Woven Hand – A kimondhatatlan érintése

Fekete Zaj Fesztivál – Mátrafüred, Sástó (2011.08.06.)

A Fekete Zaj Fesztivált az ország legmagasabban fekvő tavának partján, idilli környezetben rendezik, immár harmadik alaklommal. Az idei évben két igazán neves külföldi zenekart sikerült idecsábítani. Mi a szombati napra, a Woven Hand koncertjére voltunk kíváncsiak.

A délutáni órákban érkeztünk, és egyből elkapott a fesztivál családias légköre, néhány lézengő, kedélyes baráti hangulat, csupa ismerős arc mindenütt.

A koncert előtt még jut idő egy kicsit körülnézni a vidéken, körüljárjuk a tavat és felmegyünk a partján felállított kilátóba, ahonnan álomszép a kilátás a lemenő nap fényében, és még a nagyszínpad is jól szól fentről. Egy Woven Hand koncert az égből? Azért mégis közelebb ereszkedünk.

Az első pillanat a bizonytalanságé, ez most a Woven Hand? Mivel nagy kedvencem a zenekar, volt szerencsém látni őket párszor, legutóbb talán a hajón (A38), amikor a volt „16 lóerős” basszeros is csatlakozott a csapathoz, hogy a Muzsikással közös, sajnos kevésbe emlékezetesre sikerült koncerteket most ne is említsem! A jelen felállás viszont meglepő, a színpadon mindössze három ember, a dobos – ő ismerősnek tűnik – régebbről, egy billentyűs, és maga David Eugene Edwards. Ahogy azonban a húrok közé csapnak, elszáll minden kétely. Így, hogy szinte szóló koncertet látunk, ami egyértelműen Edwards-ra van kihegyezve – azért a dobos is helyt áll rendesen – egészen elképesztő a hangzás, ami a színpadról árad. David hihetetlen átéléssel játszik, mintha így, zenekar nélkül még szabadabban és intenzívebben szakadnának ki belőle a dalok, mintha az élete múlna rajtuk, mintha nem is nekünk, egy pártucatnyi embernek játszana…

Az első pár perc után nyilvánvalóvá válik, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy lemezbemutató koncertről. Eugene számára ez élet-halál kérdése, és ez valami félelmetes erőt és hitelességet ad zenéjének. Valóságos beavatási szertartás részesei lehetünk, ahol az énekes médiumként közvetít a hétköznapi valóság és a transzcendentális között.

Edwards csukott szemmel, jellegzetes mimikával és mozgással teljes transzban mormolja litániáit, egyéni mitológiájában az indián sámánok kántálása elegyedik a mélyen vallásos, keresztény szövegekkel és bibliai utalásokkal, miközben gitárjából elsöprő hangörvény árad. Igen, ez az ember imádkozik, a kozmosszal társalog, és mi rajta keresztül részesei lehetünk a kimondhatatlannak…

Sajnos nemigen találok megfelelő kifejezéseket az élmény leírására, az ugyanis jóval túl van a szavakkal leírhatón. A koncert végén David meghajol, elterül a lábgép mögött, a közönség extázisban, néhányan összeölelkeznek…

Mátrafüreden ezen az estén megtörtént a csoda, valami kifejezhetetlen, egyetemes élményben volt részünk, ami jóval túlmutat pillanatnyi létünk testbe zárt kalickáján. Szakrális élmény volt, egy maroknyi ember számára.

Másnap még levezetésként felsétálunk az ország tetejére, gyönyörű az erdő, süt a nap, szedret szedtünk az út mentén, a csúcson beborul, lefelé már langyos eső csepereg, béke van, nyugalom…

Fotók: mush.hu (köszönjük!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.