Two Pin Din – In Case of Fire Break Glass

(2008)

A Dog Faced Hermans a világ legzseniálisabb art-punk zenekara. Ez tény. Na jó, talán a NoMeansNo vetekszik vele, de egy biztos: mindkét banda őrült nagy kedvencem! Erre mi történik? Andy Kerr, a kanadai trió egykori oszlopos tagja, aki lehetetlen témáival és fülsértő hangzásával örökre belerondított a Wright-testvérek csendes szombat délutáni szürreál-jazz muzsikájába a ’80-as évek elején, és Wilf Plum a skót zaj-jazz kvartet leleményes dobosa, aki lendületet adott a Dog Faced Hermans zabolátlan gitársikálásának és trombita harsogásának, összeállt, és duót alapított Amszterdamban TWO PIN DIN néven. Aktuális infot nem egyszerű begyűjteni a csapatról, de akármi is van vagy lesz velük, ez a lemez kötelező darab!

Még akkor is, ha Wilf Plum ezúttal nem dobol, hanem “gitárpárbajozik” korosodva sem kevésbé hiperaktív cimborájával. Andy igazából nem is enged túl nagy teret társának, azt nem mondom, hogy tolakodik, de dominál, az biztos. A hangzás is egyértelműen az ő jó öreg védjegye és a számok is elmennének egy ritmusszekció nélküli NoMeansNo demónak, egy soha meg nem jelent anyag félkész változatának. Dobok nélkül is átjön a lendület, szinte látom magam előtt, ahogy a két pofa reszkető arccal és nyughatatlan rángatózás közepette gyötri a gitárjait. Mindez nyakon öntve vicsorgó hadarásokkal, tuti vokálokkal és némi spoken-word bölcsészkedéssel.

Rövid, alig két perces darálások indítják az In Case of Fire Break Glass-t, szó szerint, hisz a hangszerek is inkább zörögnek darálógép módjára. Majd beüt egy pszichedelikus surf-téma, a Screaming Blue Murder, ami előcsalogatja a bennem nyugvó detektívet, aki a füstös-ködös utcákat rója bokáig érő szövetkabátjában egy kopott filmen. Aztán hirtelen hangulatváltás, akusztikus gitárral is megtámogatott matiné-zene Andy Kerr módra: jó kis téma, de talán elhúzzák egy kicsit. Sebaj, rövidesen leterít a vegytiszta punk Zoo Planet War, ahol végre elkezdem érezni, hogy Wilf Plum mennyire elengedhetetlen része a duónak (hisz ekkor már egyre bátrabban és gyakrabban énekel) és hogy gitáron legalább olyan szabad és kiszámíthatatlan, mint dobokon. Ez a szám nekem valahol a NoMeansNo Two Lips, Two Lungs And One Tongue c. örökzöldjét idézi. És hogy a lemez a felénél le ne üljön, egy ügyes húzással elkezdik becsempészni a ritmust először csettintés és csörgő formájában, amit a D-Notice jazz-es íze meg is kíván, majd dobok (vagy dobhangú vödrök vagy akármik) is felcsendülnek, hogy még félelmetesebbé tegyék a parás Plan B-t. A feszültséget Wilf kedélyes régi sztorija oldja egy skót fickóról, és mindezt olyan nyelvlecke stílusban és orgánummal vezeti elő, hogy nem lehet nem komolyan venni. Andy azonban jön és rombol: az In Case of Fire agresszivitása felrángat a székből és úgy érzem szétverem a szobát. És további NoMeansNo-szerű darabok szólalnak meg zárásképpen, a Sex Mad és a Small Parts időszak nagyívű refrénjeivel, hangulatos-zajos riffekkel, nyakon öntve egy kis The Ex-féle disszonanciával… szinte már hallom, ahogy John adagolja a nyughatatlan alapokat és Rob beleszól minden teret betöltő baritonjával.

Teljes a megelégedés. A Two Pin Din első anyaga hatalmas dobás!