• Nincsenek kategóriák


Neurosis interjú (1999)

Posted by | Egyéb | kedd 20 július 2010 16:23

Koncertek:

Neurosis / Amenra / Ufomammut – 2011. július 19. Arena, Bécs

Steve Von Till / Ampere – 2010. július 23. A38, Budapest

Shrinebuilder (Scott Kelly/Wino/Dale Crover/Al Cisneros) – 2010. november 17. Dürer-kert, Budapest

Pre-Intro:

Annak, hogy egy 11 évvel ezelőtti interjút közlök most, több oka is van. Életem egyik legjelentősebb találkozásának tekintem az alábbi beszélgetést, nem azért, ami elhangzik benne, hanem magáért az élményért, illetve ez volt az az esemény, ami elindított egy úton, amelyről valószínűleg sohasem fogok letérni. Emellett ez volt eddig az egyetlen alkalom, hogy a Neurosis Magyarországon játszott, és ilyen hosszú időbe telt, amíg a zenekar mindkét gitáros/énekese – igaz, külön-külön – ismét visszatérjen hozzánk. Steve Von Till hamarosan szólóesetet ad az A38 hajón, Scott Kelly pedig a Shrinebuilderrel játszik novemberben a Dürer-kertben. Ezek után reméljük, hogy a nem túl távoli jövőben anyazenekarukkal is ellátogatnak hozzánk, hiszen a múlt évezredben sajnos nem sikerült végül összehozni a Vágtázó Halottkémekkel közös zenélést, és lévén a VHK ismét aktív, minden adott, hogy ez a csoda valóra váljon.


Természetesen az alábbi beszélgetés óta rengeteg minden történt a világban és a zenekarral egyaránt, de érdekes visszaolvasni, hogy Scott Kelly már-már szinte profetikus válaszai hogyan váltak valóra az elmúlt évtizedben.

Érdekességképpen meghagytam az eredeti bevezetőt és az interjút teljes egészében, amelyek az akkori – 19 éves – énem különösen lelkes gondolatait és érdeklődési körét tükrözik. De megkockáztatom, ma is csak egy hasonló rajongói beszélgetést tudnék lefolytatni ezekkel a kivételes, tiszteletreméltó zenészekkel. A Neurosis a legnagyobb!

Amikor az embert az a megtiszteltetés éri, hogy személyesen beszélgethet kedvenc zenekarának tagjaival, és ez még hagyján, de hogy legendák találkozásánál is jelen lehet – nevezetesen, amikor Grandpierre Attila és a Neurosis tagjai bemutatkoznak egymásnak – kissé többnek, mint szerencsés helyzetnek mondható, és ilyenkor végtelen boldogság és talán egy icipici büszkeség tölti el. Ez történt 1999. október 19-én az Almássy téri Neurosis-Voivod-Today Is The Day-VHK koncerten. Pontosabban kb. 25 perccel utána.

A srácok elég megviselten érkeztek abba az öltöző melletti helyiségbe, melynek valódi funkciója homályos maradt előttünk (leginkább egy átalakított mosdónak tűnt, kézszárítókkal, ugyanakkor terítős asztalokkal és székekkel). Aki a zenéjük, külsejük vagy a koncertbeli teljesítményük alapján ítélte meg a tagok egyéniségét, azt ki kell ábrándítanom, szó sem volt arról, hogy elevenen falnak fel. Éppen ellenkezőleg, sok hazai, önmagát sztároló, pózoló együttes tanulhatna tőlük szerénységet és közvetlenséget. A beszélgetés kezdetével egy pillanat alatt megszűnt a távolság köztünk, és Scott Kelly énekes/gitáros készségesen és felettébb jókedvűen válaszolgatott, néhol pedig Dave Edwardson bőgős szólt közbe. A háttérben a Voivod tagjai csevegtek a Today Is The Day triójával, illetve Steve Von Till is interjút adott egy újságírónak, azaz a környezet is kifejezetten inspiráló volt.


endhits: Véleményed szerint miben különbözik a Times of Grace a korábbi anyagaitoktól?

Scott Kelly: Azt hiszem, hogy több gondot fektettünk rá, ezúttal egy kicsit visszafogtuk magunkat, így a Times of Grace tisztább, dinamikusabb, több benne a nyugis rész, ami ellensúlyozza a vad részeket. Megpróbáltuk egy kicsit kevésbé kaotikussá, tisztábbá, leegyszerűsítettebbé összehozni. Nagyon odafigyeltünk a szövegekre, hogy egységet alkossanak az albumon. Mindez annak köszönhető, hogy sokkal jobb gondolatok jöttek ezúttal, mint a Through Silver in Blood idején.

endhits: Segített-e, hogy Steve Albini volt a produceretek?

S.K.: Mindenképpen, hiszen ha valaki, akkor ő igazán ért a természetes hangzás kialakításához, ő nagyon jó ebben.

endhits: Megváltoztatta a hangzásotokat valamelyest?

S.K.: Nem, csak felvette az anyagot úgy egy az egyben, ahogy bevittük a stúdióba. Tehát alapvetően a Neurosis hangzás nem változott.

endhits: Köztudott, hogy a Panterával és a Black Sabbath-tal turnéztatok tavaly, az Ozzfest keretében. Hatással volt rátok ez a két zenekar?

S.K.: Természetesen, a Black Sabbath egyike a legnagyobb kedvenceinknek, tudod, amikor kölykök voltunk, állandóan azt döngettük. Ők a kemény zenék keresztapjai. A Pantera is egy hihetetlenül tökös banda, igazán jól jött, hogy felajánlották nekünk a közös turnézást, és előttük játszani nagyon király volt, ráadásul sokat segítettek abban, hogy megnyerjük az ő rajongóikat is.

endhits: A zenétek általában sokkolja az embereket. Valóban ez a célotok?

S.K.: Nem feltétlenül, de egyáltalán nem bánjuk, hogy ilyen hatást váltunk ki az emberekből. Számunkra az a jó, ha ki tudjuk zökkenteni a hallgatókat a mindennapos életükből, és azt hiszem, valamilyen módon minden zenének ezt kellene tennie. Nálunk ez ilyen hangos, agresszív módon történik. Sokszor úgy érzem, hogy az emberek a koncertjeinken egyszerűen nem értik, hogy mi történik, nem képesek lenyelni, és ez nagyon jó.

endhits: Először jártok Magyarországon. Milyennek találod eddig?

S.K.: Fantasztikusnak, bárcsak maradhatnék még egy darabig, hogy jobban átérezzem a hangulatát!

Dave Edwardson: Világos nappal még nem is láttuk.

S.K.: Ja, amint bejöttünk az országba, egyből siettünk ide és így is csak 20:30-ra érkeztünk meg. Nagyon sokat késtünk, mert problémáink akadtak a határon. (a beígért dedikálás is ezért maradt el – a szerk.)

D.E.: Tegnap este óta három rohadt határon küzdöttük át magunkat!

endhits: Honnan ismeritek a Vágtázó Halottkémeket?

S.K.: Az Alternative Tentacles kiadón keresztül. Már régóta szerettünk volna összehozni egy találkát a VHK-val, üzengettünk egymásnak, összebarátkozunk, majd vártuk a megfelelő alkalmat. Ma este ez végre megvalósult, erre legalább hét évet vártunk. Nagyon szeretem a VHK-t, ők egy nagyon jó, különleges zenekar.

D.E.: Mindazok a történetek róluk, és amin keresztül kellett menniük… Hihetetlen. Hallottam, hogy különböző helyeken, pl. templomokban játszottak, és titkos koncerteket kellett adniuk. Megkaptad a fülest valamilyen szórólapon a buliról, majd egyből szét kellett tépned, nehogy rossz kezekbe kerüljön a hír. Ha jól tudom, a tagok közül voltak, akik börtönbe is kerültek ezért. És a’70-es évek óta aktívak. Egyszerűen fantasztikus együtt játszani olyanokkal, akik ennyit szenvedtek magáért a zenéért, és itt egyértelműen többről van szó, mint politikai töltetről, sokkal spirituálisabb dolgokról. És látni a közönséget, amint annyira rájuk van kattanva… szinte nem is a megszokott módon, mint más zenekarokra. Azt hiszem, mindenki belátja, hogy ezek az emberek valóban különlegesek és a zenéjükkel szinte átlépik a normális határvonalat – ez alatt a szórakoztatás vagy a társadalomkritika határát értem. Túlmutatnak ezeken.

S.K.: Sőt, jócskán túlmutatnak!

D.E.: Ez egy másik világ, amely nem az ideák vagy a szavak világa. Egyszerűen csak egy másik dimenzió, amelyet a legtöbb zene próbál megközelíteni, és amire ők nagyon jól ráéreztek és magukévá tettek.

endhits: Számunkra pedig az a felemelő érzés, hogy van egy hazai zenekarunk, akit igazán tisztelnek és elismernek a tengerentúlon is.

D.E.: Nem hinném, hogy túl sok ember ismerné őket arrafelé mostanában, de…

S.K.: …mi ismerjük őket!

D.E.: Így van. Meg is lepődtem, hogy mennyi ember jött el ma este. Úgy értem, jó dolog, hogy itt van egy zenekar, ami ennyire mély tiszteletnek örvend, annak ellenére, hogy nem túl könnyű, populáris zenét játszik.

(Intermezzo: Ekkor előkerül egy sodrott spangli, valahonnan hátulról Noah Landis billentyűs felől, aki a Vol.10 fanzine 7. számát használta alátétnek az elkészítéskor. Scott meg is szívja, de rendesen, úgy, hogy cigányútra megy, és a szájából, füléből füstöl, mint a kazán; majdnem megfullad a köhögéstől, mi meg a röhögéstől. Miután mindenki magához tért, folytattuk.)


endhits: A szövegeitek nagyon sötét, borús képet festenek a világról és az emberiségről. Gondolod, hogy van még remény vagy egyenesen haladunk a romlás és a végső pusztulás felé?

S.K.: Remény az mindig van, és mi őszintén próbálunk különleges érzéseket megragadni, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy mi mindig ilyenek vagyunk. A feszültség, amely a dalírásra késztet minket, kapcsolatba hozható az ösztöneinkkel vagy azokkal a képekkel, amelyek a tudatunkban képződnek le, amikor alkotunk. Nagyon is hiszünk abban, hogy az emberek legbelül tudják, mi a helyes, és tudnak vigyázni a világunkra. Ez persze nem egyszerű, mert azt hiszem, hogy az embereknek nehézséget okoz szembenézni a hatalommal.

endhits: Mindezt a mindennapos életből szűröd le?

S.K.: Egyszerűen ezt látom mindenütt, de azt hiszem, hogy a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy jó barát vagy, és rendes vagy a családoddal, egyszerűen jó emberként élsz, a többi pedig egy nagy kalap szar, amit nem lehet irányítani. Nem állhatsz ki az utcára egy táblát tartani és reménykedni, hogy az majd megváltoztatja a világot. Mert nem fogja, mert az embereket már nagyon régóta folyamatosan átverik, ilyen az emberiség. Szomorú, de ez az igazság. De tudod, ott vannak a gyerekek – a gyerekek fantasztikusak, olyan tiszták és erősek, és ebből látszik, hogy van remény.

endhits: Nem gondolod, hogy azok az emberek, akik Neurosis-t hallgatnak, már jól átgondolták a dolgokat?

S.K.: Minden bizonnyal. Ezért van az, hogy nem állunk le és papolunk nekik politikáról vagy hasonlókról, mert mindez nem számít, amikor lelki, szellemi kérdésről van szó. Azok az emberek, akik a Neurosis bulikra eljönnek, többnyire tudják, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel, vagy már megtették a lépést e világ felé. Más az, amikor a Pantera vagy valami hasonló banda előtt játszunk és ott a közönségnek köze nincs hozzá. Úgy értem, a mi közönségünkben mindenkiben vannak gondolatok, melyeket szeretnének megosztani egymással, de amikor olyan embereknek játszunk, akiknek köze nincs mindehhez… nos, az az igazi kihívás!

endhits: A számaitokban sokszor hosszasan repetitívek a riffek vagy témák. Ez amolyan tudatos dolog vagy ösztönszerűen ez sül ki belőle?

S.K.: Addig játszunk egy témát, amíg jól hangzik számunkra. Vannak olyan riffek, melyeket négyszer, ötször játszunk, és egyféleképpen szól, míg van, hogy egy riffet harminckétszer játszunk, az meg változik. Az ismétlődés kulcsszó nálunk.

endhits: Mely világnézet jellemző rád inkább: materializmus vagy idealizmus? Hiszel-e valamilyen teremtő, e világon túli erőben vagy csak a tényekkel alátámasztott dolgokat fogadod el?

S.K.: Én mindkettőben hiszek. Hiszem, hogy vannak ilyen erők és szerintem a zene egyike a legerősebbeknek, ez az egyik legnyilvánvalóbb példája az alkotóerőnek.

endhits: Mi a véleményed a vallásokról?

S.K.: Mindegyik vallás érdekel, de nem pártolom a „kövesd a vezetőt” álláspontot. A vallás mindenkinek a saját dolga kellene, hogy legyen. Nem szeretem a csoportos vallást, ez az én személyes ügyem.

endhits: De úgy gondolod, hogy fontos az életünkben?

S.K.: Igen, fontos, mert jó az, ha az ember tájékozott ilyen téren is. Sokat veszíthet, ha nem az.

endhits: Európában egyre elterjedtebb az a nézet, hogy az átlag amerikaiakat nem érdekli a kultúra és művészet, mert – pár száz éves történelmükből kifolyólag – nekik „nincs is igazi kultúrájuk”. Mi a véleményed erről?

S.K.: Nos, ez egy nagyon jó álláspont, de mondjuk ezért nem jogos Amerikát megszólni – ez a dolgok állása. Egyébként hogyne lenne kultúrája, hiszen a zene – a blues, jazz, country – mind onnan jött. Természetesen ezek nem olyan ősiek, mint Európában, de mit lehet tenni. Ez az egyik dolog, amit az embereknek meg kell érteniük Amerikával kapcsolatban. Nagyon sok igazán mély érzésű amerikai él, elhiheted, ezrek vannak, csak velük sohasem lehet találkozni, mert anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy utazgassanak. Amerika jóval másabb, mint amit az emberek hisznek róla. Számomra egy jó hely, én szeretem, hiszen ott nőttem fel és ez pont olyan, mint ahogy te is szereted a hazádat.

endhits: Ha már itt tartunk, én Szerbiában születtem, és kíváncsi lennék, mit szólsz a Jugoszlávia elleni háborúhoz?

S.K.: Úgy gondolom, hogy nem kellene beavatkoznunk más emberek dolgába. Nem hiszek azoknak, akik ezt teszik, mivel, mint általában minden, ez is a pénzről szól. Valahol mindig arról kell szólnia. És mindig ugyanaz a nóta Jugoszlávia, Vietnám, Németország, Oroszország esetében is. Amerikában annyi őrület van, annyi furcsa dolog folyik, szinte olyan, mintha lassan és csendben ott is egy háború folyna.

endhits: Mi a véleményed az elnökötökről, Bill Clintonról?

S.K.: Ő csak egy köcsög paraszt. De ha össze kellene hasonlítanom a többi elnökkel, akik idáig megjelentek az életemben – Jimmy Carter, Ronald Reagan, George Bush – azt kell, hogy mondjam: nincs vele semmi baj. De engem egyáltalán nem érdekel az elnök. Azt gondolom, hogy az elnökből egy vicc lett, és leáldozóban van az ideje, és amikor eltűnik, majd jön helyette egy igazi kibaszott köcsög, George W. Bush, és akkor majd mindenkink fájni fog, mert ő egy igazi seggfej. Clinton meglehetősen laza, nyugis elnök, még akkor is, ha ezeket a háborúkat kezdeményezi. De nem foglalkozom a többi dologgal körülötte, mint pl. hogy leszopatta magát Monica Lewinsky-vel, meg ilyenek. Megteheti, elvégre ő az elnök.

endhits: Milyen könyveket ajánlanál azoknak, akik szeretnének többet megtudni a ti világotokról?

S.K.: Említenék egy néhány címet, amelyeket éppen mostanában olvastam: éppen befejeztem két könyvet egy Cormack McCarthy nevű írótól (többek között a Nem vénnek való vidék, és Az út című regények írója, melyekből film is készült 2007-ben és 2009-ben – a szerk.), melyek közül az egyik a Véres délkörök (Blood Meridian; 1985). Ez egy, az 1910-es évek Amerikájában játszódó, feszültséggel teli, csodálatos történtet mutat be. Ezenkívül Ernest Hemingwaytől olvasom az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls; 1940) című alapművet. De ott van pl. Mark Twain is, mint az amerikai írók gyöngyszeme.

endhits: Mit csinálsz szabadidődben?

S.K.: Van két gyerekem, általában velük vagyok otthon, nevelem őket, meg hát zenélek minden nap.

endhits: Szeretsz kosarazni?

S.K.: Igen, szeretek kosarazni, focizni, baseballozni, szóval bármilyen sportot imádok játszani, csak akkor, amikor nem vagyok lesérülve. Mert általában sérülten térek haza a turnékról.

endhits: Tehát szereted fitten tartani magad.

S.K.: Igen, szükség van rá, hogy végigbírjam a koncerteket.

endhits: Melyiket részesíted előnyben, a lemezkészítést vagy a turnézást?

S.K.: Mindkettőt szeretem, de talán egy kicsit jobban a lemezkészítést, amikor össze vagyunk zárva egy szobába kb. egy hónapig. A turnézás meg azért jó, mert egyszer csak azon kapom magam, hogy itt vagyok Budapesten, és nagyon jó érzés hazamenni és azt mesélni, hogy jártam ott. És ez végre össze is jött, 1999-ben, pont mielőtt eljönne a világvége és az egész bolygó felrobbanna! (nevet) Bármely pillanatban bekövetkezhet!

endhits: Melyek a kedvenc filmjeid?

S.K.: A keresztapa, Apokalipszis most, Szárnyas fejvadász, meg ehhez hasonlók.

endhits: Felsorolnád az 5 kedvenc lemezed!

S.K.: Sok ilyen van, de akkor íme egy verzió: Black Flag – My War, Joy Division – Unknown Pleasures, Amebix – Arise!, Hank Williamstől bármi, és legyen mondjuk a Black Sabbath első lemeze.

endhits: Most pedig játsszunk asszociációs játékot: én mondok egy fogalmat vagy nevet, te pedig rávágod, ami eszedbe jut róla.

Káosz.

S.K.: Természeti világ.

endhits: Magyarország

S.K.: Meleg és rejtélyes, mert úgy érzem, hogy szeretnék még itt maradni egy ideig, és mindenképpen vissza akarok jönni.

endhits: Nagykiadó (multi)

S.K.: Kit érdekel.

endhits: Kyuss

S.K.: Nagyon jó együttes, jó riffek, jó gitárhangzás, spanglik, Chris Goss, a producer nagyon érti a dolgát, John Garcia énekes pedig a barátunk. Nagyon király.

endhits: MTV és a trendek

S.K.: Ismét csak kit érdekel, de néha nézem a kölykökkel otthon, nagy ritkán megtetszik egy szám, de nagyrészt semmit nem jelent számomra az egész.

endhits: …és megint csak minden a pénzről szól.

S.K.: Igen, de végül is még számunkra is minden a pénzről szól. Ha nem kapnánk pénzt, nem tudnánk itt lenni és folytatni az egészet, és ez az, ami a legelbaszottabb a szakmában; a zenének és a pénznek nem lenne szabad, hogy köze legyen egymáshoz, de az utazáshoz pénz kell. Az MTV egy kis monopólium, ami azt csinál, amit akar, mindenkit úgy irányít, ahogy akar.

endhits: Család

S.K.: A legfontosabb dolog a világon.

endhits: Tool

S.K.: Nagyon jó. Nem láttam őket élőben, de azt hallottam, hogy nagyon királyak koncerten. Ők lennének egy pozitív példa az MTV létezésére. Van néhány remek videójuk, és a zene is nagyon ütős. Érdekes zene érdekes megközelítésben. Most éppen Amerikában turnéznak a Melvins-szel…

endhits: Szekták (itt Scott úgy értette, hogy szekták – angolul: sects – helyett szexet mondtam, így először erre válaszolt – a szerk.)

S.K.: Szükséges! Ja, mármint szekták… Egy természetes dolog, nekünk is van ilyesmink, a Tribes of Neurot, de nem vallási szektáról van szó. Mindenkinek nehéz őket elfogadtatnia, mert egyfajta harc folyik közöttük – „enyém a tiéd ellen” címszóval.

endhits: Drogok

S.K.: Sohasem ösztönöznék senkit, hogy használjon drogokat. A kemény drogok a legrosszabb dolog, amivel játszadozhat az ember, személyes tapasztalatból mondom, és mindenképpen szakítani kell velük, magad mögött hagyni az egészet. Ha lenne is rá lehetőséged, ne szórakozz velük. Romba döntheti az életed!

endhits: Melvins

S.K.: Talán a létező legjobb banda. Az összes albumukat imádom, de mindig koncertzenekarként gondolok rájuk, mert élőben fantasztikusak. Nagyon sokszor láttam őket, úgy 40-szer, és szerencsésnek tartom magam emiatt.

endhits: 2000 és az új évezred

S.K.: Azt hiszem, hogy egyes emberek nagy hűhót csapnak belőle, mert annyira korlátoltak, de mindannyian itt leszünk 2000 után is. Néhány dolog meg fog változni, de alapvetően a régi nótát fogják fújni: lesznek háborúk és egy csomó ember meg fog halni bennük… vagy ki tudja, káosz! Egy biztos: nem fogok a városban tartózkodni Szilveszterkor, felmegyek a hegyekbe a családommal és felkészülök arra, amire fel kell készülnöm, mert nem bízok az emberekben.

endhits: Star Wars, Episode I.

S.K.: Jónak találtam, kétszer is megnéztem a kölykökkel, szerintem OK, szórakoztató. Tudod, semmi különös, úgy értem nem áldoznám rá az életemet, mint ahogy azt sokan teszik. Amerikában szánalmas volt, az emberek lehorgonyoztak a mozi előtt.

endhits: De hát ugyanez volt a 70-es években is, amikor az eredeti jött ki.

S.K.: Azok az emberek is tiszta hülyék voltak. Hogy képesek erre? Nem mennek dolgozni, csak egész nap ott ülnek.

endhits: Igazi rajongók, mint ahogy a Neurosis-nak is vannak rajongói.

S.K.: Egyetlen Neurosis rajongónak sem lenne szabad ezt tennie. Azt hiszem, egyszerűen csak nem értem ezeket az embereket.

endhits: Miért, te sohasem voltál valaminek hatalmas rajongója?

S.K.: Dehogynem, fanatikus rajongója vagyok az Oakland-i Raiders focicsapatnak, de akkor sem sátoroznék le éjjelre, hogy kapjak egy belépőt.

endhits: Fanzinek

S.K.: Alakítsátok a világot a saját formátokra és segítsetek bennünket, zenekarokat. Számunkra nagyon jelentősek – ha nem lennének fanzinek, mi sem lennénk sehol. Nagyon sok fanzine, zenei magazin van Amerikában, és én nagyon szeretem őket.

endhits: Atomfegyverek

S.K.: Ijesztő, mert nagyon soknak nyoma veszett, és senki sem tudja, hogy hová tűntek. A probléma az, hogy ha egyszer az egyik félnek van, akkor a másiknak is kell, hogy legyen. Az amerikaiak annyira el vannak foglalva azzal, hogy megkeressék a mindennapi betevőjüket, hogy nem érnek rá foglalkozni a témával. Persze, majd érdekelni fogja őket, ha a bomba becsapódik, de akkor is azt fogják várni, hogy rúgjuk őket jól seggbe.

endhits: Mit gondolsz, mi lehet a végkimenetele ennek az egész atomfegyveres korszaknak?

S.K.: Nem tudom, de azt hiszem Amerikát háború fenyegeti, hiszen amerikai földön utoljára a függetlenségi háború idején volt vérontás. Ki tudja? Attól függ, kinek a kezében összpontosul az a cucc. És könnyen megtörténhet, hogy Amerikán belül fog kirobbanni az egész – annyi elkülönülő szekta és csoport van. Remélhetőleg sem a fekete csoportok, sem a fehérek nem pártolják az atombomba használatát. Mondom, ijesztő.

http://neurosis.com

http://neurotrecordings.com

fotók: Vass Vilmos, Bányai Tamás, vader


Az interjú megjelent a VOL.10 fanzine 8. számában, 2000 februárjában.


Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Hozzászólás most!

e-wallet Wordpress Theme