• Nincsenek kategóriák


Minus The Bear – OMNI

Posted by | Egyéb | szombat 14 január 2012 23:08

(Dangerbird Records, 2010)

Erről a lemezről már irtó régen írni akartam. Részben azért, mert a Seattle-ben működő Minus The Bear zenekart nagyon csípem, és a 2000-es évek közepén mérvadó fórumokon olyan nevekkel emlegették őket egy lapon, mint a Girls Against Boys, az At The Drive-In, a Blonde Redhead, a Fugazi, a June of ’44, a Rocket From The Crypt vagy a Kilowatthours. Részben pedig azért, mert a itthon meglehetősen alulreprezentáltak – még fanzine szinten is (holott nemcsak az Egyesült Államokban, hanem szerte Nyugat-Európában több hónapos, zsúfolásig telt klub-turnékat nyomnak le kb. évi rendszerességgel).

Én egy 2003-as bootleg koncertfelvételen hallottam őket először játszani, ahol a műsor gerincét a Highly Refined Pirates c. debütáló nagylemezük, és a körülötte megjelent EP-k adták. Azonnal hanyatt vágtam magam az egész húzásától és fésületlenségétől, a nyers, szaggató gitároktól és az ének keserédes tónusától. Nagyon rendben volt a zenekar, és ezen az sem csorbított, hogy a stúdiófelvételeken azért sokkal rendezettebben szólaltak meg, sőt néha egészen rádióbarát popslágerek is becsúsztak a matekozgatásba (mint például a kellemesen hullámzó Pachuca Sunrise). Vitathatatlan, hogy a minden részletében izgalmas és komplex, brutál elszállós dzsemmelésekkel tarkított harmadik albumuk, a Planet Of Ice késő-indie alapmű. Ötletes dalszerkezetek, meglepő váltások, arányos, visító gitárzene. Ezzel a megunhatatlan 10 számmal irtó magasra tették a mércét.

A következő és eddigi utolsó anyaguk, az OMNI megjelenését komoly várakozás előzte meg részemről. Kíváncsi voltam, hogy merre tovább. Az Into The Mirror c. beharangozó kislemez teljes mértékben meggyőzött, a “B oldalas” Broken China a Planet Of Ice legjobb pillanatait idézte. Az album azonban nem követi ezt a jó példát és első néhány hallgatásra bizony elszaladt a fülem mellett. Nem arról van szó, hogy ne írt volna a zenekar frankó számokat, inkább csak arról, hogy ez a lemez fele annyira sem átütő, mint az elődje. A számok egyszerűsége azonnal feltűnő: az OMNI dalai 4 perc körüli kerek kis szösszenetek, kevesebb lendülettel és jóval kevesebb izgalmas megoldással, mint korábban. Olyan, mintha ezúttal inkább a hangzásra mentek volna rá a srácok, mert az valóban eklektikus. Szinte számonként másképp szól a dob és a gitáreffektek is jók. És maradt valami azért a zúzásból is, de az OMNI időnként már-már túlságosan melodikus.

Nekem vesszőparipám a vegytiszta gitárzene és a Minus The Bear esetében sem voltam soha oda igazán a billentyűkért és a belecsempészett elektronikáért. Erre az OMNI nyitó számában, a My Time-ban egy pillanatra sem hangzik fel a gitár! Vagy ha azt a rengeteg puttyogást gitárral is csinálják, akkor is teljesen szinti hangzásra vannak belőve. (És ez a tendencia végig megmarad.) Ezt a számot inkább egy érdekes kirándulásnak tekintem a zenekar részéről. Az első igazán érdekes darabra egészen a harmadik számig kell várni és érdemes is, hiszen a Secret Country-ban végre magára talál a banda. Sűrű tekerések és komoly, pszichedelikus gitárömlenyek. Aztán mégis leül a lemez és kicsit elszürkül. Ha az anyag második fele nem lenne olyan izgalmas és emocionális, még az is lehet, hogy azt mondanám: a Minus The Bear ezúttal elbaltázta. De szerencsére megmentik a becsületüket. Jön egy érdekes triász (The Thief, Into The Mirror, Animal Backwards), amelynek darabjai összefonódnak, egymásba érnek és egymásból nőnek ki, majd a csúcs, a Dayglow Vista Road.

Ha az OMNI-val nem is nyűgözött le ismét a Minus The Bear, egy biztos, meglepetést ezúttal is sikerült okozniuk. Állítólag idén nyáron várható az új lemezük, a hírek szerint már dolgoznak rajta, én azért bízom benne, hogy sokkal inkább a Planet Of Ice lesz az irányadó.

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem engedélyezett a hozzászólás.

e-wallet Wordpress Theme