• Nincsenek kategóriák


PRIMUS koncert / Volt fesztivál / Sopron, 2011. június 30.

Posted by | Egyéb | szerda 6 július 2011 12:18

Stábunk tavaly már képviseltette magát Les Claypool bécsi koncertjén, a PRIMUS-t azonban élőben még sosem láttuk, így nem volt kérdés, hogy szinte hiánytalanul, testületileg vonulunk fel az eseményen.

Mivel nem bírok magammal, ha Primus-ról van szó, ezért már év eleje óta folyamatosan kutakodtam különböző fórumokon, így fel voltam rá készülve, hogy aktuális turnéműsoruk gerincét a szeptemberben megjelenő új lemezük számai adják és melléjük be-beszurkálnak pár klasszikust, főleg a korai időszakból. A zenekar direkt kihangsúlyozta, hogy senki ne várjon nosztalgiázást és slágerparádét, ők továbbra is egy aktív, működő trió, akik helyzetképet kívánnak adni arról, hogy hol tartanak most, illetve hogy merre tovább.


Úgy 20 perccel a kezdés előtt foglaltuk el helyünket vader kollégával a küzdőtér Les Claypool felőli oldalán, valahol az első sorokban és akkor még feltűnően kevesen szédelegtek arra. Később azért rendesen összejöttek az érdeklődők, de fogalmam sincs, hogy mennyien nézték meg a Primus első magyarországi koncertjét. Az egyszerű díszlet (két óriási felfújható űrhajós) és a hangszerek hamar a helyükre kerültek, majd szépen sorban feltűnt a színpadon a marcona Jay Lane dobos, az örökké mosolygó, laza, öreg szörfös Larry LaLonde gitáros és a bogaras órásmester megjelenésű Les Claypool.

A zenekar hozta a koncertvideókról már jól ismert megszokott formáját: kevés duma és mérhetetlen mennyiségű hangszeres szóló, bár ebből Jay Lane – elődeivel ellentétben – nem vette ki a részét. Ettől függetlenül ő is kiváló dobos és tökéletesen illeszkedik a képbe. Sőt, a Primus-ról továbbra is elmondható, hogy nem nagyon akad rajtuk kívül olyan zenekar, amely képes pusztán egy nyakatekert basszus-riffel és egy vele harcoló széttördelt dobalappal úgy lázba hozni a közönséget, hogy közben a gitáros – hangszerét hanyagul a hátára vetve – vidáman beszélget a technikussal, és teszi mindezt a rendezvény nagyszínpadán. Les Claypool lenyűgöző és megunhatatlan.

A Those Damned Blue-Collar Tweekers nagyon hatásos kezdésnek bizonyult és természetes, hogy nem hangzott el az összes személyes favorit, de az Antipop kivételével szinte minden nagylemezről előkerült egy-egy jelentősebb kompozíció. A John The Fisherman-nek és a Holy Mackerel-féle Highball with the Devil anyagon hallható The Awakening-nek (amit a Tommy The Cat-be ágyazott bele ezúttal a zenekar) különösen örültem, arról nem is beszélve, amikor a rövid időre malacálarcot öltő Claypool mester elektromos nagybőgőjén elhúzta Mr. Krinkle nótáját, amiből végül is egy új szám kerekedett, a Green Ranger. Az ősszel megjelenő Green Naugahyde c. album szemelvényei egyébként egyáltalán nem lógtak ki a sorból és temperamentumukkal valóban a Pork Soda előtti korszakot idézik meg.

A koncertet némileg megzavarta a szeles időjárás, talán emiatt tűnt annyira halknak, de szerencsére a Primus közönsége volt annyira fegyelmezett, hogy nem elemezte-beszélgette végig a műsort. És az sem zavart meg minket, hogy a koncert közepe táján a biztonságiak bejelentették: a színpad valószínűleg fel fog borulni. Kicsit hátrébb húzódtunk és végignéztük, hogyan bontják le az ipari alpinisták Les Claypool-ék feje fölül a világvégét jelentő deszkákat.

A setlist-et igyekeztem másnap fejből összerakni, így nem biztos, hogy ez volt a számok pontos sorrendje (és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a Tragedy’s a’Comin-t tutira játszották-e, de nekem úgy rémlik, hogy igen), de kb. ezt hallottuk Sopronban:

- Those Damned Blue-Collar Tweekers
- Duchess and the Proverbial Mind Spread
- Hennepin Crawler
- Pudding Time
- Tragedy’s a’Comin
- Over the Falls
- Lee Van Cleef
- Jilly’s on Smack
- John the Fisherman
- Over the Electric Grapevine
- Green Ranger
- My Name is Mud
- Jerry was a Race Car Driver
- Tommy the Cat Pt. I. / The Awakening / Tommy the Cat Pt. II.

Fotó: Göncző Viktor

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem engedélyezett a hozzászólás.

e-wallet Wordpress Theme