• Nincsenek kategóriák


Ron Anderson’s PAK, Matthew Mitchell – 2011. november 17. Szeged, Jazz Kocsma

Posted by | Egyéb | hétfő 21 november 2011 14:01

Az underground zene visszaköltözött a föld alá – na jó, a pincébe! Legalábbis a PAK koncertje előtt ez jutott eszembe a szegedi Jazz Kocsmában. Igaz, jó ideje nem élek Szegeden, de elég sok embert ismerek látásból, nagyrészt olyanokat, akik korábban is jártak koncertekre, és nem igazán csak a mainstreambe tartozókra régebben sem. Egy részük ott is volt és tényleg azt gondolom, hogy ez így van jól, csak hát sajnos az erős „vérfrissítés” megint elmaradt. Nem kesereghetünk a nagytermekben kicsinek tűnő, kb. 80 fős közönségszámon, mert ideális a hely mérete, mivel így a zenészek is kapnak valamit a közönség energiájából. Őszintén megmondom, jó volt látni az érdeklődő arcokat, de azért a fiatalokat ismét hiányoltam…

Az estét Matthew Mitchell kezdte. Nyitányként szaxofonnal kezdett először normál dallamsorokat játszani, majd átvette helyét az loopolással, őrült témákkal őrjöngő szaxofon-zaj, szaxofon és zaj. Kissé nehéz volt számomra, mert nem vagyok ennek fajta free-jazznek elvetemült híve. Majd Matthew gitárra váltott, ahol szintén zajos, tekerős őrületet hozott össze fellépése fél órájában.

Következett Ron Anderson basszusgitáron és Keith Abrams dobokon – jelenleg ők ketten az európai turnéját járó PAK. Igazán energikus 50 percet játszottak a srácok. Az első tételnél még nem érintette meg a közönséget Andersonék játéka, de 10 perc után teljes változáson ment át a nagyérdemű. Ez annak köszönhető, hogy a turnéztatott Secret Curve lemezen hallható anyagtól eltérően a megszólalás a duó felállás miatt sokkal nyersebben és energikusabban jött le, mint a felvételen. Természetesen azért, mert lemezen kiegészült más hangszerekkel is a megszólalás, ami sokkal jobban tolta a „light-os free jazz” – bocs _Les – felé a hangzást. Itt inkább jazzes alapokon nyugvó jazz-core-nak tűnt a koncert. Ron Anderson szerint – ahogy vader kollégának mondta – ez rock zene. Szerintem nem annyira, de ám legyen. Nekem a jazz-core jobban tetszik. A koncert alatt két kedvencem ugrott be hasonlatként: a Trottel korai lemezei, és persze a Sabot (utóbbi hangsúlyosabban). A különbség annyi volt, hogy a PAK-ben jobban éreztem a képzett zenészek technikai tudását, és a jazz, mint alapképzettség, alap technika beköszönését. (A Sabotra inkább a punk ereje jellemző.)

No, de visszatérve: eszméletlen jó köröket játszott mindkét zenész, húzós tempókkal és hihetetlenül együtt voltak végig. A végére annyira ráhangolódott mindenki a PAK-re, hogy a pakk (hahaha) eljátszása után kaptunk még két ráadást. Egyébként az gondolom, a zenekar is hálás volt a közönségnek, mert nekem úgy tűnt, ez egy igazi oda-vissza játék volt. Igazi csemege volt a megjelentek számára, mivel ilyet nem mindennap lát, hall az ember. Szóval köszönjük Ron Anderson’s PAK!

Még annyit: a koncert és a lemez nekem nem ugyanazt a hangulatot adja vissza. Mindkettő rendben van a maga módján, de én nem bánom, hogy ezt a „drum and bass” verziót láttam élőben Szegeden.

video: _Les @ improv.hu

Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem engedélyezett a hozzászólás.

e-wallet Wordpress Theme