“Nem voltunk elég kemények…” – A Kemény Henrik Boszniában

… avagy Punk a platón 2.

Schreiner András írása.

A ronda paneloknál nincs szebb, a beleszarós embereknél nincs menőbb, a szervezetlenségnél nincs megnyugtatóbb, Szarajevónál nincs érdekesebb. Én legalábbis nem voltam még arrafelé, meg úgy nagyjából semerre nem voltam még a balkánon, ezért is erőltettem, hogy ha tudunk, játsszunk arrafelé valahogy. A turné horvát tengerpartos, és belgrádi része sajnos egyéb okokból le lett mondva, de ez az állomás fix volt, megmaradt, igény is volt rá, úgyhogy mentünk.

2013-09-03 18.05.32
Már az út se volt zökkenőmentes, rögtön a szerb határon egy órát kellett szobrozni, emelt hangerővel érdeklődni meg, milyen idióta papírokkal szeretnék kiegészíteni a kiviteli nyilatkozatunkat, ami az elmúlt 3 évben mindig megfelelt nekik, most nem. Legalább megtudtuk, hogy van szerbül az erősítő, és hogy egy ampeg b2r értéke 40000 forint, je. Az ilyeneken könnyen túlteszi magát az ember a fuck the border című szám dúdolászása közben, nem ügy. Az is csak mulatságos, hogy az autópálya pénzlehúzó bódéjában annyit fizet az ember, amennyit szeretne. Egy drugi kategorija kisbuszból kijelented hogy privi kategorija, mond valami faszságot a nő, és az odanyújtott pénzt elveszi, vissza nem ad. A pénz persze valahol a két kategória között van. Ha adok neki 100 dinárt, az se érdekli, a pénzből úgyis a gyerekének vesz cipiripit. A GPS útvonalat nem tud tervezni, mert bosznia és szerbia térképe csak ctrl+c ctrl+v-vel van egymás mellég rakva, az utak nem nagyon kapcsolódnak egymáshoz a térképen, úgyhogy középkori módszerekkel kell tájékozódni. Ahogy leesünk az autópályáról Novi Sadnál, egyből elkezdődik az igazi Szerbia. Félbehagyott ház tetején autóülésben sziesztázó emberek, fölöslegesen dudáló autók, szabálytalanul közlekedő emberek, necces előzések, úton halott, út mentén élő állatok, bűz és hangzavar. Nem ismerek olyan embert, aki ezt ne imádná. Ezt a légkört egészen a bosnyák határig lehet élvezni, onnantól kicsit megváltozik. Jönnek a hegyek, másmilyenek az épületek, a települések, és ősrégen bezárt bányák betonépítményein mászkálnak a kecskék. Nincs tökéletesebb hely egy kis ajvárzabáláshoz. Az egyetlen probléma, hogy minden épület egy ronda bódé, így könnyű szem elől téveszteni a határátkelőt, ami ugye szintén egy ronda bódé, észrevétlenül búvik meg. Itt már kellő rutinnal titkoltuk el a nálunk lévő családi ház értékű hangszereket, mert tényleg nagyon kellett sietni. Bernatović Tomislav az átkelés után rögtön SMS-ben tájékoztatta a koncert promóterét érkezésünk várható időpontjáról, én meg felkapcsoltam a „hosszúfényt” ráléptem erőből a gázpedálra. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a határtól 140 kilométerre levő várost nagyjából két és fél óra alatt tudtuk elérni, lévén 100 méternyi egyenes szakasz nem volt összesen az úton, itt-ott elállta az ember útját egy 20 Km/h-val közlekedő kamion, esetleg egy tehén, és a hosszított 1.9-es diesel kisbuszunk is nehezen cipelte az együttest haverokkal és teljes felszereléssel, nem annyira szerette hogy az út általában felfelé vitt minket, a legjellemzőbb sebességi fokozat a hármas volt, amivel mi se sokszor tudtuk túllépni az 30 km/h-t. Szerencsére sötét volt, és nem láttuk mennyire para helyeken megyünk, egy idő után eltűntek a szerpentinek, és a lefelé irány is előkerült. Itt jártunk 9 levezetett óránál, már kezdett lankadni a figyelmem, de semmiképp se akartam átadni a kormányt, mert haladni kellett, a szervező ugyanis arról tájékoztatott minket, hogy „super late” vagyunk. Külváros, agglomeráció hiányában közvetlen a belvárosba sikerült megérkeznünk, gyakorlatilag bezuhannunk egy hegyről. A város hihetetlen, a főutcán milliónyi ember, hangzavar, királyság, a klub gyakorlatilag a belváros közepén található, egy óra késéssel meg is érkeztünk. Ilyenkor nyitom ki, és töltöm magamba egy levegővétellel az első jól megérdemelt sörömet, leöblítem vele az előző 10 órát, amit a volán mögött tölthettem elbaszott utakon.

2013-09-03 18.37.44A klub elég jól nézett ki kívülről, belülről is csak egyetlen baja volt, hogy nem volt benne senki. De csapos sem. Egy darab ember nem volt lent, mikor először lementem körbenézni. Se a szervező, se közönség, se csapos, se odaszokott alkoholisták. SENKI.
Nagy nehezen előjött valami közepesen elég jó csaj a raktárból, és nézett ránk nagy szemekkel. Nem nagyon értette mit akarunk mi ott, nem tudott ő ugyanis arról, hogy ma este ott valaki játszani fog. Így már egy fokkal érthetőbb volt, hogy miért nem volt lent senki. Se belépőszedés, se egy plakát, és a hely alkalmazottjai se lettek értesítve rólunk. Ez így önmagában nem is lenne baj, mert behívunk 10 embert a tömött főutcáról, és játszunk nekik, vagy valami, de erre nem kerülhetett sor, mert Tomislav érdeklődő SMS-ére, hogy mi a fasz van, a következő válasz érkezett: „as you can see you are not popular enough to be waited by a few audience”. Köszönjük. Ezek szerint voltak is lent emberek, csak a csaposok közölték velük hogy itt aztán semmiféle koncert nem lesz. 10 óra utazás a semmiért. A tag elküldte az utca nevét, ahol lehet aludni, a pultos csaj tudott angolul, és kifaggattuk mit érdemes csinálni. Szép lassan félrerakva a büszkeségünket úgy döntöttünk elmegyünk az emberhez, lerakjuk a nagyon biztonságos autóskempingjében a buszt, majd visszamegyünk gyalog a városba annyira beinni, hogy a másnapi koncerten már ne emlékezzünk az egészre, és így a városnézést is letudjuk. Kaptunk 1-2 sört, amit húzóra magamba öntve elértem a leszarom állapotot, Virágh – volán mögött önbizalom hiányos – Máté elfoglalta helyét a vezetőülésben, abflug a hegyre a faszihoz. Megbeszéltük, hogy nem leszünk vele faszok, bár okunk volna rá, megkértük Mátét hogy most az egyszer őt ne verje félig agyon, Bt meg ne kérjen rá átkot istentől. Minden rendben ment. A GPS már tudott tervezni, ekkor még nem is sejtettük hogy szarul. Átvariáltuk magunkat egy folyón, és azon elmélkedtünk, vajon milyen fogadtatásban lesz részünk egy ilyen aprócska „malőr” után. Aztán ahogy mentünk-mendegéltünk, egyszer csak egy komolyabb méretű emelkedő előtt találtuk magunkat. Alapból nem szartam volna be, de amikor úgy nézett ki, hogy a busz nemsokára hanyatt dől, egyszer csak megállt az autó, és elkezdett kicsit visszafelé gurulni, akkor már indokolt volt egy kisebb fajta pánik, mindenkit kizavartunk a buszból, és úgy döntöttem beülök vezetni. A kormányt elég homo-erotikusan tudtam átvenni, mert a kézifék önmagában nem fogta meg a járművet, ezért a tökig nyomott fékpedált is át kellett adni, ez csak egy kis dörgölőzéssel volt megoldható, jee. Az arra járók természetesen, és jogosan reklamáltak, üvöltöztek, dudáltak, plusz megtalált minket egy falka kóbor kutya is. Én meg nyomtam a gázt mint az őrület, a busz viszont csak hátrafelé volt hajlandó megmozdulni, motorzaj, gumicsikorgás mellett ijesztő sebességgel csúsztam hátrafelé. Engedve a nyomásnak elkezdtem szépen higgadtan és félrészegen hátrafelé leereszkedni, végül sikerült nem törni össze a kocsit. Sofőrcsere, mert kitaláltuk hogy majd megyünk valami olyan úton, ahol nincs ilyen emelkedő. Ilyen út nem volt. Úgyhogy egy újabb sofőrcsere, újabb ereszkedés, majd úgy döntöttem, hogy basszameg, felmegyek. Ketten hátulról megfogták a buszt, kinéztem egy lankásabb részt, és padlógáz, egyes sebességi fokozatban ténylegesen megindult a verda. Szerintem elég sok embert keltettem fel álmából, ahogy a kanyargós, 2 méter szélességű utcán csapattam felfelé. Valahogy itt se tört össze a kocsi. Mikor már elég magasan voltam, egy újabb lankás részen leálltam, és bevártam a többieket, mert a hely nem volt ott ahova képzeltük. Ekkor már gyanakodhattunk volna a GPS-re, de nem tettük. Kijelöltük az újabb irányt, én meg vrümmögve elindultam. Az első kanyar elég necces volt, rally módban mentem, és úgy éreztem, hogy a kocsi háta hozzácsapódott egy ház falához. Amikor az embernek halálfélelme van, nem törődik az ilyesmivel. Jött viszont szembe egy autó, az utca pedig annyira keskeny volt, hogy innen visszaereszkedni se lehetett volna. Nem fékeztem, a gázról is csak egy pillanatra vettem le a lábam, az autó sofőrje láthatta, hogy a szándékaim komolyak, azonnal bemenekült egy kapualjba. Egy újabb lankás részen megálltam, mert az autós kemping még mindig nem volt sehol, de innen már a GPS is valami teljesen más helyre tette. Úgy döntöttünk gyalog keressük meg a helyet, mert előbb vagy utóbb, de biztos, hogy a kocsit összetörtük volna ezeken az utakon, szerencsére gyalogosan belefutottunk egy emberbe aki elmagyarázta hol van a cucc, és közölte hogy lehetetlen szem elől téveszteni. Szépen lecsúsztunk, keresztülmentünk egy temetőn, aminek a közepében volt egy pékség, elmentünk oda ahova a tag mondta, de persze semmi. Nagyjából vége volt a műsornak, 1-2 családi ház, majd egy szétlőtt félkész épület, szép kilátás, más semmi. Másik irányba se, de ott még be is fostunk, hogy rámegyünk egy aknára. Telefonon fel kellett hívni az embert, hogy jöjjön ki a kemping elé. Kijött. Egy félkész családi ház, mellette egy udvar, és egy német rendszámú kisbusz. Ez volt az autós kemping. Még egy felirat se volt. Beálltam a német busz mellé, és bementem a többiek után. A padló téglákkal kirakva, köztük a rés kavicsokkal felszórva. Ami csak volt, az fa volt. Szemben a kanapén egy fiatalabb tag, és egy csaj dumált, és a konyhapult mögött az emberünk, 40-esnek kinéző, vékony, nem túl szimpatikus figura. Szürreális volt. Az ablakból látszott az egész város. Halkan szólt a buziblues, és terjedt az enyhe fűszag. Ez sok mindent megmagyarázott. Kezet nyújtottam neki, ő meg egy cigiiit nekem. Nem értette, hogy én András vagyok, és csak tájékoztatni akarom őt erről. Elképesztő sebességgel elkezdett dinnyét szeletelni. Egy lassított felvétel volt a tag, szeletelés közben lassan beszélt. You want tomato soup. I can give you. It. It is very good when you are tired. Sit down. Melone? Nem úgy tűnt, mint akit akár csak egy kicsit is érdekel, hogy 10 órát utaztunk a klubjába, ahova a koncertet gyakorlatilag nem szervezi meg, és lazán közli hogy mi a fasznak játszanánk egy óra késés után egy olyan országban, ahol feltételezhetően a késésnek amúgy is óra a mértékegysége. Úgy voltam, hogy akkor már az embert együk ki a vagyonából, dinnye, paradicsomleves, gombás rizs, kaptunk itt is egy meleg jelen pivot, amivel elindultunk a szétlőtt ház felé, ahonnan elég fasza volt a kilátás. Itt már a másnapra igyekeztem koncentrálni, végül is tragédia nem történt, buktunk 20 órát az életünkből, 20 órányi gázolajat, nyertünk egy vicces történetet, és egy városnézést Szarajevóban. Még egy kicsit dumáltunk a jelenlévő 3 ember egyikével, aki egy orosz csaj volt, valami alternatív színházat csinált, és teljesen érthetetlen módon került ide, később kiderült, hogy ő a vendéglátónk alkalmi csaja. Még szerencse hogy senki nem állt neki felszedni, még a végén golyót kaptunk volna fejünkbe. Majd következett a jól megérdemelt alvás. Elég nehezen jött össze, mert valószínűleg egy egér valószínűleg beszorult valahova a tető szigetelésébe, és éppen nagy erőkkel rágta ki magát, ami hangos volt, de végül eljött az agyamba egy áramszünet. Reggel Virágh Máté aranyos hangja adta vissza a tápfeszültséget: „ébredj András, kiraboltak minket”.
És tényleg. A buszunk tárva-nyitva, cuccok szétdobálva, a tank töltőnyílás felől paca a földön, tanksapka szétbaszva, eldobva, és a buszban csak a ládák, nagyjából semmi más. A gitárokat csak megszokásból szerencsére bevittük magunkkal a házba aludni, ezek, és egy darab fej kivételével minden eltűnt, ami mozdítható volt. Duvidapp. Ez rosszabb dolog, mint hogy pataki attilát visszahozták az ufók, még annál is rosszabb hogy kovács ákost még nem ölte meg senki. Ment a kárfelmérés, és a tanakodás hogy mi legyen. Közben kiderült, hogy a szomszéd buszt is felnyomták, elvittek egy egész csavarhúzókészletet és egy autórádiót. Ők kicsit jobban jártak. Emberünket felkeltettem, mondtam neki, hogy a fél cuccunkat ellopták. Nem nagyon lepődött meg, csak annyit mondott: „akkor valószínűleg betörtek”. Az egész nem hatotta meg túlságosan, mi meg elkezdtünk kombinálni. Nem nagyon akarta, hogy kihívjuk a rendőrséget se, ami megint érdekes volt, viszont nekünk kellett egy papír arról, hogy ezeket a cuccokat ellopták, mert ha a határon átnéznek minket, akkor még az is lehet, hogy ki kell fizetnünk az ellopott cuccok áfáját. Nagy nehezen megértettük vele, fogta a telefonját, és lelépett 10 percre a szobájába. Ezt is érdekesnek véltem. A rendőrség az általa becsült 2 óra helyett 2 perc alatt érkezett ki. Egy dagi és egy háborús film fejű ember, hoztak egy kis csíkos noteszt, a háborús film fejű abba irkált. Kb. ennyi történt. Felírták az elvitt cuccok értékét, és minden nagyobb összeg után puffogtak egyet. Közölték hogy naponta 100 ilyen bejelentésük van, és nem nagyon tudnak vele mit csinálni, erőszakos bűncselekményekkel foglalkoznak inkább, mert abból is van bőven. Papírt persze az esetről nem tudtak adni. Jól is nézett volna ki, ha kitépik a noteszből a lapot, lepecsételik és kész. A papírért le kellett menni a rendőrségre. A gázolajat mesterien szívták le, az autót be se lehetett indítani. A vendéglátónk felajánlott egy kanna gázolajat, amit szagolgattunk, és hát egyáltalán nem hasonlított a szaga gázolajéra. Előtte is olyan 50%-ot adtunk arra, hogy személyesen ő lopott meg minket, maradék 50% maradt annak, hogy ő adta a fülest. Diszkréten meg is lett az úr kérdezve, hogy nem tud-e valami helyről ahol visszavásárolhatjuk a cuccainkat, hehe. Nem tudott sajnos. Szóval a gázolajnak mondott valamit se volt sok kedvünk beleönteni a verdába, az lett volna még zseniális ha szétbaszatja vele a motort, és még a maradék cuccot se tudjuk elvinni. Végül beleöntötte ő maga, és elindultunk lefelé tankolni, meg a rendőrségre. A rendőrség a belvárosban volt, Tomislav ment egyedül, mi meg kitaláltuk, hogy megnézzük a belvárost, ha már ennyire kurvasok időnk van. Ezek után már annyira nem tudott tetszeni, érdekes volt, de amúgy is csak egy kurvanagy bazársor. Ha bármi múzeum van, annak a témája a sarajevói merénylet, a srbenicai mészárlás, vagy csak simán vér. Ennek a városnak a fő exportcikke a vér, importcikkek random dolgok, amiért nem fizetnek. Ettünk bureket, ami itt úgy néz ki, hogy a tésztába palacsintaszerűen betekerik a tölteléket, semmi torta kinézet. Nem volt túl jó. Ilyen a balkán íze, kicsit hasonlít a péniszéhez. Csak egy kis szenvedés, és délután kettő körül már én is a rendőrségen voltam, némi szenvedés következett a váróteremben. Nagyjából 2 percenként jött be valaki nyavajogva, hogy mit és hol loptak el, felemelő volt. Aztán nagy nehezen elkezdődött a papírozás, és csak egy órát kellett várni arra, hogy valaki lepecsételje a dokumentet. Indulhattunk haza. Mínusz két koncert, mínusz 2 erősítő, mínusz 3-4 cin, pedál, kábelek, tanksapka…
Nem voltunk elég kemények…


Így tört bele nem elég Kemény Henrik fasza Szarajevóba. Ha arrafelé jártok, vigyetek magatokkal fegyvereket, ne vigyetek értékeket.

2013-09-04 10.38.17 2013-09-04 10.28.14 2013-09-04 00.43.20 2013-09-03 18.37.39 2013-09-04 14.21.17 2013-09-04 12.13.28

 

 

http://kemenyhenrik.bandcamp.com/