Sex-e-pil – 2012.06.07., A38

Ne félj semmitől, ne félj, ha összedől,

Ne sírj ebben a korban ez már nem segít. – Üres lapok

Az újra összeálló zenekarokat leginkább nagy félelemmel szoktam megnézni élőben, vagy amennyiben addig sem jutok el, akkor erős kritikával figyelem. Amikor először hallottam, hogy a magyar énekesű Sexepil újra együtt fog játszani, némi izgalom lett úrrá rajtam. Ennek pedig több oka is van. Emlékszem, 1988-1989 elején Gyulán „A Könyvesboltban”, – mivel egy volt csak – két lemez volt a kirakatban számomra érdekes a Dolly Rollok, Neotonok, R-Gok, Pokolgép és Ossián albumok között. Az egyik az Európa Kiadó Popzenéje, a másik pedig a Sexepil Egyesült álmokja volt – amit rövid időn belül meg is vettem kazettán (pontosabban anyuék adtak pénzt rá, mert nyolcadikban nem volt még fizetésem), mivel bakelit lemezjátszónk nem volt. Akkor annyira más volt, hogy elsőre nagyon megszerettem a lemezt, de élőben nem sikerült látnom őket, mert addigra, mire önálló koncertlátogató lettem, Hegyi Zoltán énekes kiszállt a csapatból, majd néhány hónap múlva egy új, kicsit (nagyon!) más következett: a Mick Ness holland énekessel felálló Sexepil. Lehetne hasonlítgatni a két korszakot, de nincs értelme! Jómagam mindkettőt nagyon szeretem a mai napig, de most az első felvonásról van szó…

A zenekar törzstagsága nem mondható rutintalannak, hiszen Kocsis Tamás gitáros, László Viktor basszusgitáros, Vangel Tibor dobos egy összeszokott csapatnak számít, és ezen az estén – gitáron és szintetizátoron kiegészülve Ábrahám Zsolttal (Heaven Street Seven) – ezt bizonyították is. No, de a kuriózum az énekes, Hegyi „Hill” Zoltán, aki 23 éve nem állt színpadon normálisan zenekari énekesként. Így néhány kérdés felmerült bennem, amelyeknek nem kellett volna, mint ahogy az a koncert után kiderült.

Rövid felvezetést követően a zenekar hosszú idő után újra belecsapott kezdésnek a Gyerünkbe. Azért már itt érződött, hogy ez a koncert nagyon jól fog szólni. Az Egyesült álmok lemezt is a ritmusszekció vitte a hátán a zenei alapot tekintve, de az akkori keverés és technika azért nem tudta megoldani, hogy így mellbe vágjon. Majd megjelent az énekes, aki az elején még elég bizonytalan volt és többször hamiskás is, de ezt tudjuk be az elmúlt 23 évnek. A szövegekről, aki nem ismerné, érdemes megemlíteni, hogy abszolút időtállóak, politizál, de mégsem, borongós, de nem depresszív, nem közhely- és sablongyűjtemény, de mégsem versek. Jók, ahogy vannak – még ma is! Én a lemezanyag elhangzására számítottam, ehhez képest a koncert első felében a zenészek még ezen túl is visszamentek az időben. Olyan dalok hangzottak el, mint a Vámpírok bálja, a névadó Sex-e-pil (amiből tudjuk, visszautalva a zenekar két korszakára: „nem számít új vagy régi”), a Semmi az egész, és a legalább húsz éve kedvencem Ennyi volt. Utóbbi egyébként így élőben akkorát szólt, hogy a hideg kirázott a gyönyörűségtől. Az öregek olyan erővel nyomták ezeket, hogy fel sem merült bennem, hogy ezeknek a Kocsis Tamás féle indie(?) gitártémáknak, effektezéseknek, a Sexepil lüktetésének és a számoknak, szövegeknek nincs ma létjogosultsága. Ebben a blokkban még megszólalt a Tükrön túl, az RAF (Andreas és Ulrike), a Zéta bolygó; a sorrend persze nem biztos, hogy így volt, de a ’88 előtti időszakból elég erős merítést kaptunk, amit én nem bántam, mert csak az agyonhallgatott másolt Polimer kazettámon hallottam ezeket a dalokat korábban.

Ezután elkezdődött az álmok időszaka. Az Üres lapokkal, Veszélyes területtel, Casablancaval. Persze a ráadás is jött, amitől a zömében 30+-os közönség azért beindult rendesen, mivel Igazi zöld és igazi kék nélkül nincs koncertbefejezés, persze a legnagyobb ovációt és éneklést a What Do You Say! váltotta ki belőlünk. A hangulat eddig is remek volt, de utóbbi két dal pedig felrakta az i-re a pontot.

Utolsó ráadásként a zenekar elődjének számító ETA punk banda vezérdalai jöttek: a Munkát, Kenyeret/Patkányt, egeret, az ETA, amitől szétrobbant az agy és az Ásd elő a tankot. Nem biztos, hogy kellettek, de a közönség élvezte, én meg azon röhögtem, hogy ezeknek szövegeknek az írója, Szócska Miklós államtitkár mennyire követeli ma a munkát és a kenyeret… No, de ez mindegy! (Bocs.)

Nagyon jó előadás volt, egy nagyon jó zenekartól! Megmerem kockáztatni, hogy számomra eddig az év magyar koncertje volt!

Sándor László fotós barátom mondta a koncert vége felé: „Kár, hogy sokan elfelejtik, hogy a Kispál előtt is volt élet…”

Állítólag lesz valamiféle Sexepil folyatatás, amitől kicsit félek, mert nekem ez a történet így most kerek. Addig is, ha tehetitek, ezt a felállást június 28-án megnézhetitek a VOLT Fesztiválon, szeptemberben pedig DVD-n kijön a koncert anyaga.

„Azt hiszem Te sem tudod már,

Ezután mi jöhet még

Tőlem nem várhatsz semmit sem,

engem is itt hagytak rég

Egy szobor vagyok egy nagy téren, eleven mementó

Egy nyüzsgő lakatlan városban belepett már a hó.

What, what do you say!…”

Néhány szám a koncertről: http://soundcloud.com/dzsingisz/sets/sexepil-koncert

Köszönet a fotókért Sándor Lászlónak!

http://lunalaci.blogspot.hu/