SubRosa – More Constant Than the Gods

(2013, Profound Lore)

subrosaband

Sok zenébe belefutok, de bevallom, mostanában kevés köt le teljes játékideje alatt – ami ilyen, azokról általában írok is. Az meg tényleg ritka, hogy a következő szerzeményt is izgalommal várjam valami érzés miatt, ami elindult bennem az előző dal közben. Akkor is, ha az a feszültség, a düh vagy a melankólia. A SubRosa lemez egy ilyen lemez, igaz, a munkásságuk 2006-ban indult és egyelőre csak ezt a lemezt hallottam tőlük, de számomra figyelemreméltó produkció.

A Salt Lake City-ben működő zenekart Rebecca Vermon gitáros-énekes alapította 2005-ben. Hozzá társultak Sarah Pendleton – elektromos hegedű, ének, Kim Pack – elektromos hegedű, ének, Christian Creek basszus és Andy Patterson dobos. A hangszerekből  már felmerült bennem a kérdés, hogy mit csinál a két hegedűs hölgy és az énekes gitáros, ami így már három nő. Egyébként Ők hárman még énekelnek is, plusz a két férfi, aki az alapokat adja az egész alá. Izgalmas!

SRA SubRosa lemeze hat dalt tartalmaz, amely közül a legrövidebb is hét és fél perc. A többi pedig 10 perc körüli, ami már sejteti, hogy elég mély szerzeményekkel van dolgunk. A zenekar saját kategorizálás szerint zenéjük experimental, doom, sludge rock keverék. Ami egyébként szinte le is fedi teljesen a lemezen hallható zenei stílusbeli hatásokat. Bár számomra kicsit több egyszerű behatárolásoknál, amit játszanak. Valamilyen szinten mindegyik igaz rájuk, de azért kicsit mégis más az egész a megjelenő hangulatok miatt. Amennyiben kötni akarom valamihez a megszólalást, akkor a gitárokról nekem a Cult of Luna ugrott be, és a régi bólogatós doom bandák. Ennyi,  meg elég egyedi hangzás világ is be-be köszönget, merítve még akár az amerikai gothic rockból is! Az érdekesség ott jön, hogy a női ének hangulata és ereje nagyon megfogott végig a dalokban. Nem a hangok technikája, képzettsége, egyedisége miatt, hanem mert hihetetlenül szuggesztívek a zenével együtt. Nem mellesleg ott van a két hegedű, ami olyan sötét zajos masszát, máskor meg dallamokat, riffeket, háttereket ad a mély gitárhangzás és a komótos ritmusszekció mellé, hogy legtöbbször eszembe sem jutott, hogy az ami ott szól, az hegedű. A dalok hallgatása engem mindig valamiféle feszültségbe húzott, de vártam a következőt, mert érzelmileg eléggé megmozgattak. Nem tudok kiemelni egy kedvenc szerzeményt, mert mindenben találtam valamit, ami megfogott, még ha egyszerűnek is hatottak. Na jó, annyit, hogy az utolsó No Safe Harbour nagyon erős szerzemény, kicsit kakukktojás is  a fuvolával és a női énekkel, de erő és érzéskeltés szempontjából egy mély, borongós, néha borzongató, izgalmas dal és persze album a SubRosa tavalyi lemeze.

(Csak azt nem értem, hogy így többször meghallgatva, miért a korai Christian Death jár a fejemben párhozamként?)

Belehallgatás: http://subrosausa.bandcamp.com/

https://www.facebook.com/SubrosaSLC