögök voltunk (nevet), és sokat dolgoztunk Amerikában. De most visszatérünk, december környékén már itthon leszünk, akkor tartunk egy hónap szünetet, és megkezdjük az európai turnét. Mindenhol szeretnénk játszani.
endhits: És miért van az, hogy eddig főként Amerikára koncentráltatok?
M.H.: Ennek főként a kiadóhoz van köze – ott több lemezt adunk el. Azt akarták, hogy ott promótáljuk az anyagot, hogy még jobban megismerjenek bennünket, és hogy összejöjjön az anyagi alap is, amiből aztán Európában is végignyomhatjuk a turnénkat.
endhits: Nagy általánosságban mit jelent számodra a zene?
M.H.: Szerintem a zene egy trükkös dolog, mert nem tudnék élni nélküle, de néha nagyon gyűlölöm. Én az a fajta ember vagyok, aki a szélsőségeknek él, vagy szeretem, vagy utálom. Szóval, amikor olyan zenét hallok, ami nem tetszik, frusztrálttá válok, viszont ha valamit, amit imádok, teljesen felpörgök. Számomra a zene egy életforma, és lényegtelen, hogy szeretem-e vagy sem, olyan valami, amivel foglalkoznom kell.
endhits: Mi az, amit még mindenképp szeretnél elérni a Meshuggah-val?
M.H.: Nos, továbbra is szeretnék szabadon zenélni, és olyan lemezt készíteni, amit érdekesnek találunk. Olyasmit, amire büszkék lehetünk, amivel úgy érezhetjük, hogy alkottunk valami újat. Úgy értem, amikor odajönnek hozzád, és azt mondják, hogy a te lemezed a legjobbak között van, amit valaha hallottam, akkor tudod, hogy megérintettél valakit. És inkább érintek meg mindössze néhány embert, de azt nagyon erősen, mint egy csomót kevésbé, érted mire gondolok… Szóval, ha kiadunk egy új lemezt, és az megfejeli az előzőt, már boldog vagyok. Amikor van egy látomásszerű álmod, hogy a zenédet érdekessé és izgalmassá kell tenni, és ha ezt mások is így érzik veled együtt, akkor az nagyon felemelő és kifizetődő olyan értelemben, hogy tudod, hogy van értelme csinálni. Ez az, amit szeretnénk a Meshuggah-val: tovább kutatni és tágítani a határokat.
endhits: Miből éltek egyébként?
M.H.: A zenélésből. Főállású zenészek vagyunk, egyelőre.
endhits: Vannak-e valamilyen kattant, furcsa ötleteitek az új klipp(ek)hez?
M.H.: Hát, éppen az új videót készítjük, de mi magunk nem szerepelünk benne, nagyon szokatlan lesz, egy német srác dolgozik rajta, azt hiszem meglehetősen zakkant, különös lesz, nem egy tipikus klipp egy metal bandától. A Rational Gaze-re, a lemez második számára lesz egyébként.
endhits: És mi a kedvenc klipped egy másik csapattól?
M.H.: Talán egy kicsit elcsépelt, de pillanatnyilag a Parabola a Tool-tól. Annyira jellemző rájuk, és hogy képesek kiadni egy 8 perces klippet… fantasztikus, imádom!
endhits: Miért van az, hogy a svédek ilyen jó zenészek, Svédország ennyi remek bandát képes kitermelni magából?
M.H.: Nem tudom megmondani, de egy oka biztos van: mivel Svédországban meglehetősen magas az életszínvonal, az embereknek több ideje jut a zenélésre, a gyakorlásra, mivel megengedhetik maguknak, hogy csak félmunkaidőben dolgozzanak. Sok más országban ezt nem lehet megtenni, mert nincs rá elegendő pénz. Szóval, gondolom Svédországnak jó a klímája ilyen szempontból. Azt hiszem, az is számít, hogy igen régi hagyományokra vezethető vissza nálunk a zenélés, az Abbánál jóval korábbra… Mindig sok svéd zenész volt.
endhits: Igen, és mind minőségi muzsikát játszott a maga stílusában!
M.H.: Köszi, ezt bóknak veszem. Valóban sok jó banda és zenész van Svédországban. A gyerekeknél már egész korán elkezdik a zeneoktatást és ráadásul nálunk az állam ezt külön finanszírozza. Talán ez lehet az oka…
endhits: Egy buta és kissé sablonos kérdés a végére: a szüleid mit szólnak a zenétekhez?
M.H.: (nevet) Amikor fiatalabb voltam, mindig mondták, hogy vágassam le a hajam és találjak magamnak munkát. Manapság azt hiszem meglehetősen boldogok, mivel megélünk ebből és örülnek, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Hiszen kiskorunk óta hangszereken játszunk, most meg turnézunk a világban. Azt hiszem, örülnek a sikereinknek.

endhits: Hallották a lemezeiteket?
M.H.: Tulajdonképpen igen, bár sohasem ülünk le és hallgatunk Meshuggah lemezeket, mivel mi magunk úgyis ismerjük a dalokat, de néha, nagy ritkán… Én pl. évekig nem hallgattam meg a Chaosphere-t, mert úgy emlékeztem, hogy nem tetszett a hangzása, most utoljára meg kifejezetten jól esett. Nem ilyenre emlékeztem…
endhits: Még gyorsan egy aktuális TOP 5-öt, és búcsúzom. Köszi sokszor, további sok sikert srácok!
M.H.: Oké, köszi szépen. Íme: a Squarepusher 3 lemeze – ez ilyen Aphex Twin-szerű kattant electro zene, Trans Am – Future World és hát kitalálható: Lateralus a Tool-tól… Köszi!

www.meshuggah.net

Az interjú megjelent a VOL.10 fanzine 15. számában, 2004 júniusában.