Removal – If You Don’t Have Anything Nice to Say, Start a Band

(2007, Remove All Records)

Mint az a zenekarral készült interjúnkból is kiderül, a Removal egy kanadai trió és instrumentális zenét játszik. Első és eddigi egyetlen találkozásom velük a Nomeansno 2001-es európai turnéjának bécsi állomásán történt (amely egyben kedvenc – jobb híján – jazz-punkként kategorizálható csapatommal kapcsolatban is szüzességvesztést jelentett, de ez már más tészta). Annyi bizonyos, hogy a Wright tesók mindig is jó ízléssel válogattak társat turnéikhoz, erre jó példa az évekkel későbbi budapesti fellépést is magába foglaló túra, amelyen az Invasives kísérte őket. Emlékezetes est volt az, csakúgy, mint az a bizonyos az osztrák fővárosban, cikkünk főhőseivel. Egy feszes, gyakori tempó- és témaváltásoktól sem mentes, hangmintákkal gazdagított 40 perces önálló műsort láthattunk gitárra, basszusra és dobra írva. Nem is kellett oda más, a három zenész tökéletesen építette fel 3-4 perces dalait, nem voltak unalmasak, és mindegyikben volt valami fogós téma, amit szépen körbeszíneztek.
A csapat 2 nagylemezen volt már túl és ekkoriban indítottak el egy nagyon ötletes és szimpatikus kezdeményezést, zenéjük szempontjából pedig kísérletezést: elkezdtek két számos 7”-es kislemezeket megjelentetni (egy 10 részes sorozatként), melyek egyik felén egy korábban kiadatlan, igazi Removal dal hallható, a korongot megfordítva pedig egy vendégénekessel felvett dal zúz. Ez önmagában nem nagy szám, mondhatnánk, de tény, hogy a választásuk izgalmas és igen elismert előadókra esett – így vásároltam én meg a koncert után az első számú ilyen hétincsest, rajta a Mr. Wrong, alias Rob Wright (NMN basszista és énekes) zseniális és jellegzetes énekbeszédével fémjelzett Chains című nótával.
Éveken keresztül ennyi volt a kapcsolatom a Removal-lel, kivéve azt a levélváltás Bill Johnston gitárossal. A kislemezt közben ronggyá hallgattam és papagei cri cri barátommal azon ügyködtünk, hogy valahogy bedigitalizáljuk azt a két dalt azon célból, hogy otthon ő is meghallgathassa, amikor kedve tartja. Az internet ekkor még nem művelt csodákat. Nemrégiben azonban rákerestem a csapatra és kiderült, hogy időközben kiadtak egy csomó lemezt, és aktívan koncerteztek, legutóbbi albumukat pedig egyáltalán nem oly nehéz már beszerezni.
Az If You Don’t Have Anything Nice to Say, Start a Band 2007-ben jelent meg és egyben a kakukktojás is a diszkográfiában: összegyűjti az énekes számokat egy CD-re. 11 felvételt tartalmaz (az utolsó 7”-es mindkét oldala dalolós volt – a kivétel erősíti a szabályt) és alig több, mint fél óra, de van itt minden, mint a vásárban: tökös rock, félperces punk, matekozós metal és nagy nevek… sőt, nagyon nagy nevek! Lássuk.
Itt van egyből a vagány Drugs and Glamour, amely eredetileg a kislemezem instrumentális száma volt, most pedig az electroclash kanadai császárnője, Peaches rokkol rá keményen egy énektémát. Őt követi Chris Hannah a Propagandhiból egy 32 másodperces kirohanásban. Aztán az első meglepetés a Layers of the Union-ben jön: Devin Townsend, a Strapping Young Lad és ezer szólóprojekt felelőse és industrial atyaúristen áll ki keményen a metal mellett, szavakkal is, hiszen ezt üvölti: „Freedom to Metal! Freedom to Shout!!!” A korábban említett Chains továbbra is az egyik kedvencem a csapattól, Rob hatalmas rajta, a legjobb Nomeansno-s narrációs hangját hozza. Tovább lépve egy újabb metal klasszist hallunk: Snake, a Voivod eredeti énekese egy stílszerűen matekos aszteroida-rockot énekel végig jól ismert stílusában. Az Our Secret mintha egyik korábbi Voivod lemezről maradt volna le. Másik nagy kedvencem a Mike Watt (Minutemen, fIREHOSE stb, hadd ne kelljen bemutatni…) által felénekelt, avagy inkább felbeszélt All Saints Day in Someone Else’s Town, amely talán az egyik legelszállósabb és kísérletezősebb dal a lemezen.
Természetesen a lemez második felében is akadnak bőven nagy nevek. Sorakozik Joe „Shithead” a szintén legendás D.O.A. énekese, elfúj egy nótát Johnny Hanson (alias John Wright, Nomeansno dobos és Hanson Brothers énekes) is kedvenc témájáról, a jéghokiról, a rock’n’ roll feelinget pedig nem más, mint Danko Jones hozza be az I Gotta Calm Down-ban. A végére még az SNFU és a Victims Family énekese is tiszteletét teszi egy-egy tökös számban.
A lemez válogatás jellege engem leginkább Dave Grohl Probot projektjére emlékeztet, azzal az apró különbséggel, hogy ezt nem kísérte nagy felhajtás. A kanadai trió eddigi utolsó albuma a számos különböző egyéniségnek köszönhetően rendkívül sokszínű, mégis az egész nagyon egységes és kétségtelen, hogy a Removal játszik rajta. Mondanom sem kell, a fent felsorolt zenészek rajongóinak kötelező anyag!

http://www.wix.com/crazytrain69/removeall