The High Confessions – Turning Lead Into Gold With The High Confessions

Posted by komakino | Audio,Lemezismertetők | szombat 17 december 2011 12:20

(2010, Relapse Records)

Nem meglepő, de ismét nagyon lemaradtunk (merthogy ez a cucc 2010-es), azonban ennek a lemeznek nálunk is meg kell jelennie! Akkor sorolom: Sonic Youth, Minsk, Revolting Cocks, Ministry. Még mielőtt azt gondolnád, hogy ezeket nyúlja a zenekar, pontosítsunk. A The High Confessions Steve Shelley Sonic Youth dobosnak, a nem kevésbé ismert Chris Connelly Revolting Cocks, Ministry, Pigface tagnak, Sanford Parker a Minsk/Burial at Sea zenészének és a Whith/Light-os Jeremy Lemosnak a zenekara. A nevek után egész nyugodtan nevezhetjük az endhits.hu legénysége szempontjából szupergroupnak. Elég, ha csak a Sonic Youth-ra vagy Connelly-ra gondolunk, ráadásul utóbbi emberünk munkásságával lassan húsz éve próbálunk képben lenni, mert a Revolting Cocks lemezek még mindig a polcainkon figyelnek, pedig nem ma készültek.

Ha ennyi bemelegítő nem lett volna elég az érdeklődés felkeltésére, akkor röviden nézzük az Turning Lead Into Gold tartalmi részét. Az első, Mistaken for Cops című szám egyből odavert nekem. Igazi dúrós, röfögős basszusával, minimál gitározásával és Connelly énekével idézte a ’90-es évek elejének industrial nagyjait, azok feszültségét és erejét. Az Along Come the Dogs című dal 17 percével nagyon lassan barátkoztam meg – kezdeti pergődobjával, zajaival, hangmintáival, Connelly beszédével és a szintetizátor komor, hátulról szóló morgásával. Körülbelül a felénél belépnek a gitárok és egyéb zajok, a beszédet egy fajta ritmikus szavalás veszi át, majd a vége a dobon kívül zajba csap át. Töménysége ellenére azonban egy idő után valamiért végig lekötötte a figyelmemet és teljesen magával ragadott. A következő, The Listener egy lassú szerzemény mindenféle zajjal, amelyek nem tolakodnak, csak úsznak a szám 11 percében. Az elején olyan, mintha David Bowie-t meghívták volna énekelni, majd az utolsó részre csak a zaj és a pszichedélia marad. Nekem még a Bauhaus számainak végei is beugrottak a szám lezárásainak hallgatásakor. A negyedik, Dead Tenements ismét egy lassú, de feszültséggel teli 11 percet hoz, sötét háttérszintivel, gitárok zúgásával, Connelly beszédével, dobolással és gerjedő befejezéssel. Az utolsó tétel – Chlorine and Crystal – majd 10 percét leginkább a gitározás szállása, mélysége határozza meg, majd a végére kapunk egy kis széteffektezett basszustémát, egy kevéske röffenéssel, hogy lezáruljon az utazás.

Összefoglalva: izgalmas, nem egyszerű, de semmiképpen sem kellene kihagynotok, ha valami másra vágytok!

http://www.myspace.com/thehighconfessions

No comments yet.

RSS feed for comments on this post.

Sorry, the comment form is closed at this time.

e-wallet Wordpress Theme