• Nincsenek kategóriák


Transglobal Underground interjú (2005)

Posted by | Egyéb | hétfő 5 április 2010 13:10

Interaktív zenélés

Ázsiai és afrikai ritmusok, ütemek és dallamok vegyülnek a londoni klubvilág elektronikus hangzásával, szitárok, dhol és egyéb egzotikus hangszerek úsznak rá a lemezjátszók pörgésére. A TRANSGLOBAL UNDERGROUND egy hatalmas család, melynek átjárhatósága mindig is nyitva hagyta a lehetőségeket a csapat előtt, tagok jöttek és mentek, hat nagylemez, számos kislemez és számtalan produceri feladat tartozik a kollektíva szárnya alá. Az immár öt éve megjelent lemezük, az Impossible Broadcasting szegedi bemutatójára 2005. október 1-én sound systemként érkezett a legendás csapat a JATE klubba, ahol a papírformát hozva hatalmas táncreakciót váltott ki a teltházat produkáló közönségből. A fellépést követően Tim Whelan alias Alex Kasiek, a zenekar egyik őstagja és egyben vezetője volt beszélgetőpartnerem, akivel egy barátságos társalgás keretében megvizsgáltuk a csapat akkori helyzetét az aktuális zenei színtéren belül. A zenekar egy évvel később fellépett a Szegedi Ifjúsági Napokon a Karaván Família társaságában, valamint egy újabb nagylemezzel jelentkezett Moonshout címmel 2007-ben (amelyen magyar nyelvű rap is hallható a címadó dalban!).


endhits: Az új lemezetek címe Impossible Broadcasting (Lehetetlen sugárzás), ami, úgy tűnik, utalás a zenekarok mai nehéz helyzetére…

Alex Kasiek: Így van. Ha manapság megpróbálsz bármit alkotni és kiadni, szinte teljesen lehetetlen és kivitelezhetetlen a zeneipar elgépiesedése miatt. Mindent magadnak kell csinálnod. Az új lemezünk a saját kis kiadónknál jelenik meg, és magunk gyártjuk le, mi vagyunk a producerei, teljesen DIY (Do It Yourself/Csináld Magad), mivel a nagy lemezkiadók „bonyolultak”. A zeneipar meglehetősen kapzsi manapság.

endhits: Mi a helyzet a Nation Records-szal? Évekkel ezelőtt otthagytátok őket.

A.K.: Igen, otthagytuk őket, az utolsó lemezünk náluk a Rejoice, Rejoice volt 1998-ban. Ők voltak az első kiadó, akik megjelentették a lemezünket, még ’92-ben. Akkoriban meglehetősen nagy hatású zenekar voltunk, négy lemezünk is megjelent náluk. Más kiadók nem tudtak mit kezdeni azzal a fajta zenével, amit játszottunk. A mai napig nagyon jóban vagyunk velük, egy igazi családi atmoszféra lengte körül a Nation-t. Közös történelmünk van a Fun-Da-Mental-lal, a Loop Guru-val, az Asian Dub Foundation-nel és az összes hasonló hangzású csapattal a 90-es évek közepéről. De aztán mindenki elkezdte járni a maga útját, az ADF például nagyon sikeres manapság…

endhits: Volt-e valamilyen koncepció a háttérben az új lemez elkészítésekor?

A.K.: Az egyedüli koncepció az volt, hogy nincs koncepció. Az előző albumunk (Yes Boss Food Corner, 2001) valóban koncept-album volt, abban az értelemben, hogy teljes zenekari produkcióként készült, sokkal inkább csapatlemez volt, mint bármely másik lemezünk. Akkoriban egy 7 tagú zenekar voltunk, próbákra jártunk és játszottunk, de élőben nem működött igazán jól. Megpróbáltuk a legtöbbet kihozni belőle, de az a dolog más megközelítést igényelt és másféle hangzást.

endhits: Vagyis az új album inkább amolyan stúdió produktum?

A.K.: Mindenképpen. Ráadásul egy nagyon kicsi házi stúdióból! Jobban szól, mint a korábbi lemezek, melyek nagy stúdiókban készültek. Az előző alkalommal bementünk a jól felszerelt nagy stúdióba – megvolt rá a pénzünk az akkori kiadónk által –, rögzítettük, és a végén az sült ki, hogy a mostani lemezünk jobban szól, mint a 2001-es, pedig jóval kisebb költségvetésből készült. Mi magunk is meglepődtünk a végeredmény hallatán, hiszen a lehető legolcsóbb megoldást választva hoztuk ki.

endhits: Mi változott zeneileg?

A.K.: Nem sok minden, nálunk mindössze néhány apróság változik lemezről lemezre, mivel mindig szerettünk együttműködni más és más emberekkel, akik új érzéseket, hangzásokat hoznak a zenénkbe, de alapvetően a hozzáállás marad a régi. Az interaktív zenélés hívei vagyunk. Utazásaink során összefutunk érdekes emberekkel, akiknek tetszik a zenéje, és elkezdünk velük közösen játszani. Sohasem ülünk le és agyalunk, hogy mit kellene tenni, ez magától jön. Például az új lemezen hallható egy dal, amit Maliban hoztunk össze helyi afrikai zenészekkel. És teljesen véletlenül alakult így. Éppen egy rádióműsort hallgattunk Londonban, amiben ők zenéltek, és kiszedtünk tőlük néhány hangmintát, ráraktuk a mi zenénkre. Működött. Az internet által sikerült őket elérnünk – ezek a nagy előnyei a világhálónak! –, és találkoznunk velük Maliban. A hazájukon kívül eddig sehol sem voltak ismertek igazán, de nem is nagyon volt alkalmuk máshol játszani, kivéve Franciaországot, ahol háromszor léptek fel. Egyébként mostanában már egyre ismertebbé válnak. Végül Párizsban került sor a rögzítésre, mi pedig hangmintákat szedtünk ki a zenéjükből, ebből lett végül egy szám az új lemezen. Amikor elkezdtük ezt az egész együttműködős dolgot megalakulásunk idején, csak egy kis kísérletezés volt, aztán egyre komolyabbá és folyamatos munkává vált, mígnem besokalltunk tőle. Mára sikerült megállapodnunk, kialakult egy passzív helyzet: teljesen egyedül vagyunk, magunkra hagyva a Nyugati világban, ahol nagyon nehéz bármelyik lemeztársaság érdeklődését felkelteni valami új, egyéni dologgal. Valamivel, ami „más”. Ez a szomorú helyzet.

endhits: Mi az, ami jobban inspirál: a stúdiózás vagy az élő fellépések?

A.K.: Nos, ez két különböző műfaj. A lemezkészítés egy hosszú folyamat. Van, hogy egy dal ötlete – mondjuk egy dob ütem – valamikor januárban fogan meg, de további 8 hónap kell hozzá, mire sikerül végleges verziót faragni belőle. Minden egyes koncert viszont egyszeri élmény.

endhits: Mi a csapat jelenlegi felállása?

A.K.: A zenekar 5 tagú, ezúttal az énekes és a billentyűs hiányzott. Ezeket a bulikat nélkülük nyomjuk le, sound systemként, mivel így lényegesen alacsonyabbak a költségeink. Szóval úgy döntöttünk, hogy egy újabb kiadásban, 4 tagú csapatként mutatkozunk most be, azzal, hogy az énekesnő (Krupa), akit ma hallottatok, eredetileg nem tagja a zenekarnak.

endhits: Az új lemezen azért szerepel ő is?

A.K.: Igen, szerepel egy kicsit, a Yellow and Black Taxi Cab című dalban. Ez a sound system dolog egy kicsit vicces, mivel az ötlete úgy jött, hogy felkértek minket egyszer, hogy játszunk ebben a formában, és bejött. Senki sem tudja igazán, mi a sound system, lehet az egy DJ és egy MC, lehet egy DJ és egy dobos vagy egy dhol ütős, szóval számtalan verzió elképzelhető. Az utóbbi 5-6 évben főleg sound system bulikat játszunk, ilyen ez az új lemez promóciója is. Közép-Európában a legtöbb helyen ugyanis nincsenek meg a megfelelő anyagi és egyéb hátterek, és így ha most az 5 tagú, teljes felállású csapattal jövünk, hoznunk kell magunkkal még 2 technikust is, vagyis annyival drágább lenne minden. Ebben a formában, ahogy ma itt voltunk, ez a lehető legjobb változat számunkra. Érdekes módon, a mai napig vannak emberek, akik meglepődnek azon, hogy Natacha Atlas már nincs a zenekarban – már vagy 2000 óta! –, hiányolják, amikor kimegyünk a színpadra…

endhits: Apropó, mi újság Vele?

A.K.: Most éppen velünk fog koncertezni vendégként a napokban. Vasárnap Londonban, aztán pedig Norvégiában. Természetesen továbbra is együttműködünk egymással bizonyos időközönként.

endhits: Hogyan lett az Impossible Broadcasting magyar terjesztésű lemez?

A.K.: Angliában a saját kiadónknál jelenik meg, de mindig is jó kapcsolatban álltunk Magyarországgal, így a dolog adta magát. A Fonó Records, Biljarski Emil (ex-Korai Öröm), az A38-as hajó főnöke, Németh Vladimir (Lajkó Félix menedzsere) – ők mind nagyon jó barátaink. Annak idején a Rejoice, Rejoice lemezünkön való magyar zenészek (a Rományi Rota tagjai, Balogh Kálmán és zenekara) közreműködése is Vladimirnak volt köszönhető. Azok a dolgok – a roma zene – nagyon fontosak voltak számunkra, mindig is imádtuk azt a fajta muzsikát. Tudom, hogy errefelé a romák megbecsülése igen alacsony szinten van, de mi szeretjük a kultúrájukat, a zenéjük pedig nagyon gazdag és izgalmas.

endhits: Sokan úgy vélik, hogy az új lemezen kevésbé hangsúlyosak a tradicionális dallamok, ütemek…

A.K.: Nos, a nagy része annak, amit a szitárosunk, Sheema Mukherjee játszik, hagyományos népi dallamokon alapszik: olyan skálákat hoz, amelyek kifejezetten a tradicionális keleti zenére jellemzőek. Aztán ott van a dhol, ami szintén tradicionális ütős hangszer, szóval ezek a dolgok továbbra is jelen vannak a zenénkben.

endhits: Részt vesztek-e valamilyen mozgalomban, mint sok más társatok? Gondolok itt pl. az indiai közösségek jogaiért való küzdelemre Angliában.

A.K.: Nem, nem vagyunk teljesen olyanok, mint az Asian Dub Foundation vagy a Fun-Da-Mental. Ők eléggé belemennek ezekbe a politikai témákba. Mi nem szoktunk ilyesmikről dalokat írni, nem használjuk a színpadot fórumul az ilyen jellegű témáknak, de mindenképpen támogatjuk a hozzáállást. Tudom, hogy kissé sekélyesen hangzik, de bennünket inkább a buli érdekel. Szórakoztatni szeretnénk. De ugyanakkor a számaink nem a szerelem és a béke elnyálasodott közvetítéséről szólnak, inkább valahol a kettő közötti dolgokról. Vannak témák, amik foglalkoztatnak bennünket, de nem feltétlenül építjük őket bele a zenénkbe. Tudod, az elmúlt 23 évben, amióta zenével foglalkozom, sok zenekar mondott már sok mindent, de kevesen vannak, akik át is tudtak törni vele, politikai értelemben. Az ADF egyike ezen keveseknek… Mi csendesebben kezeljük az ilyen jellegű harcot, inkább szellemi műhelyeket hozunk létre. Bárhová megyünk, segítjük a helyi közösségeket a zenénkkel. Ez része a már említett együttműködéseinknek a különböző kultúrák képviselőivel. Erről szól a Transglobal Underground!

endhits: Mik a terveitek a jövőre nézve?

A.K.: Natacha Atlas jövőre megjelenő új lemezére (Ana Hina, 2008-ban jelent meg végül – a szerk.) írunk pár számot, aztán a bolgár Transformation nevű csapattal is készítünk valamit közösen. Ők szófiai barátaink. Ezután Ausztráliában fogunk turnézni teljes felállásban. De mindez nagyon lassú folyamat, mint említettem, magunk voltunk a lemezünk producerei, a kiadás is magánúton zajlik Európa legtöbb országában. Jövőre pedig Németországot, Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot vesszük célba fellépéseinkkel.

endhits: Mi a helyzet Amerikával? Ott is nyitottak az emberek a zenétekre?

A.K.: Ó, igen, persze. Eddig két turnénk volt Amerikában és mindkettő jól sült el, a közönség fantasztikus volt. Megjelensz ezeken a kis eldugott helyeken a semmi közepén, mire ők azzal jönnek, hogy mennyire király vagy! „Srácok, ti zúztok!” – mondják a bulik után. Jók a koncertjeink odaát. Nem jártam már ott 3 éve, nem is tudom, hogy lenne-e kedvem mostanában visszamenni, megvárjuk, mi történik november után (George Bush nyert másodjára – a szerk.). De általában mindig jól éreztük ott magunkat. Jóllehet a legtöbben hip-hopot és hasonlókat hallgatnak, mégis sokan érdeklődnek irántunk, főleg a kisebb városokban. Nagyon függetlenek és underground szinten vagyunk arrafelé.

endhits: Érdekes, hogy azt mondod, undergroundok vagytok, én mindig úgy képzeltem, hogy a TGU egy híres, jól menő zenekar. Mit gondolsz, milyen a zenekar helyzete a mai zeneipari áramlásban?

A.K.: Egyre „undergroundabb”. Amikor elindultunk, akkor is függetlenek és ismeretlenek voltunk, aztán kezdtünk kicsit befutni, elértünk a csúcsra, de nem sikerült áttörnünk. Nehéz a hozzánk hasonló csapatoknak odahaza. A 90-es évek közepén nagy angliai fesztiválokon léptünk fel, mint a Glastonbury, de manapság már nincs erre lehetőségünk. Van viszont a legnagyobb és legjobb Közép- és Kelet-Európai fesztiválon, a Szigeten! Eddig kétszer játszottunk ott, és úgy néz ki, jövőre ismét megyünk. Az emberek mindig is nyitottabbak voltak errefelé a zenénkre!

http://www.transglobalunderground.net


Vélemény?

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Hozzászólás most!

e-wallet Wordpress Theme