Swans – The Seer

(Young God Records, 2012)

Jó pár zenekar van, amelynek a zenéjéhez hosszú évek óta erős kapcsolat fűz. Gondolom, hogy a bevezető mondat után nehéz kitalálni, hogy a legendás Egyesült Államokbeli Swans az egyik ilyen formáció. Olyan lemezek, mint a Children of God, Soundtracks for the Blind vagy a Burning World örökre belém vésték magukat. Sok régóta működő zenekarnak vannak korszakai, így nekik is. A kérdés mindig az: van-e értelme velük foglalkozni? Michael Gira csapatának, összefoglalva, a következők lehetnének: a zajos, a Jarboe-s és a Jarboe nélküli.  Gondolom, sokan tudjátok, hogy a Jarboe-s időszak után Gira a The Angels of Light-ba fojtotta gondolatait a sok zaj után, főként akusztikusan. A zenekar másik vezéregyénisége, Jarboe pedig külön útra állt, így én temetve láttam a Swans-t. Hosszú csend után 2011-ben egy turnéra újra feltámadtak a Hattyúk, aminek nagyon örültem, mert így kiderülhetett, hogy Gira egyedül – pontosabban egy félig új zenekarral – is repül-e még. Azok, aki látták a TRAFÓban őket, tudják, hogy ez egy rohadtul erős és igencsak élő zenekar! Nem hiszem, hogy ezt a fellépést – akár csak a korábbiakat – bárki is elfelejti. (Persze arról nem írtunk beszámolót, és hogy miért, arról nem engem kell megkérdezni…) Mindenesetre hatalmas élmény volt egy olyan zenekartól, ami az ifjúságra mérföldeket vert eredetiségben, hangzásban, energiában. Ez, még ha tavaly is volt, a múltbeli időszaka a csapatnak, a jelen pedig a most megjelent The Seer!

Előrendelésnek köszönhetően sikerült beszereznem a kiadótól a triplalemezes verziót, ami dupla audio CD-t és egy koncert DVD-t takar, és amelynek borítóját a zenekar vezére dedikálta is, hogy még nagyobb örömmel vegyem a kezembe a lemezeket. A lemezen a jelenlegi törzstagság zenél: Michael Gira – ének, gitárok, harmonika; Norman Westberg – gitárok, ének; Christoph Hahn – lap steel gitár, gitár, ének; Phil Puleo – dobok; Thor Harris – dobok, hegedű, vibrafon, klarinét, csőharangok; Christhopher Pravdica – basszusgitár, ének.  Persze ez nem minden, mert számos dalban több közreműködő is szerepel, őket nem sorolnám fel, ha nem muszáj… A lemezben található bookletből mindenki tájékozódhat.

Az első lemez hét dalt tartalmaz, amiből az első négytől egyből kész voltam, mert olyan gitárhangzás és hangulat árad belőlük, hogy azt hittem összenyom. Aztán rájöttem, hogy az összes melankólia, csörgés, csilingelés, harangozás, csak a felvezetése a 32 perces címadó dalnak, a The Seernek. Olyan szintű elmélyülés és súlyozás, belassulás, monotonitás, egyediség van benne, hogy odabilincselt a hangfalak elé. Nehéz, de az tuti, hogy ilyet nem hall akármikor és akárkitől az ember! A következő, The Seer Returns se egyszerű, de itt már nem is akartam feladni a dolgot, annyira izgalmassá vált az egész. A következő 93. Ave B Blues is lecsapott, mint a szart a zajaival és az utolsó perceinek káoszával. A végére pedig jön egy igazi Gira-s ballada, de nem Angel of Light verzióban, hanem olyan jó SWANSOSAN.

A második lemez egy lassú tétellel kezdődik, majd jön a csőharangokra épülő Avatar, a maga majd kilenc percével, benne olyan minimál zajgitározással, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy ez most mi is. Zseniális szerzemény, és az egész hangszerelés döbbenetesen jó, akár csak a vezér hangja benne. Ezeket követi a 19 perces A Piece of the Sky, ami egyfajta ambientként kezdődik, majd egy szépen hangszerelt, bólogatós, gondolkodtató témát visz szinte végig, mire végül Gira hangja megszelídíti az egészet. Az album végére pedig az őrületes énekhangokkal, a végén mindent szétromboló ütősökkel átitatott The Apostate zárja a második lemezt.

Persze ott van még a DVD, ami a 2011-es turné anyagából lett összeállítva. Bevallom, én rohadtul unni szoktam a koncert DVD-ket. Na, ezt nem untam! A színpadon egy nem mai srácokból összepakolt zenekar nyomja, de olyan intenzitással és energiával, hogy odaragasztott a képernyő elé. A korábbi lemezről a No Words / No Thoughts, a Jim , az újról  az Avatar, a The Apostate, The Seer, a korai időszakból a Sex God Sex sorakozik: összesen hét nótát játszanak másfél órában – kihagyhatatlan!

Lehet mondani, hogy elfogult vagyok a Swans-szal, de a Michael Gira vezette zenekar számomra az igazi underground bandák egyik legnagyobbika. Nem rockzene, nem jazz, nem komolyzene, nem country,  minden egybeforrasztva, de egyik sem, nagyon egyedi, pontosan belőhetetlen műfajú zene, érzelmeket elindítva letaglóz. Szóval a SWANS SWANS maradt, tökmindegy, hogy voltak-e korszakai vagy sem. Erre mondják: a név kötelez! Megtették…

Swans DVD trailer: