SHELLAC koncert / 2013-05-20 / Ljubljana (SLO), Kino Šiška / beszámoló

SHELLAC koncert / beszámoló

2013-05-20 / Ljubljana (SLO), Kino Šiška

A SHELLAC már számtalanszor koncertezett elérhető távolságban, ám az endhits stábjának és közeli barátainak még soha nem sikerült kiviteleznie azt a logisztikai bravúrt, hogy együtt vagy külön-külön, de részt vegyünk az eseményen. A zenekar ráadásul már elmúlt 20 éves és megeshet, hogy az idő előrehaladtával törvényszerűen fogy majd a lendület és egyre ritkábban veszik rá magukat, hogy Európa távoli szegleteiben turnézzanak. Természetesen erről szó sincs, de ezúttal mostmár nem akartunk lemaradni. Az aktuális koncertkörút két opcionális pontja – Bécs és Ljubljana – közül végül az utóbbit, azaz a távolabbit, ám családiasabbat választottuk. Óriási volt!

shellac_01     shellac_02

shellac_03     shellac_04

Hétfőn reggel indult a stáb-autó Szegedről vader és _les kollégával, valamint Tamással a fedélzeten, majd nemsokára csatlakoztam hozzájuk Kecskeméten, végül pedig felvettük gonczo kollégát is Budapesten. Átverekedtük magunkat a belvárosi csúcsforgalmon, majd megindultunk Szlovénia irányába. A gyakori szöszölős pihenőknek köszönhetően kicsit megcsúsztunk, illetve a határ előtt még a zsaruk is lemeszeltek minket. Átnézték a kocsit, ment a fenyítő undorító feszkózás, megkérdezték, hogy hová megyünk, mondtuk, hogy punk-koncertre, aztán szesz és narkó felől érdeklődtek a seggfejek amolyan “atyáskodó” humorral… De még így is bőven maradt időnk arra, hogy Ljubljana-ban benézzünk a Metelkova-ra, az önszerveződő anarcho-beütésű kultúr-monstrumba, ami hálás fotótémának bizonyult és a vidám zsonglőr csoport is dobott egyet a társaság emelkedett hangulatán. Aztán becsekkoltunk a szállásra és lepacsiztunk vader helyi cimborájával, Aleš-sel.

A Kino Šiška-ba némi késéssel sikerült beesnünk, mert a szomszédos étteremben annyira lassú volt a kiszolgálás, de az kárpótolt bennünket, hogy Todd Trainer – kedvenc zenekarunk dobosa – is ezen a helyen fogyasztotta el vacsoráját, lényegében velünk egy időben. A koncerthelyszín egy régi moziból lett kialakítva, és meglepően elegáns, tulajdonképpen bármilyen ismertebb előadónak otthont adhat és ad is – elég csak ránézni a kínálatra. Nagyon érdekes volt egyébként, hogy a Shellac fellépését több helyen óriás plakátok hirdették a városban és az év koncertjeként népszerűsítették.

shellac_05

Amikor beléptünk a tágas terembe, már javában csapatta a felvezető zenekar, az olasz Amavo. A velencei duó két csajt takar, akik dobolnak, gitároznak, szintit kínoznak, és sikítanak-énekelnek. A számaik meglehetősen kakofonikusak voltak, és a vége felé hiába biztatták a közönséget közös éneklésre, csak nem tudtunk rájönni, hogy milyen ismert szám feldolgozását halljuk éppen. Oké, nem volt hosszú a műsoruk és egyetlen lemezt sem hallgattam még végig tőlük tüzetesen, de a két szertelen fiatal lány produkciója inkább tekinthető egy kedves jelenségnek, semmint egy kiforrott, koncepcionális matek-zaj-punknak.

shellac_06

shellac_12

Aztán az átszereléssel tulajdonképpen kezdetét is vette a Shellac koncertje, ugyanis a dobot és a gitárokhoz tartozó egységeket is Steve Albini, Bob Weston és Todd Trainer állította össze – minimális technikai segítséggel. Már ekkor elkezdődött a viccelődés: két fura bárszéket hordozgattak a zenekar tagjai a színpadon mindenfelé, amelyek funkcióját akkor sem értettük meg, amikor végül a helyükre kerültek. Kurvára tanulságos volt szembesülni a Shellac puritanizmusával: lecsupaszított dobcucc, sem effektek, sem pedálok, és ami a legérdekesebb, hogy monitor hangfalakat sem pakolnak maguk elé, a mikrofonállványokat pedig egészen a színpadszélére állítják, így nagyon közel jönnek a nézőkhöz. A koncert után Bob Weston elmondta, hogy a zenekar fennállása óta csak egyetlen monitort használnak, ami a dobos mögött helyezkedik el és ez bőven elég számukra.

shellac_07     shellac_09

Ennek ellenére csak akadt némi technikai probléma, ugyanis hiába robbantak be a Canada / Copper kettőssel, az elején egyáltalán nem szólt sem kifelé, sem befelé az ének, és úgy általában nagy volt a színpadon a káosz. Aztán csak mentek tovább rögtön a Steady As She Goes-zal, de Bob végig baromi idegesnek tűnt, a számok között fel-alá szaladgált, a monitor-technikust irányította, illetve meglehetősen határozottan leállította a mellettem kamerázó csávót. Aztán persze szépen rendbe jöttek a dolgok: a hangzást kitisztult, a zenekar tagjai jókedvre derültek, mosolyogtak és lenyomtak egy igen tisztességes másfél órás szettet.

http://youtu.be/ZqXWyOC5JGk

Nem írtam pontos setlist-et (és úgy tűnt, hogy Albini-ék is a színpadon döntik el, hogy mi legyen a következő szám), de megpróbáltam emlékezetből összeszedni, hogy kb. mi hangzott el – a lemezeken való megjelenés sorrendjében:

Wingwalker
My Black Ass
Canada
Copper
Ghosts
Watch Song
The End Of Radio
Steady As She Goes
Boycott
Paco
Spoke

És mindez kiegészült jó pár új számmal, amelyek a várhatóan jövőre “Dude, Incredible” címmel megjelenő új lemezen lesznek hallhatóak. A 9 számos anyagot már fel is vették, nemsokára következik az utómunka és az art-work.

shellac_11

Én Bob Weston és a basszus láda előtt álltam az első sorban, ahonnan tökéletesen láttam Todd Trainer-t és lényegében Albini-t is. Olyan szinten rácsatlakoztam a fémnyakú basszusgitár elképesztő hangzására, hogy csak a koncert vége felé tudtam leválni róla, hogy a másik oldalról is megnézzem a színpadot. A közönség minden számot kitörő örömmel fogadott, ám mégis simán lehetett mászkálni, nem volt lökdösés-rugdosás. Inkább mindenkinek földbe gyökerezett a lába az élménytől.

shellac_10

A Shellac megállás nélkül ontotta a témákat, de több alkalommal is megálltak egy-egy sajtótájékoztató jellegű interaktív beszélgetésre, amely során bárki kérdezhetett tőlük. Baromi jó sztorik mentek és volt az érdekes, hogy míg Bob Weston inkább elviccelődött az emberekkel, addig Steve Albini minden kérdést halálosan komolyan vett. Így derült fény jópár érdekes részletre a próbatermükkel kapcsolatban, illetve Bob jóvoltából megtudtuk, hogy azért nem játsszák élőben a Doris-t, mert fel van véve lemezre, meg lehet otthon hallgatni. Amikor az egyik arc kérte, hogy toljanak egy kis Kraftwerk-et, Bob gondolkodás nélkül nekiállt a Das Model basszustémájának, majd egy rövid időre csatlakozott Todd Trainer is. Olyat dörrent a kezük alatt a legendás téma, hogy beszarás.

shellac_08

Szintén kurva nagy volt, amikor a Wingwalker közepén kiálltak a hangszerek és Albini repülőgépes eszmefuttatása alatt Bob Weston kb. huszonötször körberepülte a színpadot és a hangcuccot. Nagyon érdekes volt, ahogy a féktelen rohangálás összeolvadt Albini gondolataival, engem legalábbis teljesen lenyűgözött.

http://youtu.be/7TkfxWUFJ7o

A legnagyobb pillanatok közé tartozott részemről néhány kegyetlen jó, szögletes új szám (pld. a Compliant), a My Black Ass, a Paco és a The End Of Radio. Ez utóbbinál lehengerlő volt, ahogy Bob Weston több mint 10 percen keresztül biztosította a basszus alapot, mindenféle díszítés és csavar nélkül, csak a maga kíméletlenül sulykoló egyszerűségével. A koncert zárása – amikor a két gitáros elhordta Todd Trainer dobcuccát a Spoke c. szám közben – még úgy is mosolyt csalt az arcomra, hogy a jelenetet sajnos már láttam korábban a YouTube-on.

shellac_13

A koncert után a zenekar tagjai a színpadhoz invitálták az érdeklődőket és tőlük lehetett vásárolni pólót, valamint plakátot (lemezeket viszont nem). És természetesen nyitottak voltak egy-egy spontán beszélgetésre is, amit mi ki is használtunk! Azt hiszem ez volt életem legérdekesebb találkozása, pedig rengeteg ismert zenész kapcsán ért már kellemes meglepetés, de ennyire emberi, ennyire közvetlen arcokkal még sosem volt dolgom. Mindhármukkal sikerült kezet rázni, Bob Weston meg szinte igényelte a társaságunkat. Az egyetlen elgondolkodtató pontja a beszélgetésnek az volt, amikor Albini megtudta, hogy Magyarországról jöttünk. A véleménye nagyon lesújtó volt, és nagyon egyenesen hangot adott aggodalmának, miszerint világszerte megdöbbenéssel nézik, hogy mi folyik itt nálunk. Olyan új típusú diktatúra van kibontakozóban szerinte, amire talán még nem is volt példa, és pont ez benne a legijesztőbb.

shellac_15

Ez utóbbi gondolat olyan durván szöget ütött a fejünkbe, hogy tulajdonképpen az egész hazautunkat meghatározta, és minderre rátett egy lapáttal, hogy a koncert másnapján Ljubljana főterén egy politikai protokoll rendezvénybe botlottunk, ahol feltűnt kishazánk egyik prominens személyisége. Gusztustalan külsőségek, vörös szőnyeg, csőparaszt biztonságiak, repülőtéri beléptetőrendszer a tér közepén (!!!) – és mindez a mi pénzünkből. Én mindig is úgy gondoltam, hogy semmi szükség hatalmi elitre és tartalmatlan felesleges pompára, és ez az út talán még inkább megszilárdította a korábbi világnézetemet.

shellac_14

De vissza a Shellac-hoz: ugyan ebben nem értett velem a kocsiban mindenki maradéktalanul egyet, de nekem abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet és elvárásaimat. Tiszta koncepció, remek humor és következetes megszólalás. Lehengerlő és szórakoztató egyben. Hatalmas élmény volt élőben látni minden idők talán legjobb zenekarát!

Alighogy végére értem a cikknek, befutott az info gonczo kollégától, hogy kár volt ennyit fáradni és utazni, Budapesten is lesz Shellac! Mit össze sírt a szánk és erre tessék. Hajrá Magyarország! :)

shellac_16

A fotókat _les és gonczo készítette.
A két videó szintén _les keze és szeme munkáját dicséri.