Modern Blossom – Beg for More (2013)

artwork [800x800]Bevallom, egyáltalán nem vagyok már képben az elektronikus zenékkel. A party-zenékkel meg sohasem voltam igazán, mert az már nekem a ’90-es évek vége felé kifújt, unalomba, önismétlésbe fulladt. Nem mintha az olasz Modern Blossom ebbe a kategóriába tartozna… Jobban érdekeltek korábban az olyan bandák, mint a Nitzer Ebb, a Front 242 és a ’80-as évek az analóg cuccokkal, egyszerű samplerekkel összepakolt elektronikus zenéi, majd később a The Orb, az Ultramarine, Aphex Twin vagy az Orbital kísérletei. Na, a Modern Blossom igazából előbbiek közé sem sorolható.

A Modern Blossom sok régi analóg basszus és szinti hanggal, borongós énekkel felépített kéttagú dark-szintipop zenekar. Az a furcsa, hogy az albumon található hét számra egyaránt elmondhatók ezek a stílus jegyek. Mondjuk, ezt a kategóriát, hogy „szintipop” is nehezen írom le, mert ez sem teljesen megfelelő. Azért nem, mert ez valahogy sötétebb ennél a kategóriánál, meg egyébként simán ez, hogy szintipot lehet, hogy rossz asszociációkat szül. Szóval, sötét elektronikus zene, régi ’80-as évek hangzásra építve. Pont annyira slágeres minden dal, amennyire én szeretem, és az ének is nagyon rendben van, beleillik a zenei koncepcióba. Az első, az A Common Poetry című dal nem jött be, főleg a végén a zakatolás. Kicsit kezdtem félni a többi daltól, mert már ebben túlvezéreltnek érzem az elektronikát, mint ahogy  a címadó Beg for More-ban  is, ahol a például dobgép lehetne erősebb. Ez a szám mondjuk, amiről egyből a Nitzer Ebb jutott az eszembe, egy erős dal a lemezen. A Sickness Called Faith jó menetelős dal, tökéletes bólogatós, ott a korai New Order ugrott be. A Bloodline, Red Flies egy ballada, ami elég komótos, de hatásos darab. A Last Act-el nem tudtam mit kezdeni a minimál elektronikája miatt. Érdekes volt mindesetre. Az I Don’t Own You volt az egyik kedvencem a zaklatottságával, elkent énektémájával, kiállásaival. Nem tudom miért, de valamiért a ’80-as évek közepén készült Psychic TV felvételek is eszembe jutottak róla. Ez tetszett a legjobban! Az utolsó, Velvet Shoulders a kopogó basszus szinti hangjával és dobgép zakatolásával elég mélyre vitt, így ez a dal is teljesen rendben volt.

Ha végigolvastad, úgy tűnhet, hogy minden dalt hasonlítok valamihez. Ezt csak azért tettem, hogy kapaszkodó legyen. Ebben a stílusban nehéz a nagy elődöket megkerülni, főleg, mert ezekből az analóg cuccokból ezek a hangok jönnek ki. Ennek ellenére, azok, akik szeretik a ’80-as évek dark-wave-jét szintikre ültetve, azoknak tetszeni fog, mert ez nem egy rossz lemez. Élőben láttam, hogy van gitár is. Na, úgy meg még jobban érdekelne a srácok zenéje! A Fekete Zaj Fesztiválon simán elférnének…

Meghallgatás, letöltés itt: http://modernblossom.com/