Noaidi – A Certain Reticent Instinct, Beyond Reason

(2013)

coverA Noaidi egy Chicago-i zenekar, ami a tavalyi évben állt össze. A tagok korábban különböző noise, illetve post-rock brigádokban játszottak, szóval volt honnan elindulni. A zenakar trió felállásban játszik, név szerint: Mike Riga gitár, George Bach basszus és Richie Mpistolarides dobok.

A 2013-as év legelején rögzített debütáló album, nyolc szerzeményt tartalmaz. Az első, Angelville nem fogott meg, mert ezt a fajta zajos hangzást már túl sok helyen lehet hallani, de tovább rágtam magam a lemezen. A következő két dal, az I’ve Seen the Future és a Suffer Them odakötöttek a hangfalak elé. Pont nem a lehengerlés, hanem a gitárok komótossága és szárnyalása miatt. Mihez hasonlítható? Képzeljetek el egy lassított, zajos zenekari hangzást ritmusszekció-ügyileg a The Cure 1989-es Disintegration lemezének gitárhangzásával. Ezt teljesen pozitívként írom! A negyedik, In the Barn at Night viszi tovább ezt a kicsit morcos hangulatot, a dal közepén a kiállásnál én valami nagy robbanást vártam, de megy a maga medrében tovább a nóta, ami nem is baj. Igaz, ez alatt szöget ütött a fejembe valami, de erről majd később… Az ötödik szerzemény ismét kakukktojás, egy teljesen más hangzású darab, a Melvins ugrott be hatásként, egyébként nem tetszett annyira. Majd a hatodikban újra vissza váltanak a srácok a post-rock borongás felé a Come Home Year-rel, ami elég jól sikerül. Lassú, tördelt cin beütések, komótos basszus és csilingelő gitár, szomorkás énekkel. Ezután egyértelmű, hogy valami erősebb dal lesz az a Carosuel. Na, itt újra bejött, amit már korábban írtam, hogy valami szöget vert a fejembe. Ez a szög hangzásban, hangulatban ennél a nótánál (is) a Deftones volt. Szinte biztos, hogy a trió tagjai kedvelik őket is, mert a gitár, dob, basszus erősen emlékeztettt ebben a dalban és az In the Barn…-ban is. A gitár, és persze a más típusú ének és szállós gitározás eltereli a figyelmet, na de akkor is… Az utolsó, Lord című dal eleje egy lassabb szerzemény, a gitárhangzásáról itt a ’80-as évek new-wave/punk zenekarai ugrottak be. A végére átveszi a szerepet a post-rock vihar, de pont jókor ér véget az unalom előtt.

A Noaidi lemeze megér egy hallgatást. Bevallom őszintén, nekem a második, harmadik, hatodik nóta tetszett leginkább a gitárhangzások egymásra pakolása miatt. Az  ezerszer hallott post-rock zajozás helyett én inkább ezeket a  hangulatokat erőltetném. Talán akkor letisztulna az irányvonal is. Ezek ellenére egy szerethető debütáló lemezt kapunk, ha felmegyünk a csapat bandcamp oldalára.

http://noaidi.bandcamp.com/