Unsane, Big Business, Suma – Arena, Bécs (2012. június 30.)

Az első dolog, ami eszembe jut június végi kis kulturális programunkkal kapcsolatban az iszonytató meleg! Izzadtam mindenütt: Komakino barátom lakásában, ahol megpihentem, Budapest utcáin, a kellemesen kényelmetlen autóban, melyben öten zsúfolódva indultunk meg az osztrák fővárosnak, aztán Bécsben is sütött az aszfalt, végül mégis az Arena kisebbik koncertterme bizonyult a legsúlyosabb pokolbéli katlannak.

Mindez azonban semmit sem vont le a felfokozott várakozásból eredő izgalmamból és később az élményből. Felfokozott volt bizony, mondhatni több, mint egy évtizede érlelődött e találkozás, az Unsane-t ugyanis legalább annyi ideje ismerem és legnagyobb kedvenceim közé tartozik, élőben azonban még soha sem volt hozzá szerencsém. A noise-rock királyai számos alkalommal játszottak már a közelünkben (főként Bécsben – legutóbb tavaly, amikor is a Primus-t választottam Sopronban), ám idáig egyszer sem hazánkban. Talán lesz ez másként is, de erről majd később…

A lényeg, hogy szerencsénkre idén megjelentették a szokásos minőséget és színvonalat hozó Wreck című lemezüket, amelyet természetesen európai turné is követett, és ennek keretében volt szerencsém végre találkozni velük. Szó szerint. Ugyanis megérkezvén a helyre, kb. az első ember, akivel szembetalálkozunk az Arena kapujában, maga az Unsane vezér Chris Spencer volt, akit egy gyors üdvözlés és cd-dedikálás után útjára engedtük, mivel ekkor még egy picit feszültnek tűnt. Tovább sétálva, szerencsénkre, a komplexum szabadtéri részén igazi helyi nevezetességek fogadtak minket, jó öreg motoros hard rock témákkal, a szakadt punkok nagy örömére, hiszen ezek a produkciók ingyenesek voltak; és ahogy annak lennie kell, az orrunk előtt vonszoltak ki egy magáról már igen keveset tudó „földön ülő, porban fetrengő, kéregető” típusú tarajost. Az alaphangulatot tehát belőttük. Közben még odakint felbukkant Dave Curran is, az Unsane basszerosa, úgyhogy egy megszállott örömével őt is lestoppoltam egy aláírásra. Egyébként a későbbiekben az est folyamán többször is össze lehetett futni valamely esti fellépő zenekar – így a Big Business – tagjaival a bárban, az udvaron vagy bent a klubban, vagyis szabadon mászkáltak „a pornép” között, nem voltak backstage-ben ülők, ami nagyon szimpatikus volt így rajongói szemszögből. Tudom, ez nem nagy szám manapság, én magam is szervezek hozzájuk hasonló „sztároknak” koncerteket, de ettől függetlenül továbbra is megmaradtam rajongói státuszban, és mindig örömmel tölt el, ha válthatok pár szót a zenészekkel, akiknek az alkotásaikért oda meg vissza vagyok. Az Unsane és társaik pedig nálam éppen ez a kategória.

Néhány frissítőt követően besétáltunk a levegőtlen kis koncertterembe, mivel negyed tíz körül elkezdte az est felvezetését a svéd SUMA. Nem ismertem korábban a csapatot, még csak nem is hallottam róluk, így nagyon kellemes meglepetésként ért programjuk. Három szimpatikus arc a klasszikus rock felállásban, amelyben a basszista – aki engem végig egy fiatalabb kiadású Scott Kelly-re emlékeztett – énekelt/üvöltött. Egyszerű a képlet, manapság sokan játszanak zajos sludge-drone és némi stoner keveréket, tőlük mégis valahogy frissnek hatott ez a súly-koktél. Lehet, azért, mert élőben kevés ilyen csapatba botlottam még. Voltak hosszú és még hosszabb számok, melyek általában terjedelmes feedback zaj intrókkal kezdődtek, majd jött valami fő téma, amely végigment, de a különböző megszakításoknak (kiállásoknak) köszönhetően egyszer sem fordult unalmassá. A közönség is lelkesen vette a lapot, elől ment a bólogatás, hátul pedig izgalommal teli tekinteteket láttam, sehol egy unott arcot. Lekötött mindenkit a csapat, és ez volt a lényeg.

A szett végét követően a tömeg azon nyomban kitódult a szabadba. Ekkor történt, hogy másodszor is összefutottunk Chris Spencerrel, aki szintén levegőzni ment ki, és egymagában üldögélt a zárt nagyterem kapujának korlátján. Előtört belőlem a rajongó, így társaimmal odamentünk hozzá váltani pár szót, amiből egy kellemes és vidám beszélgetés kerekedett ki. Sajnálom, hogy nem volt nálam diktafon, mert akár egy jópofa interjúval is felért volna, de sebaj, emlékezetből leírom nagyjából miről volt szó.

Először is megdicsértük az új lemezt és a borítóról kérdeztük, amiről kiderült, hogy valóban az ő keze látható rajta, és disznóvér csöpög róla. Az előző lemez, Visqueen borítóján pedig akkori barátnője játszik zacskóba csavart hullát. Persze, hogy valóban játszik-e vagy ilyen véget ért a kapcsolat… ezen jót nevettünk mindannyian. Szóba kerültek az Unsane melletti projektjei, így a Cutthroats 9 és a Celan is, valamint elmesélte, hogy egy igen rossz francia horrorfilmhez (angolul: The Pack) írt utoljára zenét, ami viszont jól sikerült szerinte, de nem érti, miért nem hallható még sehol. Kiderült, hogy szerencsére van annyira elfoglalt a számos zenei projekttel, hogy ebből tartja fenn magát és nem kell egyéb munkát vállalnia, igaz, ez mostanában folyamatos turnézást jelent, kevés szabadidővel. Kérdeztük, hogy milyen program várható tőlük aznap este, és annyit ígért, hogy vegyes lesz, régi és új számokkal egyaránt. Hamarosan kiderül, igazat mondott-e, előttük azonban színpadra lépett a BIG BUSINESS!

A zenekar eredetileg Coad Willis dobos és Jared Warren basszusgitáros duójaként indult és akkor kezdtek egyre ismertebbé válni, amikor beintegrálódtak a Melvinsbe, így – dupla dobbal! – egy kvartetté téve meg King Buzzoék csapatát. Azonban a legendás zenekartól függetlenül is aktívak, igaz, közben kibővültek trióvá egy gitárossal, az utóbbi két lemezük már ilyen hangzással jelent meg. Tehát élőben is kaptunk egy klasszikus rock triót, azonban olyan zenészekkel, hogy az áll leesett! Nagyon nehéz meghatározni a csapat stílusát: végtelenül telt, tömény hangzásuk van, de lényegében 70-es évekre hajazó hard rock témákat (énektémák ügyében mindenképpen) dobálnak – és dobolnak! – egymásra, szóval a végeredmény valamilyen sűrű, kvázi-stoner rockzene. És igen, akit mindenképpen ki kell emelni, az a dobos, Coady! Az a fickó nincs meg 40 kiló, de olyan erővel és technikával játszik, hogy ilyet csak nagyon kevesektől hallani; rendkívül intenzíven játszik és hihetetlen erővel. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő sem ma kezdte a szakmát, hiszen a zseniális és nem kevésbé egyéni The Murder City Devils-ben ütötte a bőröket egészen a csapat feloszlásáig.) Élvezet volt figyelni csak őt egymagában. Persze ott volt a kellően vagány gitáros is az izgalmas szólókkal, és Jared, aki szintén egy karakteres figura a vastag basszustémáival és fejkendős motoros rocker külsejével. A 40 percben eljátszották a legutóbb kiadott kislemezük (Quadruple Single) mind a négy számát, valamint az utóbbi nagylemezekről néhány tételt és végeztek is. A koncertteljesítmény csillagos ötös, a hangzás az kissé kásás volt, és ez levont az élvezeti érékből, de ember legyen a talpán, aki jól ki tudja keverni a Big Business egyébként is zajos hangzását élőben!

10 perc szünet és a fő attrakció a színpadon termett: az UNSANE belecsapott a közepébe. A Wreck nyitószámával, a Rat-tel indítottak. A hangzás rendben volt, dörögtek szépen sorban a noise-rock himnuszok. Itt volt előttem a zenekar, amelyről már a fanzine-ek hőskorából is fennmaradt írás, mint az egyik legautentikusabb zajos New York-i csapatról. Ők azok, akik pl. a Neurosis-szal jártak Ausztriában 98-ban és már akkor bántam, hogy nem láthattam őket. Hát persze, hogy elfogult vagyok. Szóval tolták megállás nélkül a rockot, jó intenzív show volt, és kétség nem fért hozzá, ebben a csapatban Mr. Spencer a frontember és zenekarvezető. Persze, hogy Dave Curran basszista is egyenjogú csapattag, de ahogy Chris instruálta a csapatot, abból érezhető volt, hogy ő a trió motorja. A triónak, amely ezúttal nem az eredeti felállásban játszott, ugyanis Vinnie Signorelli – egykori Swans dobos is – sajnos kórházban feküdt otthon, így az énekes-gitárossal az élen küldtünk is neki mindannyian egy hangos üdvözletet. Helyette Coady Willis foglalta el még egyszer a dobszéket és ütötte rongyossá a felszerelést, mondanom sem kell, tökéletesen eljátszva Vinnie témáit, mégis hozzáadva valamicskét saját magából is. Érdekes volt látni a Businesshez képest mennyire más stílusban ütött most. „Az a srác bármit eljátszik”, ezek maga Spencer dicsérő szavai voltak korábban, amikor beszéltünk vele és elárulta, hogy ki lesz a dobos, és nem kell félnünk, mert Vincentnek méltó helyettesítőjére találtak. Hát így volt. A slágerek is előkerültek a legismertebb lemezről, a Scattered, Smothered & Covered-ről, természetesen a klipes Scrape, a szájharmonikás Alleged, a súlyos Swim, az Empty Cartridge, a Visqueen lemez nagyjai, mint az Against the Grain vagy a This Stops at the River… de nem is sorolnám tovább. Tömény volt, és a hőségre való tekintettel rövid, de ennyi éppen elég volt, szép kerek történet, amit a Ha Ha Ha című Flipper klasszikussal zártak le végtelenül zajos katarzisba fordulva. Nagyon nem szép és vidám zene az Unsane-é, mégis a koncert után fülünkig ért a szánk. Ebben benne volt minden: az élmény, hogy végre láthattuk élőben, a laza beszélgetés a végtelen egyszerű, közvetlen emberekkel (akik a 40es éveikben is deszkás cipőben, oldalzsebes gatyában élik életüket, mert ennek köteleztél el magukat), és a profi koncertélmény. Az i-re a pontot pedig az tette fel, hogy indulás előtt ismét összefutva Dave-vel, email címet váltottunk annak reményében, hogy egyszer még megpróbáljuk végre Magyarországra csábítani őket. Ha az End Hits-en múlik, ez így lesz. Ígéret becsszó!

http://unsanenyc.com

http://bigbigbusiness.com

http://www.myspace.com/sumanoise

A képeken az Unsane és a Big Business látható akcióban. Bocs a fotók minőségéért, fényképezőgépet nem engedélyeztek odabent, ezért gagyi telefonnal készültek.